[Tajfutas] tarjáni leányok sikere a mezein

Sramkó Tibor sramko.tibor at upcmail.hu
2017. Ápr. 18., K, 09:14:04 CEST


Sziasztok!

 

Némi hezitálás után - a gyerekek érdekében -  úgy döntöttem, hogy megosztom
a tájfutó közösséggel is az örömhírt.

 

Azt mondják, akik értenek hozzá, hogy magasabb szintű tájfutó eredmény nem
érhető el atlétikai jellegű felkészülés nélkül.

A mezei futás talán a sportágunkhoz legközelebb álló atlétikai versenyszám.

A mezei futás diákolimpia minden évben a legnépesebb és a legkeményebb
diákolimpia, hiszen ide elhozzák az iskolák a futóikon kívül minden
sportágból a legállóképesebb gyerekeiket is. A 19+(Bp) megyéből bejut ide a
legjobb 4 (8) tanuló korosztályonként, illetve az 1-2. helyezett iskolai
csapat. Így létrejön egy 200-250 fős minőségi mezőny korosztályonként az
általános iskolásoknál, középiskolásoknál valamivel kevesebb.

 

Ezen a versenyen idén már harmadik éve kiemelkedően szerepelnek a
salgótarjáni 2003-as születésű tájfutó leányok.

 

Két éve úgy lettek harmadikok, hogy mindössze 5 helyezési számra volt az
első helyezett csapat.

 

Tavaly, a III. korcsoportban (5-6. osztályosok, 2.000 m) fölényesen
megnyerték:

                3. Bartkó Virág                 SAC, atléta          6:45 p

                4. Mag Viktória                 SDS, tájfutó        6:47 p

                8. Mag Fruzsina                SDS, tájfutó        7:04 p

                61. Lénárt Lili                     SDS, tájfutó        7:50
p

                82. Nagy Szilvia                 SDS, tájfutó        8:01 p

                Összesen 227-en indultak ebben a korosztályban. A csapat
össz. helyezési száma 76, a 2. helyezett dombóvári csapaté 166!

 

Idén április 11-én is éremszerzésben reménykedve utaztunk el a gödöllői
repülőtérre, de a leányok felülmúlták a várakozásokat.

Az immár IV. korcsoportos (2002-2003) leányok 2.500 m-en versenyeztek:

                5. Mag Viktória (2003)                   SDS, tájfutó
8.49 p

                9. Bartkó Virág (2003)                    SAC, atléta
9:04 p

                10. Mag Fruzsina (2003)                SDS, tájfutó
9:06 p

                34. Bali Sára (2002)                         SAC, atléta
9:42 p

                47. Nagy Szilvia (2003)                   SDS, tájfutó
9:50 p

                Összesen 192-en indultak. A csapat össz. helyezési száma 58,
ami ismét fölényes győzelmet jelentett, a második helyezett Bp-i Eötvös
Gimn. csapatáé 163.

 

                További "tájfutó" eredmények ebben a korosztályban (a
teljesség igénye nélkül):

                18. Kishanti Petra (2002), 45. Takács Szilvia (2002), 65.
Werner Boróka (2003)

 

Remélem, hogy ezek a tehetséges gyermekek (is) sokáig megtalálják örömüket a
sportban, és tájfutó közösségünkben.

 

Üdvözlettel:

Sramkó Tibor     

 

 

 



---
Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
https://www.avast.com/antivirus
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20170418/274f5945/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról