[Tajfutas] tájfutó versenyek és megrendezésük a következő pár hétben

iroda at mtfsz.hu iroda at mtfsz.hu
2020. Már. 11., Sze, 22:39:55 CET


KEDVES TÁJFUTÓK, TISZTELT TAGSZERVEZETEK! 

Mint azt mindannyian tudjátok, Magyarország Kormánya 2020. március 11-én
rendkívüli jogrendet hirdetett, veszélyhelyzet elrendeléséről döntött.
Ennek keretében a Kormány a 100 főnél nagyobb beltéri, illetve az 500
főnél nagyobb kültéri rendezvényeket betiltotta. Az intézkedések a
veszélyhelyzet végéig tartanak, illetve az MTFSz felhívja a
figyelmeteket arra, hogy bármikor szigorodhatnak is. 

A MAGYAR TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ SZÖVETSÉG MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK MINDENKORI
RENDKÍVÜLI JOGRENDJÉT A LEGMESSZEBB MENŐKIG BE KÍVÁNJA TARTANI ÉS BE
KÍVÁNJA TARTATNI A RENDEZŐ SZERVEZETEKKEL. 

1. A Rendezők fordítsanak fokozott figyelmet arra, hogy a rendezvény a
mindenkori létszámlimiten belül maradjon. A létszámba beletartoznak a
résztvevők, a rendezők és a kísérők is! A rajtlistát a helyszínen
nevezhető létszámmal ennek megfelelően kell megállapítani. Szükség
esetén a bármely felületen publikált rajtlistát (üres helyekkel együtt),
illetve az eredménylistát ellenőrizni fogjuk. Ha két rendezvény kerül
megrendezésre egy helyen, maximum 6 óra eltolással, az egy rendezvénynek
számít. A veszélyhelyzet függvényében, de 2020. április 23-ig
mindenképpen, az MTFSz az összes rangsoroló verseny rendezőjével szemben
elengedi a 10% válogatott hozzájárulást és a 8% sportágfejlesztési
hozzájárulást 

2. Tájékoztatunk Benneteket, hogy a Magyar Diáksport Szövetség a
Diákolimpia teljes versenyrendszerét 2020. április 15-ig
felfüggesztette, addig Megyei Diákolimpiát nem lehet rendezni. Az MTFSz
a Diákolimpiával kapcsolatos történéseket folyamatosan nyomon követi,
legkésőbb 2020. április 7-ig tájékoztatja az érintetteket 

3. A legalább országos rangsoroló versenyek rendezőinek az MTFSz a
következő higiéniai intézkedések biztosítását írja elő:  

- a célban biztosítsanak lehetőséget kézmosásra, 

- a szokásosnál több helyen, de a mobil WC-k környékén mindenképpen
biztosítsanak elegendő mennyiségű kézfertőtlenítő gélt, 

- frissítőből mindenki szigorúan csak a saját poharát használhatja,
vonatkozik ez a pálya közbeni frissítőpont(ok)ra is, 

- a Rendezőség alaposan gondolja át, hogy jelen körülmények között
szükség van-e a versenyen büfére, 

- az ünnepélyes eredményhirdetéseket a veszélyhelyzet idején mellőzzük.
A díjakat, érmeket nyerő versenyzők kapják meg a nyereményüket, de ne
kockáztassuk a fertőzésveszélyt. További hátrány, hogy az
eredményhirdetéseket bemutató képek a médiában veszélyhelyzet esetén
rossz képet festenének sportágunkról! 

4. Megkérjük minden MTFSz rendezvény minden résztvevőjét, hogy 

- kerüljétek a kézfogásokat, testi kontaktussal járó üdvözléseket, és ha
lehet tartsatok térközt, 

- gyakran mossatok / fertőtlenítsetek kezet, 

- a könyökhajlatotokba köhögjetek / tüsszentsetek, 

- lehetőleg kerüljétek a szátok, orrotok és szemetek érintését, 

- aki bármilyen betegség jeleit tapasztalja magán (nem csak a
koronavírusét), inkább maradjon otthon és forduljon orvoshoz, 

- információt csak hiteles forrásból szerezzetek (kérdés esetén az MTFSz
iroda e-mail-ben áll rendelkezésre)! 

5. Mindenféle válogatott programot felfüggesztünk 2020. április 2-ig. A
válogatottal kapcsolatos további intézkedésekről legkésőbb március 30-ig
kommunikáljuk az MTFSz által hozott döntést. 

Jelen rendelkezéseket a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség legkésőbb
április 23-ig érvényesíti, azelőtt vagy eltörli őket, vagy új
rendelkezéseket hoz. 

Megértéseteket, együttműködéseteket, türelmeteket ezúton is köszönjük! 

Bugár József és Less Áron 

a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség elnöke és főtitkára 

Tájékoztatásul a következő 40 nap országos rangsoroló versenyeinek
státusza: 

03.14-15. Tavaszi Spartacus Kupa: elmarad 

03.21-22. Őrség Kupa: jelenlegi állapotok között meg lesz rendezve 

03.29. OCSB és Szenior Hosszútávú OB: 03.17-én kedden lesz róla döntés,
de az biztos hogy nem a kiírt formájában lesz megrendezve 

04.04-05. Postás Kupa: pár napon belül lesz róla döntés 

04.10-12. Nógrád Nagydíj: március 20-án lesz végső döntés, mostani állás
szerint külföldi résztvevők nélkül. A Rendezőség nevezési stopot vezet
be a mai nappal, amit később az események függvényében átgondol
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20200311/9e79eb76/attachment.html>


More information about the Tajfutas mailing list