[Tajfutas] Tajfutas] Hungária kupa 2017

Hites Viktor tajfutas at outlook.hu
2016. Aug. 16., K, 10:40:26 CEST


Sziasztok!

Ne haragudjatok, de ezt nem értem!! 
Július 22-én kaptam Molnár Pétertől az alábbi “aktuális 2017-évi versenynaptárt”.
Az idei Hungária Kupán sajnos nem tudtunk ott lenni leginkább annak köszönhetően, hogy a korábban augusztus 20-ai időpontról átkerült a verseny a
főiskolás Vb időpontjára, és így egy nap volt a Hungi vége és a Barátság Kupa első napja között.

Az alábbi “aktuális” naptárnak az ismeretében beszéltem le véglegesre a jövő évi Barátság Kupának a két ausztriai futamát az osztrák Deutsch Kaltenbrunni partnerklubbal, 
most pedig arról kell értesülnöm, hogy ez a két ausztriai nap már beleesik a Hungária Kupába?

Nem lehetne valahogy a hasonló időpont módosításokat legalább azzal a másik rendezővel egyeztetni, akit ez érint???

Négy éve rendezzük most már augusztus első hétvégéjén a Barátság Kupát és jeleztük előre, hogy jövőre két ausztriai futammal 5 naposra bővül az esemény. 
Úgy gondoltuk, hogy a Hungária Kupa az eredeti időpontjában az amúgy is szokásos 20-a körüli időpontban kerül majd megrendezésre, ahogy az az előzetes naptárban szerepelt is,
akkor aki bírja erővel, szabadsággal és pénztárcával, gond nélkül ott lehet mind a két eseményen. Hát most nem ez a helyzet.

Ez az időpont egyébként most biztos, hogy végleges?? Ha már szórólapoztatok akkor gondolom az, de azért jó lenne biztosat tudni.

Ha ez az időpont már biztos, akkor megpróbálok az osztrák partnerrel, az erdészettel, a nemzeti parkkal és Molnár Péterrel, 
mint naptár referenssel egyeztetve új időpontot találni a versenyünknek, vagy úgy, hogy 2-6 között kerül sor a Barátság Kupára,
vagy mi rendezünk a 20-ai hétvégéhez kapcsolódóan, ha akkor nincs más hazai verseny(???) és engedélyt ad az erdészet és a nemzeti park.

Köszönöm előre is az érintettek mielőbbi visszajelzését!!

üdvözlettel:
Hites Viktor
VBT 
szakosztályvezető


      június 3. Maccabi kupa 1. nap országos középtáv MCB 
      június 3. Maccabi kupa éjszakai országos éjszakai MCB 
      június 4. Maccabi kupa 2. nap országos középtáv MCB 
      június 4. Maccabi kupa váltó országos váltó MCB 
      június 5. Maccabi kupa 3. nap országos normáltáv MCB 
      június 10. Éjszakai OB országos éjszakai HSE 
      június 11.         
      június 17. Jukola       
      június 17. Megyei hétvége       
      június 18. Megyei hétvége       
      június 24. Középtávú OB selejtező országos középtáv DTC 
      június 24. Középtávú OB döntő kiemelt középtáv DTC 
      június 25. Váltó OB országos váltó DTC 
      június 30. Ifi EB (Szlovákia) kezdete       
      július 1. Felnőtt VB (Észtország) kezdete       
      július 2. Ifi EB (Szlovákia) vége       
      július 7. Balaton kupa prológ országos rövidtáv GOC 
      július 8. Felnőtt VB (Észtország) vége       
      július 8. Balaton kupa 1. futam országos rövidített normáltáv GOC 
      július 9. Junior VB (Finnország) kezdete       
      július 9. Balaton kupa 2. futam országos rövidtáv GOC 
      július 9. Balaton kupa 3. futam országos rövidtáv GOC 
      július 15. Junior VB (Finnország) vége       
      július 16.         
      július 22. Vértes kupa 1. nap országos normáltáv MSE 
      július 23. Vértes kupa 2. nap országos normáltáv MSE 
      július 29.         
      július 30.         
      augusztus 5. Barátság kupa 1. nap országos középtáv VBT 
      augusztus 6. Barátság kupa 2. nap országos normáltáv VBT 
      augusztus 7. Barátság kupa 3. nap országos középtáv VBT 
      augusztus 8. Barátság kupa 4. nap országos középtáv VBT 
      augusztus 9. Barátság kupa 5. nap országos középtáv VBT 
      augusztus 12.         
      augusztus 13.         
      augusztus 15. Hungária kupa 1. nap országos középtáv Baranya MTFSZ 
      augusztus 16. Hungária kupa 2. nap országos rövidített normáltáv Baranya MTFSZ 
      augusztus 17. Hungária kupa 3. nap országos rövidtáv Baranya MTFSZ 
      augusztus 18. Hungária kupa 4. nap országos rövidített normáltáv Baranya MTFSZ 
      augusztus 19. Hungária kupa 5. nap országos középtáv Baranya MTFSZ 
      augusztus 20.         
      augusztus 26. Dobó István emlékverseny 1. futam országos rövidtáv ETC 
      augusztus 27. Dobó István emlékverseny 2. futam országos rövidtáv ETC 
      augusztus 27. Dobó István emlékverseny 3. futam országos rövidtáv ETC 



From: Dr. Kiss Endre 
Sent: Monday, August 15, 2016 8:36 PM
To: Andras Zempleni 
Cc: tajfutas at lazarus.elte.hu 
Subject: [Tajfutas] Tajfutas] Hungária kupa 2017

HUNGARIA KUPA - Pécs-ORFŰ
2017. augusztus 08-12.
Kedves Mindőtöket várunk baráti szeretettel  ! ☺️ 
Üdv. Néktek : KIss Endre
( az első megjelenésünk a miskolci Hungária volt 1.000 példányu szorólapunk utján..)


2016. aug. 15. dátummal, 7:45 időpontban Andras Zempleni <zempleniandras at gmail.com> írta:


  Sziasztok! 

  Meg tudná valaki írni a 2017-es Hungária kupa időpontját? A versenynaptárban még nincs fent.

  Köszi: András








  _______________________________________________
  Tajfutas mailing list
  Tajfutas at lazarus.elte.hu
  http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas



--------------------------------------------------------------------------------
_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20160816/d39214ac/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról