[Tajfutas] Levél a Dunántúl Kupa 2020 készülő térképe kapcsán

Kelemen János kelemen.janos111 at t-online.hu
2020. Júl. 9., Cs, 02:19:02 CEST


Sziasztok,

Ezt a levelet 2019.06.23. 11:47 keltezéssel írtam. Most csak a 
Transmoduls Kupa neve helyett az aktuális verseny nevét a Dunántúl Kapát 
szerepeltetem benne.

A Dunántúl Kupa készülő térképének kapcsán, szeretnék visszautalni egy 
tavaly már felvetett és részint kitárgyalt térképezési/rajzolási problémára.

Az ISOM2017 térképszabvány azt írja elő, hogy a szikla/kő és homokmezők 
esetében a területet ábrázoló jelek (pontok/háromszögek) 
véletlenszerűen, megfelelő sűrűségben legyenek elhelyezve a térképen.

Az OCAD12 program viszont ennek a kötelező elvárásnak nem tud 
megfelelni. Ez látható a Dunántúl Kupa előzetes invitálós leveléhez 
kapcsolt térképmintákon is.

Én csak javasolni tudom, hogy az MTFSZ térképbizottsága adjon ki egy 
ajánlást a megoldási javaslatokkal.

Addig is, aki erdei térképet rajzol az *szabálytalanul, elszórtan 
helyezze le a jeleket a fent említett területekre*.

Észrevételemet az IOF térképbizottságának vezetője is megerősítette 
tavaly (2018 *) decemberben írt levelében. (Lásd alant)

Üdv,

Kelemen Janó

Hi,
I can agree with you that Ocad12 dosn´t stand up to what ISOM demands. 
Of course in some places it will be OK to use the surface versions of 
this symbols in ocad, but in many places it will not be perfect. But 
Ocad is only one of several sofwares that can be used for producing 
o-maps, The Map Committe dosn´t have any co-work with Ocad AG. In all 
matters it is up to the map maker to secure that the map follows the 
standard, in this case it is better to place the dot´s one by one.
Best regards
Christer Carlsson
Chair of IOF Map Commission
-----------------------------------------------------------

IOF Map Commission

Dear Christer Carlsson,

The IOF has published the recent symbols of forest-orienteering map, the 
ISOM 2017 
<http://orienteering.org/wp-content/uploads/2017/04/ISOM2017_20May2017_booklet-print.pdf>. 


The symbol-set can be used in the OCAD 12 Program.
In the ISOM 2017 the symbols number 113, 114, 210, 211 and 212 represent 
different landforms, stony and rock features.
 From my point of view the introduction of these symbols by OCAD 12 
Program are not compatible with the symbols of ISOM 2017, because the 
program do not set together the dots randomly. The program do not place 
the dots in a random wise, but also it forms regular horizontal and 
inclined lines. It can easily mix up with symbol number 416. (see the 
attachements) At these symbols the placement of the dots are not 
randomly, rather regular.

 From my point of view they should modify these symbols in the OCAD 12 
Program, or should take out from the Program.(114.000, 113.000, 210.000, 
211.000, 212.000)

Are you agreed with my perceptions?

Best regards,

Janos Kelemen from Hungary (old orienteering runner and map maker)


**
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20200709/8b74366b/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: kelemen_janos_2009_1.jpg
Type: image/jpeg
Size: 29710 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20200709/8b74366b/attachment.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: 10 minta_javaslat.jpg
Type: image/jpeg
Size: 45871 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20200709/8b74366b/attachment-0001.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: OCAD_random_problema.pdf
Type: application/pdf
Size: 249618 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20200709/8b74366b/attachment.pdf>


More information about the Tajfutas mailing list