[Tajfutas] rajt- és célkarantén + rajtszám kérdése

Hites Viktor tajfutas at outlook.hu
2018. Okt. 9., K, 06:48:24 CEST


Kedves Szabolcs!

Ebben a kérdésben alapvetően megegyezik a véleményünk, bár én egy kicsit más oldalról közelítem meg a karantén szükségességét.
Úgy gondolom, lehet annyira sportszerű a magyar tájfutó társadalom, hogy ne legyen szükség rajt és vagy célkaranténra, emellett aki csalni akar, az valóban alighanem meg tudja tenni ezt karantén esetén is.

A verseny elnökeként meg is próbáltam felvetni, hogy a karanténről, ha egy mód van rá, án szívesen lemondanék, mert az csak a kedélyeket borzolja, és rengeteg kellemetlenséggel jár futónak, rendezőnek egyaránt. (Simán megvádolhatnak majd embertelenséggel, hogy karanténba kényszerítek egészséges versenyzőket…☺) A Versenybizottságnál történt érdeklődésemre ezzel kapcsolatban azt a választ kaptam, hogy felmerült korábban, hogy csak az 14-21 kategóriákban legyen karantén, hasonló esetben, de állítólag ez ellen a szeniorok tiltakoztak a leginkább.

A magam részéről megírtam a belső levelezésben, hogy a verseny elnökeként, ha megtehetem vállalom annak ódiumát, hogy az idei évben nem lesz semmilyen karantén, kaptam már így is hideget-meleget, egy kicsivel több ebből már nem számít.:)
Sőt térképelvétel sem terveztem ebben az esetben sem (azzal is csak a gond és némi környezetterhelés van), mert a sportágunknak mégiscsak egy fontos része a másokkal közös útvonal elemzés. Ezt is megteheti sportszerűen is szerintem az ember: a még el nem indult versenyzőkkel nem elemez, csak a már szintén beért társakkal… Lebeszélt róla a versenybizottság képviselője és az ellenőrző bíró, leginkább azzal, hogy akkor készüljek fel az ezzel kapcsolatos óvások elbírálására, így én most megfutamodtam.

Mindenképpen nagy előrelépés lenne szerintem, a karantén szükségességének megszüntetése a versenyző és rendezőbarát irányba, rossz idő esetén egyébként most sem lehetne megoldani komolyabb egészségügyi kockázat, vagy nagyon komoly költségek nélkül a rajt és célkarantént.

Sportbaráti üdvözlettel:
Hites Viktor
az idei ONEB elnöke
PS: Szabolcs mikor indulhatunk egyébként általad rendezett versenyen!?

From: Tajfutas [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Szabolcs Tornai
Sent: Tuesday, October 09, 2018 12:02 AM
To: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: [Tajfutas] rajt- és célkarantén + rajtszám kérdése

Sziasztok!

Elnézést, hogy megint kotnyeleskedem, de jó lenne tudni, hogy az okostelók világában mi a túrónak van szükség rajt- és célkaranténra egy országos bajnokságon. A vb-ken attól van értelme a rajtkaranténnak, hogy oda mobiltelót nem vihetnek be a versenyzők.

Hogy most végre nem lesz rajtszám az ob-n, óriási vívmánynak tartom, mert a rajtszámok értelmét sem látom, hiszen a dugókaszám tökéletesen helyettesíti.

Sz.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20181009/67229063/attachment.html>


More information about the Tajfutas mailing list