[Tajfutas] Egy kölcsönkérés margójára, avagy tájfutás kezdő felnőtt csapattal

Attila bigmafa at gmail.com
2016. Okt. 3., H, 20:03:26 CEST


Sziasztok,

Ezúton is nagyon szépen köszönöm Krasznai Orsinak és Kisvölcsey Ákosnak
hogy kölcsönöztek nekünk tájolót a MOM kupa első napjára, ahol kollégáimat
vittem el "egy menetre".

Mivel kaptam emailben is megkeresést, sőt, a rajtnál is okoztam némi
döbbenetet azzal, hogy teljesen kezdő felnőtteket 21C-be neveztem,
gondoltam leírom a tapasztalataimat utólag, hátha valakinek hasznára válik.

Tehát a cél az volt, hogy kollégákkal jót vesenyezzünk, és megismertessem
velük ezt a sportot. Először nyílt pályában gondolkoztam, de Ákos is inkább
afelé terelt hogy érdemes lenne a 21C-t megpróbálni, ha kihívást keresünk.
Javaslatát megfogadtam, a következő okok miatt:
  -A cél nem az volt, hogy tájfutásra oktassam őket, hanem hogy kedvet
teremtsek nekik hozzá. Ha túl könnyű a pálya, akkor "gagyi" érzetet kelt,
míg felnőtt (25-40 év) informatikusoknál reméltem hogy a nehezebb pálya
sikeres teljesítése elégedettséget hoz, nem sikeres teljesítése pedig
legfeljebb legyőzendő feladatot jelent a jövőre nézve
  -3km-es pálya leküzdhetőnek tűnik egy egészséges, nem sportoló felnőtt
számára is

Nézzük hogy alakult a nap.
  -Előzőleg megbeszéltük, hogy akár futhatnak együtt is ha beérik egymást,
rájuk van bízva
  -Mindenkivel elrakattam a telefonját vész esetére
  -A rajtot nagyon elbaltáztam - amatőr hiba - elment a 0-kor induló ember
a mellékesre, és csak sokára került elő. Meg kellett várni, csak utána
indulhattunk a rajtba (10p késés). Itt kérek elnézést minden érintettől
hogy a rajtnál kicsit kavarodást okoztam, és köszönöm a türelmes
segítséget. Tanulság: a rajtba indulás időpontját ilyenkor tisztázni kell a
társasággal, hiszen fogalmuk sincs a lebonyolításról.
  -MINDENKI beért, sikeresen teljesítve a távot. Csak egyetlen 3 fős
"csapat" alakult ki - többen direkt lerázták magukról a többieket, hogy
meglegyen a kihívás.
  -A 10 indulóból 3-an voltak akik utálták, egy teljesen lelkes lett (ő az
egyetlen aki sportol közülük - több maraton is van mögötte), a többieknek
érdekes volt - de valszeg maguktól nem jönnek többet tájfutni. Tehát ez
10%-os "siker" a népszerűsítést nézve, kár hogy a srác csak vendég
Magyarországon (amúgy ír az istenadta). Mellesleg, 150%-os időt menni egy
első tájfutó eseményen, nem is rossz!
  -Kb 30 perces gyorstalpalót tartottam nekik előzőleg (térképolvasás,
verseny menete, néhány tipp), ennek ellenére sikerült abszolválniuk a
feladatot.

Mindent egybevéve, nagyon örülök hogy ezt a pályát választottam, mert a
célnak teljesen megfelelt. Úgy voltam vele, hogy ha 3/4-ük teljesíti, már
szuper. Ehhez képest, aki "utálta", az is végigment, nem adta fel.

Ja, és nagy volt a döbbenet, milyen profin volt szervezve az egész,
teljesen másra számítottak laikusként :)

Szép estét,

M Attila
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20161003/62a77330/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról