[Tajfutas] MEFOB, ARAK-VADEX Kupa

Mariann Fent fentmariann at gmail.com
2017. Már. 19., V, 21:13:56 CET


Kedves Mindenki, Kedves Szabolcs!



Tavaly a térkép készítése hasonló időszakban zajlott. Ekkor senki nem
sejtette, hogy mi lesz júniusra. Hogy nem sejtettük, azért volt, mert
ilyenkor szép tiszta az erdő. Még májusban a stekkelésnél is teljesen
normál viszonyok voltak. Látva azonban a júniusi metamorfózist hoztuk előre
a versenyt idén. Gyertek bátran, vár mindenkit az ARAK és a Vadex,
vadétellel, szép díjakkal, elektromos autókkal, MEFOB-bal. Fussunk egy jót
és szurkoljunk a főiskolásoknak. Somek segítségével tudunk egészen friss
képeket is mellékelni.



Üdv’


A rendezőség.

2017. március 19. 20:32 Mariann Fent írta, <fentmariann at gmail.com>:

> Most csak pár tavalyi képet tudtam előkapni, azért az jól látszik, hogy az
> elhíresült falgyomnak még nyoma sincs ebben az időszakban. Májusnál előbb
> sosem jelenik meg.
>
> 2017. március 19. 19:04 Szabolcs Tornai írta, <tornai.szabolcs at gmail.com>:
>
>> Sokak nevében érdeklődni szeretnék a legilletékesebbektől, hogy mivel
>> tavaly az Arak kupán halántékig (sőt még tovább is) ért a sűrű
>> aljnövényzet, csak imitálni lehetett a tájfutást amolyan Stan és
>> Pan-börleszkbe illően, idén mi a helyzet a pokolbéli dzsungellel.
>>
>> Köszönettel:
>> Szabi
>>
>> _______________________________________________
>> Tajfutas mailing list
>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>
>
> --
> Fent Mariann
>
> Kérem, óvja a természetet, ha nem szükséges, ne nyomtassa ki ezt az
> e-mailt!
>



-- 
Fent Mariann

Kérem, óvja a természetet, ha nem szükséges, ne nyomtassa ki ezt az e-mailt!
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20170319/5ff1e031/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: rearakgajaszurdokkoratavasszal.zip
Type: application/zip
Size: 281684 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20170319/5ff1e031/attachment.zip>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról