[Tajfutas] (nincs tárgy)

Lajos Mauer mauer.lajos at gmail.com
2019. Aug. 21., Sze, 20:19:11 CEST


Sziasztok,


Valóban minden tekintetben egy nagyszerű versenyen vagyunk túl, ahogy Ács
Gábor kezdte a Hungária Kupa közvetítését ez egy ünnep volt, a tájékozódási
futás ünnepe.

Azt gondolom a rendezők, a versenytársaim és a saját lelkiismeretem miatt
az én szemszögemből is le kell írnom az általam valósnak érzett tényeket.

4 napon keresztül versenyeztünk, küzdöttünk és nyúztuk egymást. Igyekeztem
minél közelebb kerülni Szakihoz és menekültem az üldözőim elől  :) persze
ezt ugye 45Br szinten. Az 5. napon is úgy álltam rajthoz, hogy küzdeni
fogok, biztos futással a 3. hely meg lehet, pici szerencsével akár több is.
Szakival a Rajt kordonban egymás mellett álltunk és pici szurkálódást
kapott is még rajt előtt. Talán ezért hibázhatott már az 1 pontra és
fogyott el az alig több mint 1 perces előnye. Innen nekem könnyebb
helyzetem volt hisz csupán Szaki sarkára kellett figyelnem, ha egyszer még
ritmust tud váltani, nem tudok Vele menni, de nem ez történt. 3 ponttal a
vége előtt egymásra néztünk és véget ért a hajsza. Igen megbeszéltük…

Szerettük volna ezt a versenyt egy közös befutóval, ahogy a fényképeken is
látszik kézen fogva holtversenyben befejezni. A befutót már nem toltuk és a
céldugásnál háromra szúrtunk (az én dugókámra (SIAC) vélhetően néhány
tizeddel hamarabb írt a doboz).

Nem éreztük magunkat akkor, ott sportszerűtlennek, hisz magunkhoz képest
komolyan versenyeztünk 4,9 napig, a 45Br-ben :) Azonban, a befutást még a
vége előtt egyeztettük, ez tény.
A verseny után a verseny elnökével, az ellenőrzőbíróval és az SI stábbal is
beszéltem, a helyzet rájuk nézve is kellemetlen volt, aminek én is okozója
voltam, ezért elnézésüket kértem.

Habár ebből jól már sehogy sem lehet kijönni….




Zoltan Szlavik <z.szlavik at gmail.com> ezt írta (időpont: 2019. aug. 21.,
Sze, 10:57):

> Sziasztok,
> Ott kezdeném, hogy egy nagyon szuper Hungária Kupán vagyunk túl, ki
> voltunk szolgálva, volt minden ami csak kell egy Hungihoz, köszönet a
> rendezőknek!
> Szaki levele azért megmozgat, nem csak azért mert a barátom, de erős
> igazságérzetem is bántja ami vele történt. Az első helyen az ellenőrző bíró
> következetlensége zavar: hogy lehet, hogy egyik esetben van holtverseny a
> másikban meg nincs?
> Második helyen az az általános viselkedés zavar, hogy az óvni szándékozó
> versenyzőt miként 'nyomják' le a rendezők és az ellenőrző bíró, azzal a jól
> bevált mondattal, hogy 'óvjál csak, de úgy is elutasítjuk!'. Erről jó lenne
> leszokni.
> Végül a célvonalon történtek. 2 SI doboz volt kirakva (1 kellett volna),
> ráadásul a célvonalra (célvonal mögött), célvonalat figyelő versenybíró
> vagy kamera sehol. A 2 SI doboz esetén, 1 mp kiolvasási különbségre
> hivatkozva nem lehet eldönteni a versenyt!
> Én is támogatnám, hogy ne hallgassunk nagyokat, vizsgáljuk ki a
> történteket, még akkor is ha 'csak' egy F45Br-ről van szó. Alsó hangon egy
> nyilvános bocsi jár Szakinak és egyben Lajosnak is, akit a szubjektív
> döntéssel szintén kellemetlen helyzetbe hoztak.
> zka
>
> ui. A Sörvált-O OB-n 'videó bíró' döntött úgy hogy holtversenyt hirdetünk,
> kikockázva sem lehetett igazságot tenni, elsősorban azért mert a célvonal
> nem volt jól definiált.
>
> Szakal Peter <szakip999 at gmail.com> ezt írta (időpont: 2019. aug. 21.,
> Sze, 9:52):
>
>> *Nyílt levél a 2019 évi Hungária kupa eredményének megváltoztatására!*
>>
>> *Tisztelt Elnök Úr!*
>>
>> *Hivatkozással az MTFSZ Versenyszabályzata részleteinek csatolása
>> mellett, nyílt levélben szeretném kérni a verseny eredményének
>> megváltoztatását az alábbi tények alapján.*
>>
>> *M45BR kategóriában az Ellenőrző Bíró döntése alapján nem lett
>> holtverseny, pedig a célvonalon mindketten egyszerre haladtunk át, és egy
>> azon pillanatban érintettünk a céldobozokat. A sportident eszközök (SIAC és
>> SICard8) kiolvasása után 1 másodperc eltérést mutatott a beolvasott adat.
>> Később a dobozok kiolvasása után (külön kérésre) azt az eredményt kaptuk,
>> hogy a kiolvasást az ellenkező (nálam lévő) sportident (SIcard8) eszköz
>> kezdte meg előbb.*
>>
>> *A két sportident eszköz tulajdonságaiból adódóan a technikai probléma
>> miatt (olvasási-írási sebesség és a dobozok összehangoltsága,
>> tizedmásodpercek) ez az eredmény jött ki.*
>>
>> *Egy másik kategóriában szintén holtverseny volt, ezt elfogadta a
>> versenybíróság.*
>>
>> *Az Ellenőrző Bíró sportszerűtlenséggel vádolt minket, ezért a helyszínen
>> elutasította a szóbeli kérésemet, miszerint állapítsa meg a holtverseny
>> tényét. Remélem a versenyjelentésben benne lesz a szóbeli óvás, és a
>> szubjektív döntés hozatal is, mivel a versenyszabályzatban nem találtam
>> erre vonatkozóan semmit, hogy az eszközök technikai különbsége miatt mi a
>> teendő.*
>>
>> *Szeretném kérni a tények alapján az eredmény megváltoztatását*
>>
>> *1: Holtverseny megállapítását, miután egyszerre érkeztünk, és a technika
>> problémájából adódóan az adatbázisba rosszul került adatok módosítását.
>> Szóbeli óvás történt. (Versenyszabályzat 26.6 és 26.7 pontja alapján)*
>>
>> *2: Sportszerűtlenség esetén kérem, zárjanak ki és módosítsák az
>> eredménylistát. (Versenyszabályzat 28. pontja alapján) *
>>
>> *Továbbá kérem az MTFSZ Versenybizottságát, hogy a szabályzatban rögzítse
>> a megoldást az ilyen esetekre (sportident eszközök eltérésére)*
>>
>> *Üdvözlettel:*
>>
>> *Szakál Péter*
>>
>> *Kalocsai TSE*
>>
>>
>>
>>
>>
>>
>>
>>
>>
>> *Versenyszabályzat :*
>>
>> *28. Szabályok megsértése*
>>
>> A sportszerűtlenül viselkedő versenyzőt ki kell zárni a versenyből. A
>> kizárás tényét, körülményeit a
>>
>> versenyjelentésben rögzíteni kell. A kizárt versenyző egyesületét – ha
>> külföldi, a szövetségét –
>>
>> értesíteni kell a kizárásról.
>>
>> *26.6. Az óvás elbírálása*
>>
>> - A szabályosan benyújtott óvást az ellenőrző bíró személyesen köteles
>> elbírálni és 48 órán belül
>>
>> írásban válaszolni;
>>
>> - a szabálytalanul benyújtott óvásokról, azok bírálatáról az ellenőrző
>> bíró dönt;
>>
>> - *bejelentés történhet szóban – ez lehet szabálytalanul benyújtott óvás
>> is –,* és ha a jelzett
>>
>> szabálysértés fennáll, az ellenőrző bíró köteles eljárni.
>>
>> *26.7. Az elbírált óvás*
>>
>> - Ha a szabálysértés részben vagy egészben fennáll, akkor az óvást
>> részben vagy egészben el kell
>>
>> fogadni. Ellenkező esetben el kell utasítani;
>>
>> - ha a megállapított szabálysértés az ellenőrző bíró megítélése szerint
>> a verseny eredményét
>>
>> döntően befolyásolta, akkor érvényteleníti az érintett versenypálya(k)
>> eredményét;
>>
>>
>>
>>
>>
>>
>>
>>
>> _______________________________________________
>> Tajfutas mailing list
>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20190821/6bdbdfcc/attachment.html>


More information about the Tajfutas mailing list