[Tajfutas] Diákolimpia sprint

Hites Viktor tajfutas at outlook.hu
2017. Jún. 1., Cs, 13:45:48 CEST


Szia Karesz!

A diákolimpia indulás sajnos valóban nem pálya már nekünk.:) Be kell vallanom, mióta nem tudok kellő sebességgel száguldani, azóta engem sem hoznak már annyira lázba a sprintversenyek. Pedig egy időben nagyon élveztem őket, és 15 percért is szívesen utaztam akár messzebbre is, de ezek valóban akkor igazán érdekesek, ha közel atlétikai futótempóval tud az ember haladni, ahhoz viszont kell a rendszeres edzés, lehetőleg sérülések nélkül, és akkor rendesen el is tud fáradni az ember. Annak idején nekem 800- 3000 méteren is sokszor sikerült hányásig futnom…☺
Edittel is egyetértek, hogy diákolimpián a 100 (125) méter szint volt, ami elsősorban ilyen mértékű győztes idő eltéréshez vezetett. Ennyi egy sprint pályába nagyon sok, emiatt ez a terep így valóban nem volt alkalmas sprintversenyre. 30-50 méter szint fér még bele szerintem kb., mert e felettitől már nagyon elsavasodik a futó. Mint a Tájfutás újság „kiküldött tudósítója” ott lehettem 2003-ban Rappersvillben a Svájci VB-n, ahol azon múlott a sprint VB cím, hogy a győztes srác inkább megkerülte a kisváros várát, amibe kb. 25-30 métert kellett felfelé mászni, megnyerve kb. 3-400 vagy talán még több métert, ő aki kevesekkel együtt viszont körbe futotta, ezen az átmeneten vesztett, de cserébe nem savasodott el az emelkedőn, és ezzel nyert. Doma már nem emlékszem mit választott, csak arra, hogy mintha vezetett volna vagy legalább is nagyon elől volt egész sokáig, és csak a végén szállt el egy viszonylag egyszerűbb átmenetben. Őrjöngtünk a „jégcsarnokban” a 30 fokos hőségben.

üdv. Viktor

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Tóth Károly
Sent: Wednesday, May 31, 2017 10:54 PM
To: 'Nagy Lajos' <nagyluji43 at vipmail.hu>; 'Palumbi Edit ' <eci.pp at indamail.hu>; 'Tajfuto lev.lista ' <tajfutas at lazarus.elte.hu>
Subject: Re: [Tajfutas] Diákolimpia sprint

Szerintem is igaza van Lajosnak, már unalmas, sőt, szerintem sportszerűtlenül elterebélyesedett a téma.
Mindenki tudja , hogy miről van szó. A bajnokságokon jó lenne betartani a szabályzat által előírt győztes időket.
Ennek ellenére én nem öltözök át 10-15 perc kocogásért. Mert én már csak kocogni tudok, szemben az élversenyzőkkel.
Ez azonban már az én döntésem, hogy hova megyek el.

Üdv.:
Tóth Karesz


From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu> [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Nagy Lajos
Sent: Wednesday, May 31, 2017 6:30 PM
To: Palumbi Edit ; Tajfuto lev.lista
Subject: Re: [Tajfutas] Diákolimpia sprint

Gyerekek!!!

én nem értem ezt a vitát.Volt "egy" pálya amit teljesíteni kellett..Mi ebben a probléma?..........Amit Ti itt csináltok  én marhaságnak fogom fel.ez alapján amit vitattok,minden versenyen el lehetne vitatkozni.Szóval........szerintem felesleges szócséplés!!!!!!


Üdv     lujipapa
-- Eredeti üzenet --
Feladó: Palumbi Edit<eci.pp at indamail.hu><mailto:eci.pp at indamail.hu>
Címzett: Tajfuto lev.lista<tajfutas at lazarus.elte.hu><mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>
Elküldve: 2017. május 31. 17:4
Tárgy : Re: [Tajfutas] Diákolimpia sprint

Sziasztok!

Még ha távok nagyjából stimmeltek is, azt észre kell venni, hogy a legtöbb pályában 100 m körüli SZINT volt, amit 2 egymás utáni átmenetben kaptak. Minden elismerésem annak, aki ezt megfutja belegyaloglás nélkül, de tartok tőle, hogy nem ez volt a jellemző.

Üdv: Edit*

-- Eredeti üzenet --
Feladó: Marosffy Dániel<marosffy at interface.hu><javascript:oW.bo('marosffy at interface.hu')>
Címzett: Tajfuto lev.lista<tajfutas at lazarus.elte.hu><javascript:oW.bo('tajfutas at lazarus.elte.hu')>
Elküldve: 2017. május 31. 10:23
Tárgy : Re: [Tajfutas] Diákolimpia sprint

Szerintem teljesen irreleváns a táv, ha amúgy a győztesidő stimmel.
Nagyjából kitalálhatja mindenki, hogy mire számíthat, hogy az most 2,5
vagy 2,8 km-en történik, az igazából csak érdekesség.

D.


2017.05.31. 10:18 keltezéssel, Mérő Edit írta:
> Teljesen egyet lehet érteni a Márk által leírtakkal.
>
> Teljesen hibás, sőt megtévesztő egy olyan távot megadni (városi
> versenyeknél, annak adottságai miatt), aminek a lefutása lehetetlenség,
> hiszen nem lehet légvonalban haladni az említett, fizikailag vagy
> jogilag áthatolhatatlan objektumok miatt. Vagyis óhatatlanul több, adott
> esetben jóval több a minimálisan megtett táv.
>
> Max. repülve lehetne teljesíteni a légvonalban megadott hosszúságú
> távot, de ott még nem tartunk...
>
>
>
> <http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient><http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient%3e>
> Mentes a vírusoktól. www.avg.com<http://www.avg.com>
> <http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient><http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient%3e>
>
>
> <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
________________________________
_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20170601/1dc59c43/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról