[Tajfutas] Diákolimpia sprint

Márk Gárdonyi mark.gardonyi at gmail.com
2017. Május. 30., K, 07:03:32 CEST


Kedves Sporttársak!
A sprint számok tervezett győztes ideje a nemzetközi versenyeken is 10-15
perc. Nem kellene ettől eltérnünk itthon sem! Egy hosszabb pályán a tempó
biztos, hogy lassabb lesz és lassabb tempó mellett a városi tájékozódás nem
jelent már akkora kihívást. Ami a résztvevők (és edzőik) véleményét illeti:
bár mikrofonba senki nem mondta, de nem voltak boldogok a túltervezett
pályák miatt. Különösen azért nem, mert a gyerekek többsége délután még egy
váltót is futott.
Üdv,
Gárdonyi Márk

2017. máj. 29. du. 8:31 ezt írta ( <antal at melkes.eu>):

> Szép jó napot mindenkinek!
> Nagy figyelemmel olvasom észrevételeiteket. Igazat adok Kéri Gerzsonnak ,
> mert én is úgy gondolom, hogy 10 perces idő túl rövid, még a Sprintben is.
> Ne feledjük el: ez TÁJÉKOZODÁSI futás! Nevében benn van ,tájékozodj és
> fuss. Én problémának látom, ha 10-15 perc futás után az ember elveszti a
> fonalat a térképpel.
> Ebben a sportban kifejezetten érvényes, hogy a fizikai és szellemi
> képesség szinkronban legyen minden körülmények között.  A Speaker által
> megkérdezettek ,ha mindegyik nyilatkozót hallottam, egyik sem panaszkodott
> a pályák hossza miatt. Elöfordulhat, hogy egyes versenyrendezésbe kisebb
> baki becsuszik, de ne vegye ez el senki kedvét a tájfutástól, mert ez egy
> egész embert kivánó sport, amit egy életen át lehet üzni.
> Csak biztatni tudok mindenkit: sokat edzeni, versenyezni és irány az OB-k,
> EB-k és majd VB-k.
> Tisztelettel
> Tóni
> Am 29. Mai 2017 um 19:22:59 +02:00, hat Nagy Lajos <nagyluji43 at vipmail.hu>
> geschrieben:
>
> én úgy gondolom hogy szükség van a (szenioroknál is) sprintre.pont
> azért,mert "teljesen" más versenyzést kíván mint egy normál pálya!
>
> Üdv       lujipapa
>
> -- Eredeti üzenet --
> *Feladó:* Tóth Zsolt<tothzsolt at kabelnet.hu> <tothzsolt at kabelnet.hu>
> *Címzett: *gfkeri at gmail.com, tajfutas at lazarus.elte.hu <gfkeri at gmail.com>
> *Elküldve:* 2017. május 29. 17:39
> *Tárgy : *Re: [Tajfutas] Diákolimpia sprint
>
>
> Kedves Gerzson!
>
>
>
> Abban igazad van, hogy egy bizonyos kor felett inkább tempó futásra képes
> a szervezet és nincs nagy sebesség különbség a sprint és a középtáv között.
> Ezért nektek kellene átbeszélni a korosztályotokkal, hogy érdemes-e
> sprintet csinálni, vagy inkább középtáv legyen.
>
> Azonban ha megnézed a fiatalabb korosztályok  teljesítményét, akkor jól
> látható, hogy a sprint verseny lényege az lenne, hogy a terep adta
> egyszerűbb tájékozódási feladatot a nagyobb sebesség okozta légiszony
> ellensúlyozza, ezért nem igazán lehet  teljes sebességgel többet menni
> 13-15 percnél.
>
> Ezt jól mutatja a a szombati verseny is, mert a térképen jól láthatóan
> szerepeltek az arborétumi kijáratok, mégis sok versenyzőnek komoly gondot
> okozott a 10-15 percnyi futás után a megtalálásuk.
>
>
>
> Üdv
>
>
>
> Zsolt
>
>
>
> *From:* tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces@
> lazarus.elte.hu] *On Behalf Of *Kéri Gerzson
> *Sent:* Sunday, May 28, 2017 6:32 AM
> *To:* Andor és Katalin Vékony
> *Cc:* tájfutó lista
> *Subject:* Re: [Tajfutas] Diákolimpia sprint
>
>
>
> Lehet, hogy a javasolt győztes időkben van a hiba, irreálisan kicsik,
> akárcsak a rövidtávú OB-n az öregek számára meghatározott győztes idők
> esetén. Egyébként a Sopron Kupa első napján is sokkal jobban esett volna
> nekem ennél a 18 perc győztesidejű pályánál, amit az F70-nek adtak,
> hosszabb pálya. Nemcsak azért, mert akkor a 4 percnyi rajtlekésésem is
> kisebb hátrány lett volna, hanem ettől függetlenül is.
>
>
>
> Üdv:
>
> Gerzson
>
>
>
>
>
>
>
> 2017. május 27. 22:28 Andor és Katalin Vékony írta, <vekony.arva at gmail.com
> >:
>
> Érdekes kísérlet zajlott ma Sopronban: meddig bírják a diáktájfutók a
> sprint tempójú a futást? Úgy tűnik nem végig...
>
>
>
> Kategória
>
> *Javasolt győztes idő*
>
> Győztes idő
>
> Eltérés +
>
> %
>
> NII
>
> *10'*
>
> 11:57
>
> 1:57
>
> 119,5
>
> NIII
>
> 10'
>
> 21:34
>
> 11:34
>
> *215,7*
>
> NIV
>
> 10'
>
> 26:14
>
> 16:14
>
> *262,3*
>
> NV
>
> 15'
>
> 22:32
>
> 7:32
>
> 149,1
>
> NVI
>
> 15'
>
> 29:15
>
> 14:15
>
> 195,0
>
> FII
>
> 10'
>
> 11:26
>
> 1:26
>
> 114,3
>
> FIII
>
> *10'*
>
> 25:03
>
> 15:03
>
> *250,5*
>
> FIV
>
> *10'*
>
> 19:54
>
> 9:54
>
> 191,5
>
> FV
>
> *15'*
>
> 21:38
>
> 6:38
>
> 144,2
>
> FVI
>
> *15'*
>
> 22:14
>
> 7:14
>
> 148,2
>
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
>
> ------------------------------
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20170530/8c26442b/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról