[Tajfutas] Hegyi vs. tájékozódási futás a Kossuth Rádióban

dr. JANKÓ Tamás jankot at t-online.hu
2018. Nov. 29., Cs, 21:44:36 CET


Sziasztok!

 

Próbáltam magamban tartani, de csak kikívánkozik belőlem, hogy én is megírjam a véleményemet a versenyről. Korábban már több alkalommal részt vettem a Dobogókői Hegyifutón. Makacs sérülésem ellenére idén is megpróbálkoztam a félmaratoni távval. Ebben a versenyben a kemény fizikai kihívás mellett az tetszett, hogy az ismert pálya ellenére azért némi tájékozódási feladatot is jelentett a pálya teljesítése. Így a tájékozódási készség előny volt a sima „futógépekkel” szemben, egy-egy jó útvonallal előnyre lehetett szert tenni. Most viszont futás közben szomorúan tapasztaltam, hogy a kiírással ellentétben a félmaratoni pálya is végig ki volt szalagozva, és ahogy a riportban is elhangzik, szinte végig a logikus útvonalon, nagyon kevés további optimalizálási lehetőséget hagyva. Ily módon viszont számomra ez a verseny a szinte minden hétvégére jutó „trail” versenyek kategóriájába devalválódott. Sajnálom, hogy a Spari is elment a tömegigények kielégítése felé, feláldozva a verseny egyedi arculatát, báját. Abban már csak reménykedni tudok, a kötelező felszerelést, a viselkedési kódexet, a minimum 5000 Ft-os nevezési díjat, és a verseny előtt egy hónappal lezárt nevezést azért nem veszi át a Spari ezektől a versenyektől…

 

Üdv

Tamás 

 

 

From: Tajfutas [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Balázsné Krasznai Orsolya
Sent: Thursday, November 29, 2018 12:58 PM
To: LEV.LISTA <tajfutas at lazarus.elte.hu>
Subject: [Tajfutas] Hegyi vs. tájékozódási futás a Kossuth Rádióban

 

Sziasztok!

 

A múlt hétvégén rendezte a Szpari a Dobogókői Hegyimaratont, erről készített összeállítást a Náray Balázs, a maratoni táv 5. helyezettje, a Kossuth Rádió szerkesztő-riportere. Szerintem jó lett, érdemes meghallgatni:).

 

K.Orsi

 




__,_._,___

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20181129/00af23a9/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: image001.jpg
Type: image/jpeg
Size: 332 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20181129/00af23a9/attachment.jpg>


More information about the Tajfutas mailing list