[Tajfutas] Tojáskereső verseny Zalaegerszegen

Zalaegerszegi Tájfutó Club zala.ztc at zalaszam.hu
2016. Már. 28., H, 19:49:08 CEST


Sziasztok!

A mai napon rendkívül nagy érdeklődés mellett rendezhettük meg a hagyományos tojáskereső versenyünket. A helyszín ezúttal is a Falumúzeum és az Olajipari Múzeum területe volt. 
Ezúttal már a rendezvény elején kiderült, hogy minden eddiginél többen vettek részt a rendezvényen. Közel 200-an jöttek el, akik a kellemes időjárási körülmények között ismerkedhettek a tájfutás sportág alapjaival. Ezúttal 80 csoki tojást helyeztünk el a Falumúzeum területén (aztán folyamatosan pótoltunk is), amelyet a tájfutó térképen ábrázoltunk és annak segítségével lehetett megtalálni. A keresés közben a résztvevők megismerkedhettek a két múzeum értékeivel, élvezve a tavaszi napsütést is.

A bemutató mellett ezúttal tájfutók számára két versenypályát tűztünk ki, ahol a legjobbakat nyuszis érmekkel díjaztuk.

A rendezvény végén számos ajándékot (29) sorsoltunk ki a résztvevők között.


A Zalai Hírlap fotósának képei itt: http://zaol.hu/?block=plt_modal_gallery&galery=2622410
A M1 televízióban délután kb. 16:20-kor volt bejelentkezés - kb.: 4 percben -, riport melyet majd a www.mediaklikk.hu oldalon visszanézhetünk. Ezzel párhuzamosan a holnapi városi tv híradójában is lesz összefoglaló (www.zegtv.hu).

A Húsvétot ezúttal dupla ünneppé tettük, hiszen a sok-sok résztvevő igazi tájfutó ünnepet varázsolt a Falumúzeum nádfedeles házai közé.

Üdvözlettel
Fehér Ferenc
ZTC


--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20160328/7e59a652/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról