[Tajfutas] EOVB és ÉOB 2020.09.26. Bodoglár

Márk Gárdonyi mark.gardonyi at gmail.com
2020. Aug. 15., Szo, 17:16:20 CEST


Sziasztok!

Az Éjszakai OB-ra visszakanyarodva a következőket kell látni.

Az ÉOB már évek óta problémás rendezési szempontból az alacsony induló
létszám miatt. Régebben szólóban volt (legfeljebb a rendező egyesület
berakott másnapra egy regionális rangsorolót), de így senkinek sem érte meg
elvállalni. Azért, hogy legyen egyáltalán jelentkező a rendezésre, tavaly
társítottuk hozzá az EVOB-ot.
Tavaly a verseny után több tagszervezet kérte, hogy a két verseny
sorrendjét fordítsuk meg, mert a késői ÉOB EH után nem volt elegendő idő
pihenésre az EVOB előtt. Mivel az idei versenynaptárban is júniusra volt
tervezve az EVOB/ÉOB, ezért a naptárbizottság és az MTFSZ Elnöksége úgy
döntött, hogy az idei évben kipróbáljuk ezt az elrendezést. Azóta persze a
járványhelyzet miatt átkerült szeptemberre, de így másfél hónappal a
verseny előtt már nem lenne szerencsés változtatni a kiíráson.
Én azt kérem mindenkitől, hogy a *verseny után* írja meg a véleményét,
tapasztalatait, és a következő Elnökségi ülésen meg fogjuk vitatni a
visszajelzéseket. A jövő évi ÉOB-ra és EVOB-ra már megvan a rendező, de
nyilván meg lehet beszélni az idei tapasztalatok alapján, hogy milyen
időbeosztás a legjobb. A 2022-es ÉOB és EVOB még nincs eldöntve; itt még az
is megoldható, hogy teljesen elválasztjuk a két versenyt. Szerintem ez
szakmailag indokolt lenne, ugyanakkor ennek is lesz hátránya: akár
minőségben, akár pénzügyi szempontból kompromisszumokra kényszerülhetünk.

Üdvözlettel,
Gárdonyi Márk



Balázsné Krasznai Orsolya <bakrorsi at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020.
aug. 15., Szo, 10:18):

> Azért örülök, hogy felszínre kerültek ezek a kérdések, mert így alkalom
> van megvilágítani a helyzetet:
>
> 1. A levelezőlistát azért nem lehet hivatalosként használni, mert
> egyáltalán nem reprezentatív. Jórészt a szenior korosztály olvassa, tehát
> az itt megjelenő "közvéleményben" eléggé egyoldalú szempontok jelennek meg!
> Ráadásul a lista olvasóknak is csak igen alacsony százaléka szól hozzá,
> úgyhogy itt a hangos kisebbség formálja a közhangulatot.
> 2. Az, hogy egy régi emlékből vagy egy kósza ötletből nem csinálunk
> azonnal napirendi pontot, annak az az oka, hogy a felvetés után még ezer
> dolgot végig kell gondolni a részletektől a megvalósítási lehetőségekig.
> Akiben nincs annyi elszántság, hogy a saját elgondolását összeszedetté
> tegye, érvekkel, adatokkal alátámassza, az nem gondolja komolyan. Akkor
> nekünk miért kéne? A hivatalos út betartása nem az elriasztás, hanem egy
> szűrő az elgondolás komolyságáról. Senki nem mondta, hogy nem segítünk
> kidolgozni, például a megvalósíthatásra irányuló kérdések feltevésével,
> vagy újabb szempontok. felvetésével. De az elnökség feladata az elfogadás
> után jön, a megvalósítással. Szabály módosításokkal, egyéb szervezési
> kérdésekkel.
> 3. Örülök, hogy te is úgy látod, hogy szükség van az elnökséggel való
> kommunikációs csatornára. Komoly csúztatás, hogy a fiók megtelése az
> kifogás lenne, mert a mondatom második felében ott volt, hogy dolgozunk az
> új, jobban használható fórumon!
> 4. Az is igaztalan vád, hogy valaki el akarja nyomni a kritikai hangokat!
> Nyugodtan írjon bárki, bármit, bár az én ízlésemnek jobban megfelel, hogy
> nem a plénum előtt kezdjük ki azt, akivel problémánk van, hanem személyesen
> próbáljuk gyakorolni a jobbító szándékunkat! Például, ha egy kiírásban
> hibát észlelünk, vagy hiányolunk egy rajtlista felkerülését, akkor nem a
> listán méltatlankodunk, hanem a rendezőknek írunk, hogy vajon mikor
> számíthatunk a hiánypótlásra, vagy légyszíves javítsátok a hibát! Aki
> rendezett már versenyt, az tudja, hogy milyen érzés, hogy a hobbiból
> végzett tevékenységével foglalkozik hetek óta szuperintenzíven, munka,
> család mellett, és erre kap egy nyilvános számonkérést, a közhangulat
> negatív hangolását. Ezt semmiképp nem nevezném jó szándékú, építő
> kritikának, sokkal inkább egyéni szerepelhetnéknek, hogy "én milyen jól ki
> tudom szűrni a hibákat."
> 5. Serdülő nem indítványozott valamit, hanem felidézett egy régi példát.
> Én azt jeleztem, ha ebből elindul benne egy ötlet, és lát benne fantáziát,
> gondolja ki, és támogatni fogjuk., nem hiszem, hogy igazságos dolog ebbe
> arroganciát belemagyarázni.
> 6. Jó példa a lista felszínes érvütköztetésre, hogy a Fifi áltat citált
> példát már egy elejtett félmondat alapján rossz szándékú szőnyeg alá
> söprésnek minősítetted, miközben senmmit nem tudsz az eset körülményeiről
> és a panasztétel módjáról. Ez a lista legnagyobb hibája: bedobott
> félmondatok alapján, a körülmények alaposabb ismerete nélküli
> minősítgetések, és közhangulatbefolyásolás. Kb. olyan, mint a média:)
> Részemről ennyi!
> K.O.
>
> Sandor Talas <sandor.talas at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. aug. 15.,
> Szo, 0:26):
>
>> Kedves Iván,
>>
>> Örülök, hogy te is úgy látod, hogy komoly problémák vannak a sportági
>> munkamódszerekkel. Hisz különben nem "széleskörű brainstormingot”
>> javasolnál, hanem írnál pár, részleteiben alaposan kidolgozott beadványt a
>> hivatalos csatornán az elnökségnek, oszt minden megoldódna. ;-)
>>
>> Nem akartam részletekbe menni eddig, pedig sok esetben azok világítanak
>> rá igazán a valós működésre. Pl. arra, hogy a másfél éve Orsi által
>> meghirdetett info@ az miért nem működik?  (azt te is nagyon jól tudod,
>> hogy a “megtelt a postafiók” az egy olyan szintű kifogás amihez képest a
>> szegénységi bizonyítvány az doktori diploma)  Vajon hány részleteiben
>> alaposan kidolgozott beadvány érkezett? Hányat tárgyalt az elnökség?
>> Azokról hogy döntöttek? Csupa izgalom, ha az ember elkezdi megkaparni a
>> felszínt.
>>
>> Szerencsésebb, ha a vezetés nem felhúzza az orrát a listán elhangzó
>> negatív kommentek kapcsán, hanem megpróbálja megérteni, hogy mi az oka hogy
>> a jószándékú lépések nem pozitívan csapódnak le. Nem akarlak
>> vezetéselmélettel terhelni, mert látom, hogy irritál, de tudományos
>> cikkekben bizonyították, hogy egy szervezeten belül a negatív érzések
>> elnyomása katasztrófális bukáshoz tud vezetni. Egyik tipikus oka az
>> “érthetetlen negatív zajnak", hogy a vezetés stílusa (a vezetők
>> világszemlélete) nem optimális adott helyzetben. Pl. alulról szerveződő,
>> lelkes amatőrök munkáján alapuló szervezet nem kompatibilis az elnökséghez
>> hivatalos csatornákon eljuttatott alaposan kidolgozott beadványok
>> elbírálásán alapuló munkamódszerrel.
>>
>> Én 6-7 kultúrkörben mozgok folyamatosan, és még több vezetési stílussal
>> szoktam rendszeresen találkozni. Mindegyiknek van előnye és van
>> hiányossága. Azt nehezebb megmondani, hogy mi az optimális adott
>> szituációban, de sokkal könnyebb megmondani, hogy mi az ami szinte biztos
>> nem fog működni.
>>
>> S mindez független attól, hogy az elnökség tagjaiban mennyi jószándék
>> van. Nyilván a sportág érdeke és a jószándék vezet egy vezetőt amikor dönt.
>> Egy hagyományos bajnokság ellehetetlenítése vagy egy súlyos
>> sportszerűtlenség eltusolása is történhet jószándékkal vezérelve, mert a
>> vezetéségnek (vagy egy részének) az a véleménye, hogy pl. csak VB
>> kompatibilis bajnokságok legyenek, vagy hogy jobb ha nincs negatív sajtója
>> a sportágnak.
>>
>> De ez messzire vezet, s reggel 7-kor indulok egy 24-30 órás versenyen,
>> úgyhogy most egyelőre ennyit.
>>
>> Üdv,
>> Sün.
>>
>>
>>
>>
>>
>> On 14 Aug 2020, at 19:11, Ivan Lux <ilux0807 at gmail.com> wrote:
>>
>> Kedves Sün!
>> Függetlenül attól, hogy kinek van igaza EOB ügyben, sőt még attól is
>> függetlenül, hogy a köztetek folyó vitában kinek van több igaza, nem
>> hiszem, hogy az általad egyébként okkal nagyra tartott kultúrkörben
>> elfogadott ez a szinte már fölényes, de mindenképpen kioktató stílus, amit
>> te itt már nem először viszel. Sok baj van ebben az országban, van néhány
>> ebben a sportágban is, de a te itt előadott "jótanácsaid" ebben minket
>> aligha segítenek.
>> Da, ha már: ennek a sportágnak amióta én figyelem mindig odaadó,
>> jószándékú tenni akaró elnöksége volt, kinek jobban sikerült, kinek
>> kevésbé, de azok az inszinuációk, amik itt a listán őket érik (most már nem
>> csak, sőt nem is elsősorban Sünnek írom), egyszerűen méltánytalanok.
>> Avval egyetértek, hogy szükség volna egy széleskörű brainstormingra a
>> munkamódszer javítása érdekében.
>> Üdvözlettel
>> Lux Iván
>>
>> Sandor Talas <sandor.talas at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. aug. 14.,
>> P, 19:54):
>>
>>> Szia,
>>>
>>> Azt hiszem jobb ha nem mélyítjük tovább ezt a vitát, mert nyilvánvaló,
>>> hogy más dimenzióban látjuk a dolgokat. Egyáltalán nem azt írtam, hogy az
>>> elnökségnek kell kidolgoznia az ötleteket.
>>>
>>> De ha egy elnökségi tag valamit jó ötletnek tart, akkor … (s itt jön a
>>> különbség)
>>>
>>> a) világban: segíti, legalább iránymutatással, azt hogy az ötlet
>>> megvalósuljon, mert az a dolga, hogy közreműködve irányítsa a szervezetet;
>>>
>>> b) világban: megvárja, hogy “beterjesszék” és majd “meg fogja szavazni”
>>> (vagy nem), mert az a dolga, hogy felülről irányítsa a szervezetet.
>>>
>>> Két külön kultúra, két külön világ, két nagyon más felfogás a vezetőség
>>> szerepéről.
>>>
>>> Mondhatni, két külön nyelv a világ dolgainak leírására, ami talán
>>> érthetőbbé teszi, hogy ha valaki aki csak az egyiket beszéli, az nem érti,
>>> hogy mit mond a másik.
>>>
>>> Üdv,
>>> Sün
>>>
>>>
>>>
>>>
>>>
>>>
>>> On 13 Aug 2020, at 22:17, Balázsné Krasznai Orsolya <bakrorsi at gmail.com>
>>> wrote:
>>>
>>> Sajnos, csak ismétléseket olvasok, és nem értem: komolyan gondolod, hogy
>>> valakinek a feldobott ötletét egy elnökségi tagnak kell kidolgozni?
>>> Szerinted ez nem nonszensz? Ha valaki valamit komolyan gondol, akkor
>>> foglalkozzon vele mélyebben, gondolkozzon a megvalósításának módjáról
>>> lehetőségéről, és terjessze be! Ha jó ötlet, és jól előkészítette, akkor
>>> meg fogja szavazni az elnökség-mert hogy nekik az a dolguk!
>>> K.O.
>>>
>>> Sandor Talas <sandor.talas at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. aug.
>>> 13., Cs, 22:30):
>>>
>>>> Kedves Orsi,
>>>>
>>>> Úgy látszik, hogy se a Serdülőnek, se nekem nem sikerült
>>>> megvilágosítani a kulturális, vagy inkább hozzáállásbeli különbséget. A sok
>>>> évtizedes példa nem a konkrét eset másolásáról szólt, hanem a sok évtizedes
>>>> hozzáállásbeli különbségről.
>>>>
>>>> De köszönet, hogy sikerült megint illusztrálnod az egyik lehetséges uta
>>>> őszinte felháborodásoddal, melyeket leginkább talán az "én álljak neki
>>>> kitalálni, hogy milyen formában?” és a
>>>> "szerintem te sem lennél ilyen megengedő!” részek illusztrálnak a
>>>> korábban jelzett “csak hivatalos csatornán keresztüli kommunikációt veszünk
>>>> figyelembe” hozzáállás mellett.
>>>>
>>>> Egy másik lehetséges hozzáállás lehetne, pl. "Szerintem jó ötlet,
>>>> felvetem a legközelebbi elnökségin:), csak azt kérem, hogy valaki dolgozza
>>>> ki, hogy milyen formában, stb. Ki vállalja?”.
>>>> Ugyanoda visz, csak kicsit másként.
>>>>
>>>> De hozzáállásról (vagy ízléséről) nem érdemes vitatkozni.
>>>>
>>>> Üdv,
>>>> Sün
>>>>
>>>>
>>>>
>>>>
>>>> On 13 Aug 2020, at 13:43, Balázsné Krasznai Orsolya <bakrorsi at gmail.com>
>>>> wrote:
>>>>
>>>> Kedves Sün, nem teljesen értem a kultúrális különbséget, amire célzol.
>>>>
>>>> Az egy 45 éves történet, hogy emlékek szerint volt egy ilyen
>>>> kommunikációs forma. Persze azóta sokat változott a világ, nem biztos, hogy
>>>> ez a legkorszerűbb manapság, de ez részletkérdés. Ha ezt leutanázzuk,
>>>> ugyanolyan elégedetlenkedő hangokat kaphatunk majd, hogy "miért pont azon a
>>>> versenyen volt, amelyiken én nem voltam, ez kirekesztés", de ez is
>>>> részletkérdés.
>>>> A fő kérdés, hogy hogy lehet párhuzamba állítani egy régi, működő
>>>> rendszert, és egy kialakítást!  Honnan tudod, hogy az nem úgy történt 52
>>>> évvel ezelőtt, hogy valaki beadott egy hivatalos indítványt, akár iktatva.
>>>> Vagy évekig bombázta a szövetségüket, míg elérte. De az is lehet, hogy maga
>>>> az elnökség találta ki. Szóval ennyi információ alapján igazságtalannak
>>>> érzem a bezzegelést!
>>>> Az, hogy nekem elfogadható egy régi példa, amivel egy általam éppen
>>>> olvasott fórumon találkoztam, az azt kell, hogy jelentse, hogy én álljak
>>>> neki kitalálni, hogy milyen formában, milyen rendszerességgel, hol
>>>> meghirdetve, milyen indítványozási formában történjen? Azért, mert Serdülő
>>>> felhozott egy sok évtizedes példát? Ezt szerintem teljesen irreális, de ha
>>>> téged szólítanának fel, hogy van egy tuti ötletem, dolgozd már ki,
>>>> szerintem te sem lennél ilyen megengedő!
>>>> K.O.
>>>>
>>>> Sandor Talas <sandor.talas at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. aug.
>>>> 13., Cs, 14:12):
>>>>
>>>>> Bocs, de ennél szebb illusztrációja nem lehetne annak a kulturális
>>>>> különbségnek amire a Serdülő utalt:
>>>>>
>>>>> A) eset: elnökségi tagok rendszeres fórumokat tartanak versenyeken,
>>>>> hogy meghallják a tagság véleményét, megvitassák velük az ötleteket, majd
>>>>> annak megfelelően alakítsák a dolgokat.
>>>>>
>>>>> B) eset: elnökségi tagnak tetszik az ötlet amit olvasott a tagság
>>>>> hozzászólási közt:
>>>>> "Szerintem jó ötlet, kezdeményezzétek a jelzett fórumokon:)"
>>>>>
>>>>> azaz, majd akkor fog vele foglalkozni, ha “hivatalos” csatornán kerül
>>>>> elé az ügy
>>>>> (iktatva, akta formájában?) - ahelyett, hogy egyszerűen azt mondaná:
>>>>> "Szerintem jó ötlet, felvetem a legközelebbi elnökségin:)"
>>>>>
>>>>> Két különböző világ…
>>>>>
>>>>> S.
>>>>>
>>>>>
>>>>>
>>>>>
>>>>> On 13 Aug 2020, at 11:48, Balázsné Krasznai Orsolya <
>>>>> bakrorsi at gmail.com> wrote:
>>>>>
>>>>> Szerintem jó ötlet, kezdeményezzétek a jelzett fórumokon:)
>>>>> Orsi
>>>>>
>>>>> Erdélyi Tibor <etibor1 at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. aug. 13.,
>>>>> Cs, 12:47):
>>>>>
>>>>>> Igen, ez így van Orsi, de van kis különbség a baráti sörözés, és egy
>>>>>> hivatalosnak tekinthető, bárki érdeklődő által felkereshető meghallgatás,
>>>>>> eszmecsere között. Nálunk Szentendrén az önkormányzat rendszeresen tart
>>>>>> meghallgatásokat.
>>>>>>
>>>>>> Balázsné Krasznai Orsolya <bakrorsi at gmail.com> ezt írta (időpont:
>>>>>> 2020. aug. 13., Cs, 12:33):
>>>>>>
>>>>>>> Ez szép, és jó példa, de a sportágunknak az a sajátossága, hogy
>>>>>>> kvázi mindenki ott van minden versenyen (más, korosztályonként,
>>>>>>> tudásszintenként, területenként külön rendezett sportágakkal ellentétben)
>>>>>>> lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag itt is mindenkinek lehetősége van
>>>>>>> beszélni a döntéshozókkal. Például Bugár Józsi jó sok versenyre jár, és
>>>>>>> minden elnökségi ülésre szokott hozni olyan témákat, amivel versenyeken
>>>>>>> keresték meg.
>>>>>>> K.O.
>>>>>>>
>>>>>>> Erdélyi Tibor <etibor1 at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. aug.
>>>>>>> 13., Cs, 12:26):
>>>>>>>
>>>>>>>> Sziasztok,
>>>>>>>>
>>>>>>>> 1975-ben a BEAC-cal angliában jártam versenyen. A verseny után arra
>>>>>>>> lettünk figyelmesek, hogy nem mennek el a versenyzők, hanem összegyűlnek
>>>>>>>> egy ember köré, aki beszélt, illetve beszélgettek vele. Kérdeztem, mi ez?
>>>>>>>> Mondták, Ő a Chairman! Jó, jó, látom, hogy egy székre támaszkodik, de miről
>>>>>>>> beszél? Kiderült, Ő a brit tájékozódási szövetség elnöke, és itt van több
>>>>>>>> elnökségi tag is. Ez itt a szokás mondták, nagyobb versenyeken az
>>>>>>>> elnökségtől lehet kérdezni bárkinek.
>>>>>>>>
>>>>>>>> ET
>>>>>>>>
>>>>>>>> Balázsné Krasznai Orsolya <bakrorsi at gmail.com> ezt írta (időpont:
>>>>>>>> 2020. aug. 13., Cs, 12:19):
>>>>>>>>
>>>>>>>>> Kedves Fifi!
>>>>>>>>>
>>>>>>>>> A levelezőlistát úgy kell felfogni, mint egy bármilyen internetes
>>>>>>>>> fórumot.
>>>>>>>>> Talán vannak olyanok, akik írnak egy véleménycikket egy
>>>>>>>>> portálon, és a következő parlamenti ülésen azt várják, hogy azt
>>>>>>>>> megvitassák, és ráadásul el is fogadják, de azért tudjuk, hogy ez nem
>>>>>>>>> életszerű.
>>>>>>>>> Én is rajta vagyok, hogy a megosztó döntések pro és kontra érveit
>>>>>>>>> hozzuk nyilvánosságra az elnökségi ülések után, ez még kissé döcög....
>>>>>>>>> Például az általad említett fegyelmi ügyben én másképp szavaztam,
>>>>>>>>> de el kell fogadni a többség döntését.
>>>>>>>>> Sólyomnak is szól, hogy az ellen, mert mer valaki megírja a
>>>>>>>>> listára az észrevételeit, senkinek sincs kifogása, a gond ott van, hogy ha
>>>>>>>>> arra hivatalos választ vár itt, és esetleg azonnali változtatást...
>>>>>>>>> Ha kíváncsi vagy a hivatalos indoklásra, valóban a
>>>>>>>>> Versenybizottság, esetleg a Naptárbizottságnál való rákérdezést javaslom!
>>>>>>>>>
>>>>>>>>> Utána te ide hozhatod nyilvánosság elé a kapott válaszokat, és a
>>>>>>>>> kifogásokat.
>>>>>>>>> Orsi
>>>>>>>>>
>>>>>>>>>
>>>>>>>>>
>>>>>>>>>
>>>>>>>>> Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu> ezt írta (időpont: 2020. aug.
>>>>>>>>> 13., Cs, 10:29):
>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Kedves Orsi,
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    köszönöm az újabb tájékoztatást az egyszerű tájfutók
>>>>>>>>>> lehetőségeiről, de ez ismét a „keresse a sajtóosztályunkat” kategória,
>>>>>>>>>> amivel egy promt ügy nem tud megoldódni, csak, ha az illetékesek lépnek.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    Az idő elhúzására ez remek, de egyébként láhatod, hogy
>>>>>>>>>> elfogadható „nem hivatalos választ” sem kap, aki mer írni.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> S mennyien nem írnak, épp ezért.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Közben megjött Sólyom levele is, ami épp ezt taglalja.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>   Egyéb iránt a sportág tisztasága, a korrekt versenyzés
>>>>>>>>>> érdekében a hivatalos utat is kipróbáltam az elmúlt hónapokban, hasonlóan
>>>>>>>>>> eredménytelenül. Az elnökség maga által is elavultnak mondott
>>>>>>>>>>  szabályzatára hivatkozva nem foglalkozott az évvégi Eger Kupán
>>>>>>>>>> szabálytalanul rendezett és csoportosan elkövetett csalásról szóló
>>>>>>>>>> bejelentéssel.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    Bizonyára meg volt az oka rá, mint ahogyan az ÉOB időrendjének
>>>>>>>>>> ilyen szerencsétlen kialakításában is.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    Ezzel együtt bízom a változásban, hogy az elnökség progresszív
>>>>>>>>>> tagjai képesek lesznek felül emelkedni a feleslegessen lassító korlátokon.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Üdvözlettel,
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Fifi
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> *Honfi Gábor *
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> T +36 36 312-701
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> M +36 30 471-1593
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> honfi.gabor at szuperinfo.hu
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> www.szuperinfo.hu
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> <image001.png>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> *From:* Balázsné Krasznai Orsolya <bakrorsi at gmail.com>
>>>>>>>>>> *Sent:* Thursday, August 13, 2020 9:51 AM
>>>>>>>>>> *To:* Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu>
>>>>>>>>>> *Cc:* miklos mets <miklos.mets at gmail.com>; lazarus <
>>>>>>>>>> tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>>>>>>>>> *Subject:* Re: [Tajfutas] EOVB és ÉOB 2020.09.26. Bodoglár
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Kedves Fifi!
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Levelem tartalma nem áll ellentétben Ádám és Miki hozzászólásával.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Én is arra szerettem volna rávilágítani, hogy ez egy demokratikus
>>>>>>>>>> lista, bárki-bármit írhat.Persze jó, ha önmérsékletet gyakorolnak az
>>>>>>>>>> levélírók, hogy ne zaklassák folyamatosan a listaolvasókat, és csak
>>>>>>>>>> közérdeklődésre számot tartó üzenetek kerüljenek ide. De az ide
>>>>>>>>>> érkező levelekre nem számíthattok hivatalos válaszra! Ezt egyenlőre az
>>>>>>>>>> illetékes bizottság, jelen esetben a Versenybizottság fogja tudni
>>>>>>>>>> megindokolni neked, őket érdemes megkérdezni!
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> A lista funkciója az lehet, hogy valaki itt a listán bedob egy
>>>>>>>>>> témát, összegyűjti az ahhoz érkező hozzászólásokból a használhatokat, és
>>>>>>>>>> abból készít egy beadványt. Ezzel tud foglalkozni az Elnökség.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Tisztelettel mindenki véleménye iránt:
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> K.O.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu> ezt írta (időpont: 2020. aug.
>>>>>>>>>> 13., Cs, 9:24):
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Kedves Orsi,
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    ez egy korrekt, sporttársi tisztelettel megírt válasz Tőled,
>>>>>>>>>> amit mindenki nevében köszönök, ilyen stílusban lehet(ne) véleményt
>>>>>>>>>> cserélni.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    A legnagyobb tisztelettel irántad, azért kénytelen vagyok a
>>>>>>>>>> történelmi hűség kedvéért bemásolni ide Ádámnak - mint elnökségi tagnak! -
>>>>>>>>>> a valódi sorait: „A magánvéleményemet írom le, sem a Versenybizottság sem
>>>>>>>>>> az MTFSZ elnöksége nem tekinti a listát hivatalos fórumnak, és remélem a
>>>>>>>>>> jövőben sem fogja figyelembe venni semmilyen döntéshozatalnál.”
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    A másik szövetségvezetői  vélemény Mikié volt, ami hasonlóan
>>>>>>>>>> barátságtalanul kezelte az aktuálisan felmerült kérdést: „a lista egy jó
>>>>>>>>>> fórum az önmegvalósító embereknek, de köze nincs a Tájfutás fejlődéséhez.
>>>>>>>>>> Aki valóban tenni akar valamit a sportért nem a listán hőbörög.”
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    Végül  a szívemből beszéltél, ugyanis amikor kedden Gera Tibi
>>>>>>>>>> kiírásában elolvastam ezt az elképesztő időrendet, akkor azonnal írtam a
>>>>>>>>>> listára (hová máshová?), s Te pont azt javaslod, idézem: „Jelen esetben azt
>>>>>>>>>> javasolnám, hogy azt kérdezzétek meg, hogy vajon mi alapján döntött így az
>>>>>>>>>> elnökség, és hátha kaptok elfogadható, de legalább méltányolható választ.”
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    Hááát nem, hogy méltányolható választ nem kaptunk a konkrét,
>>>>>>>>>> felsorakoztatott érveinkre a sportszakmailag több szempontból is
>>>>>>>>>> érthetetlen kiírás megszületésének hátteréről, hanem az elnökség tagja,
>>>>>>>>>> illetve a BTFSZ elnök a fenti, barátságtalan reakcióival állunk szemben.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>   Ez minden, csak nem konstruktív, és nem sporttársias megoldása
>>>>>>>>>> a szerencsétlen, egyben szakmaiatlan versenybizottsági döntésnek.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    Ezzel együtt – a hátralévő 6 hét okán – bízunk abban, hogy egy
>>>>>>>>>> sokkal több tiszteletet érdemlő EGYÉNI ÉOB-ot futhatunk, amit nem tesz
>>>>>>>>>> inkorrekté egy néhány órával előtte lefuttatott váltó OB.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Üdvözlettel,
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Fifi
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> *Honfi Gábor *
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> T +36 36 312-701
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> M +36 30 471-1593
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> honfi.gabor at szuperinfo.hu
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> www.szuperinfo.hu
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> <image001.png>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> *From:* Balázsné Krasznai Orsolya <bakrorsi at gmail.com>
>>>>>>>>>> *Sent:* Thursday, August 13, 2020 8:10 AM
>>>>>>>>>> *To:* Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu>
>>>>>>>>>> *Cc:* miklos mets <miklos.mets at gmail.com>; lazarus <
>>>>>>>>>> tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>>>>>>>>> *Subject:* Re: [Tajfutas] EOVB és ÉOB 2020.09.26. Bodoglár
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Kedves Olvasók!
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Én csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy nemrégiben indult egy
>>>>>>>>>> közvetlen kapcsolat az elnökség felé, az info at mtfsz.hu-n
>>>>>>>>>> lehetett olyan összeszedett javaslatokat, észrevételezéseket írni, amivel
>>>>>>>>>> tud az elnökség foglalkozni.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Ez a postafiók megtelt, hamarosan megnyitjuk az elnokseg at mtfsz.hu
>>>>>>>>>> fiókot ilyen célra.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Ádám nem azt írta, hogy nem foglalkozunk a tájfutó társadalom
>>>>>>>>>> véleményével, hanem hogy ennek nem a levelezőlista a fóruma. Ezt kb. úgy
>>>>>>>>>> kell elképzelni, hogy megjelenik egy cikk egy akármilyen újságban, és utána
>>>>>>>>>> felróják a döntéshozóknak, hogy miért nem vették figyelembe, amikor már
>>>>>>>>>> valahol valaki megmondta a tutit😰.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Szóval arra kérlek titeket, hogy ne feltételezzétek, hogy egy
>>>>>>>>>> illetékes otthon gondol egyet, és úgy lesz a sok száz embert érintő döntés,
>>>>>>>>>> ahogy kipattant a fejéből. Egy-egy ilyen intézkedést sok szempontból
>>>>>>>>>> végiggondolunk, megrágunk, és a többség szavazata alakítja ki a végső
>>>>>>>>>> határozatot. Sajnos ilyen a képviseleti rendszer, még nem találtak ki
>>>>>>>>>> jobbat.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Arra próbálom rávenni a listaolvasókat, hogy ne azt
>>>>>>>>>> feltételezzék, hogy csupa hozzánemértő hozza meg az ad hoc döntéseket, és
>>>>>>>>>> céljuk, hogy mindenkinek minél rosszabb legyen! Jelen esetben azt
>>>>>>>>>> javasolnám, hogy azt kérdezzétek meg, hogy vajon mi alapján döntött így az
>>>>>>>>>> elnökség, és hátha kaptok elfogadható, de legalább méltányolható választ. A
>>>>>>>>>> döntések minősítésénél azt se felejtsétek el, hogy a felére zsugorodott
>>>>>>>>>> szezonban sok megoldás kényszerből született!
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Jó szándékkal:
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Krasznai Orsolya
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu> ezt írta (időpont: 2020. aug.
>>>>>>>>>> 13., Cs, 0:53):
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Szia Miki,
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    ha ez volt a barátságos útmutatás, akkor a szigorúbbat nem is
>>>>>>>>>> kívánom elképzelni. Ez a stílus nem lehet a tájfutásra jellemző, de egyéb
>>>>>>>>>> helyeken sem ildomos.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    Azt gondolom – úgy tűnik nem egyedül - , hogy ez EOVB-ÉOB egy
>>>>>>>>>> elképesztően szakmaiatlan döntés folytán nem oldható meg az Általad
>>>>>>>>>> ajánlott többhónapos szolgálati úttal, mert 6 hét múlva lesz. etroczki
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    Szerintem egy mozdulattal korrigálható kérésünk van mindössze,
>>>>>>>>>> amit illene egy amatőr sportág versenybizottságának akceptálnia, hiszen
>>>>>>>>>> semmi mást nem javasoltunk, csak azt, hogy az EGYÉNI ÉOB-ot ne előzze meg,
>>>>>>>>>> hanem másnap legyen a VÁLTÓ OB.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    Minden érv amellett szól, hogy így korrekt megrendezni, amit
>>>>>>>>>> nem is lehet vitatni, ezt támogatják a hozzászólók is.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    Végül az önrevízióval felérő zárógondolatodhoz annyit fűznék,
>>>>>>>>>> hogy a – mint írtad – sokakat zavaró stílusod többeket zavar, s ez a Te
>>>>>>>>>> problémád. Ez nem egészen így van, ha az ember vezető posztot kíván
>>>>>>>>>> betölteni, mert ezt el kell viselnie a vezetetteknek is, tehát nem csak
>>>>>>>>>> Neked magadnak okoz gondot.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Üdv,
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Fifi
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> *Honfi Gábor *
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> T +36 36 312-701
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> M +36 30 471-1593
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> honfi.gabor at szuperinfo.hu
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> www.szuperinfo.hu
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> <image001.png>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> *From:* miklos mets <miklos.mets at gmail.com>
>>>>>>>>>> *Sent:* Thursday, August 13, 2020 12:20 AM
>>>>>>>>>> *To:* Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu>
>>>>>>>>>> *Cc:* Tóth Károly <toth.karoly1 at upcmail.hu>; lazarus <
>>>>>>>>>> tajfutas at lazarus.elte.hu>; Ádám Petrócki <adam.futas at gmail.com>
>>>>>>>>>> *Subject:* Re: [Tajfutas] EOVB és ÉOB 2020.09.26. Bodoglár
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Szia Fifi!
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> A levelemet úgy kell értelmezni, hogy barátságos útmutatást ad,
>>>>>>>>>> hogy lehet szerintem a sportágunkért tenni. Próbálja megóvni a sportágért
>>>>>>>>>> tenni akarókat, hogy a levlistába fektesség (feleslegesen) energáikat,
>>>>>>>>>> mikor ennek van hatékony módja. Nem kell ebbe többet belemagyarázni! Akinek
>>>>>>>>>> nem inge, ne vegye magára! Aki komolyan gondolja amiket ide ír, egyébként
>>>>>>>>>> biztosan megtalálja a módját, hogy akár előterjesztés legyen belőle.
>>>>>>>>>> Elmarasztaló megjegyzésem csak arra vonatkozik, aki megáll a listánál, és
>>>>>>>>>> ötleteit nem viszi tovább.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Az meg az én problémám, hogy évek óta azonos az álláspontom, és
>>>>>>>>>> hogy stílusom  sokakat zavar is. Járom magam útját, sosem célom az épp
>>>>>>>>>> aktuális erővszonyokhoz igazodnom.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu> ezt írta (időpont: 2020. aug.
>>>>>>>>>> 13., Cs, 0:02):
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Szia Miki,
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    véleményem szerint Tóth Karesz nagyon helyesen tette, hogy
>>>>>>>>>> megírta a véleményét – több mással egyetemben - kifogástalan stílusban és
>>>>>>>>>> alapossággal.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    Senkit nem sértegetett, kérlek Te se tedd a jövőben.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    Soraid pont olyanok, mint amiről írt, s attól, hogy Te ezeket
>>>>>>>>>> „önmegvalósító hőbörgésnek” nevezed, ezzel csak azt éred el, hogy nem jársz
>>>>>>>>>> el a jó érzésű olvasók ízlése szerint.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>   Azért az indirekt sértő, egyben valótlan megállapításodért is
>>>>>>>>>> kár, hogy „akik a levlistán írnak, azok nem akarnak valóban tenni a
>>>>>>>>>> sportért”. Ez sem méltó egy sportvezetőhöz, csakúgy, mint az egész leveled,
>>>>>>>>>> ami nem a felvetésről szólt, hanem valami rosszul értelmezett sporthatalmi
>>>>>>>>>> gőg által fűtött dolgozat született az indulatodból. Ezt is érdemes
>>>>>>>>>> elkerülnöd a jövőben.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>    Mindezt a tájfutás fejlődése érdekében kérem, még ha nem is
>>>>>>>>>> hiszel abban, hogy innen is lehet tenni a sportágért, a sportág korrekt
>>>>>>>>>> műveléséért, fejlődéséért.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Változatlan barátsággal,
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Fifi
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> *Honfi Gábor *
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> T +36 36 312-701
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> M +36 30 471-1593
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> honfi.gabor at szuperinfo.hu
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> www.szuperinfo.hu
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> <image001.png>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> *From:* miklos mets <miklos.mets at gmail.com>
>>>>>>>>>> *Sent:* Wednesday, August 12, 2020 11:25 PM
>>>>>>>>>> *To:* Tóth Károly <toth.karoly1 at upcmail.hu>
>>>>>>>>>> *Cc:* Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu>; lazarus <
>>>>>>>>>> tajfutas at lazarus.elte.hu>; Ádám Petrócki <adam.futas at gmail.com>
>>>>>>>>>> *Subject:* Re: [Tajfutas] EOVB és ÉOB 2020.09.26. Bodoglár
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Szia Karesz!
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Ebben a témában már nem akartam többször írni de úgy látszik te
>>>>>>>>>> sem érted, vagy nem akarod:-) Hogy a lista egy jó fórum az önmegvalósító
>>>>>>>>>> embereknek, de köze nincs a Tájfutás fejlődéséhez. Aki valóban tenni akar
>>>>>>>>>> valamit a sportért nem a listán hőbörög.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>  Az elnökség és a versenybíróság minden egyesület képviselőinek
>>>>>>>>>> véleményét figyelembe veszi! A versenyző forduljon az egyesület
>>>>>>>>>> vezetőjéhez, aki majd az egyesület véleményét továbbítja a megfelelő
>>>>>>>>>> helyre. Ha nem tudja hová akkor nem is alkalmas a feladatra:-) A listára
>>>>>>>>>> mindenki azt ír amit akar. állítom neked hogy a legtöbb esetben maga az
>>>>>>>>>> egyesület képviselője sem ért azzal egyet amit egyes tagjai írnak a
>>>>>>>>>> listára.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> _______________________________________________
>>>>>>>>>> Tajfutas mailing list
>>>>>>>>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>>>>>>>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> _______________________________________________
>>>>>>>>> Tajfutas mailing list
>>>>>>>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>>>>>>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>>>>>>>
>>>>>>>> _______________________________________________
>>>>> Tajfutas mailing list
>>>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>>>
>>>>>
>>>>>
>>>>
>>> _______________________________________________
>>> Tajfutas mailing list
>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>
>>
>> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20200815/2836d910/attachment.html>


More information about the Tajfutas mailing list