[Tajfutas] EOVB és ÉOB 2020.09.26. Bodoglár

Balázsné Krasznai Orsolya bakrorsi at gmail.com
2020. Aug. 13., Cs, 14:43:02 CEST


Kedves Sün, nem teljesen értem a kultúrális különbséget, amire célzol.

Az egy 45 éves történet, hogy emlékek szerint volt egy ilyen kommunikációs
forma. Persze azóta sokat változott a világ, nem biztos, hogy ez a
legkorszerűbb manapság, de ez részletkérdés. Ha ezt leutanázzuk, ugyanolyan
elégedetlenkedő hangokat kaphatunk majd, hogy "miért pont azon a versenyen
volt, amelyiken én nem voltam, ez kirekesztés", de ez is részletkérdés.
A fő kérdés, hogy hogy lehet párhuzamba állítani egy régi, működő
rendszert, és egy kialakítást!  Honnan tudod, hogy az nem úgy történt 52
évvel ezelőtt, hogy valaki beadott egy hivatalos indítványt, akár iktatva.
Vagy évekig bombázta a szövetségüket, míg elérte. De az is lehet, hogy maga
az elnökség találta ki. Szóval ennyi információ alapján igazságtalannak
érzem a bezzegelést!
Az, hogy nekem elfogadható egy régi példa, amivel egy általam éppen
olvasott fórumon találkoztam, az azt kell, hogy jelentse, hogy én álljak
neki kitalálni, hogy milyen formában, milyen rendszerességgel, hol
meghirdetve, milyen indítványozási formában történjen? Azért, mert Serdülő
felhozott egy sok évtizedes példát? Ezt szerintem teljesen irreális, de ha
téged szólítanának fel, hogy van egy tuti ötletem, dolgozd már ki,
szerintem te sem lennél ilyen megengedő!
K.O.

Sandor Talas <sandor.talas at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. aug. 13.,
Cs, 14:12):

> Bocs, de ennél szebb illusztrációja nem lehetne annak a kulturális
> különbségnek amire a Serdülő utalt:
>
> A) eset: elnökségi tagok rendszeres fórumokat tartanak versenyeken, hogy
> meghallják a tagság véleményét, megvitassák velük az ötleteket, majd annak
> megfelelően alakítsák a dolgokat.
>
> B) eset: elnökségi tagnak tetszik az ötlet amit olvasott a tagság
> hozzászólási közt:
> "Szerintem jó ötlet, kezdeményezzétek a jelzett fórumokon:)"
>
> azaz, majd akkor fog vele foglalkozni, ha “hivatalos” csatornán kerül elé
> az ügy
> (iktatva, akta formájában?) - ahelyett, hogy egyszerűen azt mondaná:
> "Szerintem jó ötlet, felvetem a legközelebbi elnökségin:)"
>
> Két különböző világ…
>
> S.
>
>
>
>
> On 13 Aug 2020, at 11:48, Balázsné Krasznai Orsolya <bakrorsi at gmail.com>
> wrote:
>
> Szerintem jó ötlet, kezdeményezzétek a jelzett fórumokon:)
> Orsi
>
> Erdélyi Tibor <etibor1 at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. aug. 13., Cs,
> 12:47):
>
>> Igen, ez így van Orsi, de van kis különbség a baráti sörözés, és egy
>> hivatalosnak tekinthető, bárki érdeklődő által felkereshető meghallgatás,
>> eszmecsere között. Nálunk Szentendrén az önkormányzat rendszeresen tart
>> meghallgatásokat.
>>
>> Balázsné Krasznai Orsolya <bakrorsi at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020.
>> aug. 13., Cs, 12:33):
>>
>>> Ez szép, és jó példa, de a sportágunknak az a sajátossága, hogy kvázi
>>> mindenki ott van minden versenyen (más, korosztályonként, tudásszintenként,
>>> területenként külön rendezett sportágakkal ellentétben) lehetővé teszi,
>>> hogy gyakorlatilag itt is mindenkinek lehetősége van beszélni a
>>> döntéshozókkal. Például Bugár Józsi jó sok versenyre jár, és minden
>>> elnökségi ülésre szokott hozni olyan témákat, amivel versenyeken keresték
>>> meg.
>>> K.O.
>>>
>>> Erdélyi Tibor <etibor1 at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. aug. 13.,
>>> Cs, 12:26):
>>>
>>>> Sziasztok,
>>>>
>>>> 1975-ben a BEAC-cal angliában jártam versenyen. A verseny után arra
>>>> lettünk figyelmesek, hogy nem mennek el a versenyzők, hanem összegyűlnek
>>>> egy ember köré, aki beszélt, illetve beszélgettek vele. Kérdeztem, mi ez?
>>>> Mondták, Ő a Chairman! Jó, jó, látom, hogy egy székre támaszkodik, de miről
>>>> beszél? Kiderült, Ő a brit tájékozódási szövetség elnöke, és itt van több
>>>> elnökségi tag is. Ez itt a szokás mondták, nagyobb versenyeken az
>>>> elnökségtől lehet kérdezni bárkinek.
>>>>
>>>> ET
>>>>
>>>> Balázsné Krasznai Orsolya <bakrorsi at gmail.com> ezt írta (időpont:
>>>> 2020. aug. 13., Cs, 12:19):
>>>>
>>>>> Kedves Fifi!
>>>>>
>>>>> A levelezőlistát úgy kell felfogni, mint egy bármilyen internetes
>>>>> fórumot.
>>>>> Talán vannak olyanok, akik írnak egy véleménycikket egy portálon, és a
>>>>> következő parlamenti ülésen azt várják, hogy azt megvitassák, és ráadásul
>>>>> el is fogadják, de azért tudjuk, hogy ez nem életszerű.
>>>>> Én is rajta vagyok, hogy a megosztó döntések pro és kontra érveit
>>>>> hozzuk nyilvánosságra az elnökségi ülések után, ez még kissé döcög....
>>>>> Például az általad említett fegyelmi ügyben én másképp szavaztam, de
>>>>> el kell fogadni a többség döntését.
>>>>> Sólyomnak is szól, hogy az ellen, mert mer valaki megírja a listára az
>>>>> észrevételeit, senkinek sincs kifogása, a gond ott van, hogy ha arra
>>>>> hivatalos választ vár itt, és esetleg azonnali változtatást...
>>>>> Ha kíváncsi vagy a hivatalos indoklásra, valóban a Versenybizottság,
>>>>> esetleg a Naptárbizottságnál való rákérdezést javaslom!
>>>>>
>>>>> Utána te ide hozhatod nyilvánosság elé a kapott válaszokat, és a
>>>>> kifogásokat.
>>>>> Orsi
>>>>>
>>>>>
>>>>>
>>>>>
>>>>> Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu> ezt írta (időpont: 2020. aug. 13.,
>>>>> Cs, 10:29):
>>>>>
>>>>>> Kedves Orsi,
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>    köszönöm az újabb tájékoztatást az egyszerű tájfutók
>>>>>> lehetőségeiről, de ez ismét a „keresse a sajtóosztályunkat” kategória,
>>>>>> amivel egy promt ügy nem tud megoldódni, csak, ha az illetékesek lépnek.
>>>>>>
>>>>>>    Az idő elhúzására ez remek, de egyébként láhatod, hogy elfogadható
>>>>>> „nem hivatalos választ” sem kap, aki mer írni.
>>>>>>
>>>>>> S mennyien nem írnak, épp ezért.
>>>>>>
>>>>>> Közben megjött Sólyom levele is, ami épp ezt taglalja.
>>>>>>
>>>>>>   Egyéb iránt a sportág tisztasága, a korrekt versenyzés érdekében a
>>>>>> hivatalos utat is kipróbáltam az elmúlt hónapokban, hasonlóan
>>>>>> eredménytelenül. Az elnökség maga által is elavultnak mondott
>>>>>>  szabályzatára hivatkozva nem foglalkozott az évvégi Eger Kupán
>>>>>> szabálytalanul rendezett és csoportosan elkövetett csalásról szóló
>>>>>> bejelentéssel.
>>>>>>
>>>>>>    Bizonyára meg volt az oka rá, mint ahogyan az ÉOB időrendjének
>>>>>> ilyen szerencsétlen kialakításában is.
>>>>>>
>>>>>>    Ezzel együtt bízom a változásban, hogy az elnökség progresszív
>>>>>> tagjai képesek lesznek felül emelkedni a feleslegessen lassító korlátokon.
>>>>>>
>>>>>> Üdvözlettel,
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Fifi
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> *Honfi Gábor *
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> T +36 36 312-701
>>>>>>
>>>>>> M +36 30 471-1593
>>>>>>
>>>>>> honfi.gabor at szuperinfo.hu
>>>>>>
>>>>>> www.szuperinfo.hu
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> <image001.png>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> *From:* Balázsné Krasznai Orsolya <bakrorsi at gmail.com>
>>>>>> *Sent:* Thursday, August 13, 2020 9:51 AM
>>>>>> *To:* Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu>
>>>>>> *Cc:* miklos mets <miklos.mets at gmail.com>; lazarus <
>>>>>> tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>>>>> *Subject:* Re: [Tajfutas] EOVB és ÉOB 2020.09.26. Bodoglár
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Kedves Fifi!
>>>>>>
>>>>>> Levelem tartalma nem áll ellentétben Ádám és Miki hozzászólásával.
>>>>>>
>>>>>> Én is arra szerettem volna rávilágítani, hogy ez egy demokratikus
>>>>>> lista, bárki-bármit írhat.Persze jó, ha önmérsékletet gyakorolnak az
>>>>>> levélírók, hogy ne zaklassák folyamatosan a listaolvasókat, és csak
>>>>>> közérdeklődésre számot tartó üzenetek kerüljenek ide. De az ide
>>>>>> érkező levelekre nem számíthattok hivatalos válaszra! Ezt egyenlőre az
>>>>>> illetékes bizottság, jelen esetben a Versenybizottság fogja tudni
>>>>>> megindokolni neked, őket érdemes megkérdezni!
>>>>>>
>>>>>> A lista funkciója az lehet, hogy valaki itt a listán bedob egy témát,
>>>>>> összegyűjti az ahhoz érkező hozzászólásokból a használhatokat, és abból
>>>>>> készít egy beadványt. Ezzel tud foglalkozni az Elnökség.
>>>>>>
>>>>>> Tisztelettel mindenki véleménye iránt:
>>>>>>
>>>>>> K.O.
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu> ezt írta (időpont: 2020. aug.
>>>>>> 13., Cs, 9:24):
>>>>>>
>>>>>> Kedves Orsi,
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>    ez egy korrekt, sporttársi tisztelettel megírt válasz Tőled, amit
>>>>>> mindenki nevében köszönök, ilyen stílusban lehet(ne) véleményt cserélni.
>>>>>>
>>>>>>    A legnagyobb tisztelettel irántad, azért kénytelen vagyok a
>>>>>> történelmi hűség kedvéért bemásolni ide Ádámnak - mint elnökségi tagnak! -
>>>>>> a valódi sorait: „A magánvéleményemet írom le, sem a Versenybizottság sem
>>>>>> az MTFSZ elnöksége nem tekinti a listát hivatalos fórumnak, és remélem a
>>>>>> jövőben sem fogja figyelembe venni semmilyen döntéshozatalnál.”
>>>>>>
>>>>>>    A másik szövetségvezetői  vélemény Mikié volt, ami hasonlóan
>>>>>> barátságtalanul kezelte az aktuálisan felmerült kérdést: „a lista egy jó
>>>>>> fórum az önmegvalósító embereknek, de köze nincs a Tájfutás fejlődéséhez.
>>>>>> Aki valóban tenni akar valamit a sportért nem a listán hőbörög.”
>>>>>>
>>>>>>    Végül  a szívemből beszéltél, ugyanis amikor kedden Gera Tibi
>>>>>> kiírásában elolvastam ezt az elképesztő időrendet, akkor azonnal írtam a
>>>>>> listára (hová máshová?), s Te pont azt javaslod, idézem: „Jelen esetben azt
>>>>>> javasolnám, hogy azt kérdezzétek meg, hogy vajon mi alapján döntött így az
>>>>>> elnökség, és hátha kaptok elfogadható, de legalább méltányolható választ.”
>>>>>>
>>>>>>    Hááát nem, hogy méltányolható választ nem kaptunk a konkrét,
>>>>>> felsorakoztatott érveinkre a sportszakmailag több szempontból is
>>>>>> érthetetlen kiírás megszületésének hátteréről, hanem az elnökség tagja,
>>>>>> illetve a BTFSZ elnök a fenti, barátságtalan reakcióival állunk szemben.
>>>>>>
>>>>>>   Ez minden, csak nem konstruktív, és nem sporttársias megoldása a
>>>>>> szerencsétlen, egyben szakmaiatlan versenybizottsági döntésnek.
>>>>>>
>>>>>>    Ezzel együtt – a hátralévő 6 hét okán – bízunk abban, hogy egy
>>>>>> sokkal több tiszteletet érdemlő EGYÉNI ÉOB-ot futhatunk, amit nem tesz
>>>>>> inkorrekté egy néhány órával előtte lefuttatott váltó OB.
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Üdvözlettel,
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Fifi
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> *Honfi Gábor *
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> T +36 36 312-701
>>>>>>
>>>>>> M +36 30 471-1593
>>>>>>
>>>>>> honfi.gabor at szuperinfo.hu
>>>>>>
>>>>>> www.szuperinfo.hu
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> <image001.png>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> *From:* Balázsné Krasznai Orsolya <bakrorsi at gmail.com>
>>>>>> *Sent:* Thursday, August 13, 2020 8:10 AM
>>>>>> *To:* Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu>
>>>>>> *Cc:* miklos mets <miklos.mets at gmail.com>; lazarus <
>>>>>> tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>>>>> *Subject:* Re: [Tajfutas] EOVB és ÉOB 2020.09.26. Bodoglár
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Kedves Olvasók!
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Én csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy nemrégiben indult egy
>>>>>> közvetlen kapcsolat az elnökség felé, az info at mtfsz.hu-n lehetett
>>>>>> olyan összeszedett javaslatokat, észrevételezéseket írni, amivel tud az
>>>>>> elnökség foglalkozni.
>>>>>>
>>>>>> Ez a postafiók megtelt, hamarosan megnyitjuk az elnokseg at mtfsz.hu
>>>>>> fiókot ilyen célra.
>>>>>>
>>>>>> Ádám nem azt írta, hogy nem foglalkozunk a tájfutó társadalom
>>>>>> véleményével, hanem hogy ennek nem a levelezőlista a fóruma. Ezt kb. úgy
>>>>>> kell elképzelni, hogy megjelenik egy cikk egy akármilyen újságban, és utána
>>>>>> felróják a döntéshozóknak, hogy miért nem vették figyelembe, amikor már
>>>>>> valahol valaki megmondta a tutit😰.
>>>>>>
>>>>>> Szóval arra kérlek titeket, hogy ne feltételezzétek, hogy egy
>>>>>> illetékes otthon gondol egyet, és úgy lesz a sok száz embert érintő döntés,
>>>>>> ahogy kipattant a fejéből. Egy-egy ilyen intézkedést sok szempontból
>>>>>> végiggondolunk, megrágunk, és a többség szavazata alakítja ki a végső
>>>>>> határozatot. Sajnos ilyen a képviseleti rendszer, még nem találtak ki
>>>>>> jobbat.
>>>>>>
>>>>>> Arra próbálom rávenni a listaolvasókat, hogy ne azt feltételezzék,
>>>>>> hogy csupa hozzánemértő hozza meg az ad hoc döntéseket, és céljuk, hogy
>>>>>> mindenkinek minél rosszabb legyen! Jelen esetben azt javasolnám, hogy azt
>>>>>> kérdezzétek meg, hogy vajon mi alapján döntött így az elnökség, és hátha
>>>>>> kaptok elfogadható, de legalább méltányolható választ. A döntések
>>>>>> minősítésénél azt se felejtsétek el, hogy a felére zsugorodott szezonban
>>>>>> sok megoldás kényszerből született!
>>>>>>
>>>>>> Jó szándékkal:
>>>>>>
>>>>>> Krasznai Orsolya
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu> ezt írta (időpont: 2020. aug.
>>>>>> 13., Cs, 0:53):
>>>>>>
>>>>>> Szia Miki,
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>    ha ez volt a barátságos útmutatás, akkor a szigorúbbat nem is
>>>>>> kívánom elképzelni. Ez a stílus nem lehet a tájfutásra jellemző, de egyéb
>>>>>> helyeken sem ildomos.
>>>>>>
>>>>>>    Azt gondolom – úgy tűnik nem egyedül - , hogy ez EOVB-ÉOB egy
>>>>>> elképesztően szakmaiatlan döntés folytán nem oldható meg az Általad
>>>>>> ajánlott többhónapos szolgálati úttal, mert 6 hét múlva lesz. etroczki
>>>>>>
>>>>>>    Szerintem egy mozdulattal korrigálható kérésünk van mindössze,
>>>>>> amit illene egy amatőr sportág versenybizottságának akceptálnia, hiszen
>>>>>> semmi mást nem javasoltunk, csak azt, hogy az EGYÉNI ÉOB-ot ne előzze meg,
>>>>>> hanem másnap legyen a VÁLTÓ OB.
>>>>>>
>>>>>>    Minden érv amellett szól, hogy így korrekt megrendezni, amit nem
>>>>>> is lehet vitatni, ezt támogatják a hozzászólók is.
>>>>>>
>>>>>>    Végül az önrevízióval felérő zárógondolatodhoz annyit fűznék, hogy
>>>>>> a – mint írtad – sokakat zavaró stílusod többeket zavar, s ez a Te
>>>>>> problémád. Ez nem egészen így van, ha az ember vezető posztot kíván
>>>>>> betölteni, mert ezt el kell viselnie a vezetetteknek is, tehát nem csak
>>>>>> Neked magadnak okoz gondot.
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Üdv,
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Fifi
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> *Honfi Gábor *
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> T +36 36 312-701
>>>>>>
>>>>>> M +36 30 471-1593
>>>>>>
>>>>>> honfi.gabor at szuperinfo.hu
>>>>>>
>>>>>> www.szuperinfo.hu
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> <image001.png>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> *From:* miklos mets <miklos.mets at gmail.com>
>>>>>> *Sent:* Thursday, August 13, 2020 12:20 AM
>>>>>> *To:* Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu>
>>>>>> *Cc:* Tóth Károly <toth.karoly1 at upcmail.hu>; lazarus <
>>>>>> tajfutas at lazarus.elte.hu>; Ádám Petrócki <adam.futas at gmail.com>
>>>>>> *Subject:* Re: [Tajfutas] EOVB és ÉOB 2020.09.26. Bodoglár
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Szia Fifi!
>>>>>>
>>>>>> A levelemet úgy kell értelmezni, hogy barátságos útmutatást ad, hogy
>>>>>> lehet szerintem a sportágunkért tenni. Próbálja megóvni a sportágért tenni
>>>>>> akarókat, hogy a levlistába fektesség (feleslegesen) energáikat, mikor
>>>>>> ennek van hatékony módja. Nem kell ebbe többet belemagyarázni! Akinek nem
>>>>>> inge, ne vegye magára! Aki komolyan gondolja amiket ide ír, egyébként
>>>>>> biztosan megtalálja a módját, hogy akár előterjesztés legyen belőle.
>>>>>> Elmarasztaló megjegyzésem csak arra vonatkozik, aki megáll a listánál, és
>>>>>> ötleteit nem viszi tovább.
>>>>>>
>>>>>> Az meg az én problémám, hogy évek óta azonos az álláspontom, és hogy
>>>>>> stílusom  sokakat zavar is. Járom magam útját, sosem célom az épp aktuális
>>>>>> erővszonyokhoz igazodnom.
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu> ezt írta (időpont: 2020. aug.
>>>>>> 13., Cs, 0:02):
>>>>>>
>>>>>> Szia Miki,
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>    véleményem szerint Tóth Karesz nagyon helyesen tette, hogy megírta
>>>>>> a véleményét – több mással egyetemben - kifogástalan stílusban és
>>>>>> alapossággal.
>>>>>>
>>>>>>    Senkit nem sértegetett, kérlek Te se tedd a jövőben.
>>>>>>
>>>>>>    Soraid pont olyanok, mint amiről írt, s attól, hogy Te ezeket
>>>>>> „önmegvalósító hőbörgésnek” nevezed, ezzel csak azt éred el, hogy nem jársz
>>>>>> el a jó érzésű olvasók ízlése szerint.
>>>>>>
>>>>>>   Azért az indirekt sértő, egyben valótlan megállapításodért is kár,
>>>>>> hogy „akik a levlistán írnak, azok nem akarnak valóban tenni a sportért”.
>>>>>> Ez sem méltó egy sportvezetőhöz, csakúgy, mint az egész leveled, ami nem a
>>>>>> felvetésről szólt, hanem valami rosszul értelmezett sporthatalmi gőg által
>>>>>> fűtött dolgozat született az indulatodból. Ezt is érdemes elkerülnöd a
>>>>>> jövőben.
>>>>>>
>>>>>>    Mindezt a tájfutás fejlődése érdekében kérem, még ha nem is hiszel
>>>>>> abban, hogy innen is lehet tenni a sportágért, a sportág korrekt
>>>>>> műveléséért, fejlődéséért.
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Változatlan barátsággal,
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Fifi
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> *Honfi Gábor *
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> T +36 36 312-701
>>>>>>
>>>>>> M +36 30 471-1593
>>>>>>
>>>>>> honfi.gabor at szuperinfo.hu
>>>>>>
>>>>>> www.szuperinfo.hu
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> <image001.png>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> *From:* miklos mets <miklos.mets at gmail.com>
>>>>>> *Sent:* Wednesday, August 12, 2020 11:25 PM
>>>>>> *To:* Tóth Károly <toth.karoly1 at upcmail.hu>
>>>>>> *Cc:* Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu>; lazarus <
>>>>>> tajfutas at lazarus.elte.hu>; Ádám Petrócki <adam.futas at gmail.com>
>>>>>> *Subject:* Re: [Tajfutas] EOVB és ÉOB 2020.09.26. Bodoglár
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Szia Karesz!
>>>>>>
>>>>>> Ebben a témában már nem akartam többször írni de úgy látszik te sem
>>>>>> érted, vagy nem akarod:-) Hogy a lista egy jó fórum az önmegvalósító
>>>>>> embereknek, de köze nincs a Tájfutás fejlődéséhez. Aki valóban tenni akar
>>>>>> valamit a sportért nem a listán hőbörög.
>>>>>>
>>>>>>  Az elnökség és a versenybíróság minden egyesület képviselőinek
>>>>>> véleményét figyelembe veszi! A versenyző forduljon az egyesület
>>>>>> vezetőjéhez, aki majd az egyesület véleményét továbbítja a megfelelő
>>>>>> helyre. Ha nem tudja hová akkor nem is alkalmas a feladatra:-) A listára
>>>>>> mindenki azt ír amit akar. állítom neked hogy a legtöbb esetben maga az
>>>>>> egyesület képviselője sem ért azzal egyet amit egyes tagjai írnak a
>>>>>> listára.
>>>>>>
>>>>>> _______________________________________________
>>>>>> Tajfutas mailing list
>>>>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>>>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>>>>
>>>>>> _______________________________________________
>>>>> Tajfutas mailing list
>>>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>>>
>>>> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20200813/6ae0bfd4/attachment.html>


More information about the Tajfutas mailing list