[Tajfutas] ROB futamok közötti terepletiltás, frissített szállásbeosztás

Kéri Gerzson gfkeri at gmail.com
2016. Sze. 9., P, 09:13:46 CEST


Sziasztok!

Szerintem nem kellene annyira szégyenlősnek lenni. Nyugodtan valljuk be,
hogy nemcsak egy-egy város nevezetességeinek a megtekintése céljából
szeretnénk körülnézni az ROB döntők előtt a döntő helyszínén, hanem egy kis
helyismeret szerzése (ill. a helyben lakók előnyének mérséklése) érdekében
is. Úgy tudom, városi versenyeken ez nem tilos és nem is sportszerűtlen a
felvezetés megkezdése előtti időpillanatig, kivéve, ha a rendezők
kifejezetten meg nem tiltják, mint a jelenlegi esetben.

Határozottan emlékszem, hogy több esetben kifejezetten bátorították is a
versenyzőket, hogy nyugodtan járkáljanak a terepen - pontosan megnevezve az
órát és percet, hogy mikortól tilos.

Ha viszont az értesítőben a rendezők megtiltották a járkálást, mint
jelenleg, akkor úgy gondolom, hogy vita nélkül el kell fogadnunk és be kell
tartanunk. Bizonyára megvan rá az okuk.

Vidám befejezésnek, a helybeliek előnyéről még ennyit: Emlékszem, hogy egy
ajkai városi versenyen az egyik komoly ellenfelem panaszolta, hogy egy
átmeneten igen nagyot kevert, pedig Ajkának abban a részében lakik, ahol a
verseny volt. Azt hiszem 2004-ben történt, próbáltam utána nézni, de a
versenynaptárakban már nem találok ilyen régi dátumú versenyeredményeket.

Üdv:
Kéri Gerzson
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20160909/1bc02802/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról