[Tajfutas] Budapesti és Pest megyei Diákolimpia, valamint Gödöllő Kupa_eredmények

Marton Samu marton.janos1 at gmail.com
2016. Ápr. 18., H, 11:53:02 CEST


Én nem láttam a kiírásban email címet amit megadtak volna mint nevezési
lehetőséget. És valószínű, hogy jóval többen neveztek volna a helyszínen
mint az a 40 amit Dani saccolt.
Üdv. Samu
2016.04.18. 11:39 ezt írta ("Marosffy Dániel" <marosffy at interface.hu>):

> Erre nem sok esélyem volt, mert nincs szerencsém Kiss Györgyöt személyesen
> ismerni, a kiírásban pedig nem volt pótnevező hotline vonal megadva. Azt,
> hogy a verseny reggelén olvasnának levelet, nem feltételeztem, szerintem
> joggal.
>
> Valószínűleg eltérőek a rendezői szokásaink, de én pont attól másznék
> falra, ha mindenki egyesével telefonál és úgy próbál helyet szerezni.
>
> D.
>
>
> 2016.04.18. 11:23 keltezéssel, Erdélyi Tibor írta:
>
>> Rendezőként már annak is nagyon tudunk örülni, ha mondjuk egy 11 órás
>> rajtidőnél reggel nyolckor telefonál valaki, hogy jövök, mert akkor még
>> nyugodtam bevihetjük az SI rendszerbe, így a rajtoltató listába is
>> bekerül, amit félórával a rajt előtt nyomtatunk ki, és ezáltal a rajtban
>> se keresgélik, ki vagy te, előkészíthetjük, hogy ebben a kategóriában
>> valszeg plusz térképet kell nyomtatni. És ez jó neked is, mert nem
>> nézünk rád csúnyán, amikor a "nullidő" után félórával jössz jelentkezni,
>> sőt örülünk neked 😊.
>>
>> 2016. április 18. 11:10 Marosffy Dániel írta, <marosffy at interface.hu
>> <mailto:marosffy at interface.hu>>:
>>
>>     Igen, kb. ennyi megértés volt irántam a nevezésnél, még én kértem
>>     volna elnézést, hogy próbálkozom, ha egyáltalán figyelt volna valaki.
>>
>>     A nyomtatott térképet látva (kétségtelen, profi munka) megértettem,
>>     hogy miért nem lehetett rugalmasabb a rendszer, de ez akkor is egy
>>     potenciális probléma, aminek jelen esetben nem volt megoldása. Akkor
>>     inkább mondják azt, hogy nincs is helyszíni nevezés. Értem a
>>     rendezők szempontjait is - ti. csináltam eleget - de a
>>     kényelmetlenségek ellensúlyozására találták ki a helyszíni nevezés
>>     emelt díját. Btw, azt is lehetett tudni napokkal előre, hogy szép
>>     idő lesz.
>>
>>     Amúgy szép volt a tavaszi autópálya Gödöllőig, már önmagában az út
>>     megérte. (És ha már kérdezted, előző este majdnem éjfélre értem haza
>>     a halálból, akkor már nem hiszem, hogy bárki kíváncsi lett volna az
>>     én privát ügyeimre.)
>>
>>     D.
>>
>>
>>
>>     2016.04.18. 10:52 keltezéssel, Erdélyi Tibor írta:
>>
>>         Tehát készüljön két rajtlista: szép időre egy, benne Marosffy
>> Dani,
>>         Gipsz Jakab, Nyúl Jolán, stb szépidős versenyzőkkel, mert ha süt
>>         a nap,
>>         nem fúj a szél, ők is megtisztelik versenyünket, reggel pedig el
>>         kell
>>         dobni a normálisan nevezők alapján készítettet. Ha meg nem lesz
>>         "szép
>>         idő" akkor dobjuk a kukába  a szépidősöknek nyomtatott plusz
>>         térképeket 😊.
>>         Értem én, hogy klassz dolog beleszagolni reggel a friss tavaszi
>>         levegőbe, és elmenni futni a versenyre. Egyszer szagolj bele a
>>         reggeli
>>         friss tavaszi levegőbe, és menj el a versenyre jelentkeztetni,
>>         rajtoltatni, SI-be plusz adatokat bevinni, plusz térképeket
>>         elővarázsolni, az esetleg 2 km-re lévő rajtba időre kiloholni
>>         vele. Vagy
>>         nem szép idő esetén, mikor azok se jönnek el akik beneveztek, a
>>         megmaradt térképek kupacát szemlélgetni, és arra gondolni, ezt
>>         se fogják
>>         sose kifizetni.
>>
>>         Még az is sokat segítene, ha "szépidősök" előző este, mikor már
>>         azért
>>         sejteni lehet, mi lesz holnap,  jeleznék, hogy jönnek, akkor van
>>         idő még
>>         nyugodt körülmények közt készülni.
>>
>>         2016. április 18. 10:50 Marosffy Dániel írta,
>>         <marosffy at interface.hu <mailto:marosffy at interface.hu>
>>         <mailto:marosffy at interface.hu <mailto:marosffy at interface.hu>>>:
>>
>>              Nem idézem be harmadszor. :)
>>
>>              D.
>>
>>
>>
>>              2016.04.18. 10:44 keltezéssel, Miksi-TIPO írta:
>>
>>                  Dani!
>>                  Még 4 nappal előtte (szerdán éjfélig) is lehetett
>>         nevezni az
>>                  Entryben. (És talán egy nappal előtte emailben...)
>>                  M.
>>
>>                  -----Original Message-----
>>                  From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
>>         <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>
>>                  <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
>>         <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>>
>>                  [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
>>         <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>
>>                  <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
>>         <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>>] On Behalf Of Marosffy
>>                  Dániel
>>                  Sent: Monday, April 18, 2016 10:10 AM
>>                  To: tájfutó levlista
>>                  Subject: Re: [Tajfutas] Budapesti és Pest megyei
>>         Diákolimpia,
>>                  valamint Gödöllő Kupa_eredmények
>>
>>                  Idézem magamat: "egy napsütötte hétvégén, Bp. mellett
>>         sok helyszíni
>>                  nevezőre lehet számítani".
>>
>>                  Ami egyébként nekik is pénz. 40 elutasított helyszíni
>>         nevező a
>>                  mezőny
>>                  kb. 10%-a. De mindenkinek szíve joga, hogy ellensége
>>         legyen a saját
>>                  pénztárcájának.
>>
>>                  D.
>>
>>
>>                  2016.04.18. 10:02 keltezéssel, Erdélyi Tibor írta:
>>
>>                      Ha te se tudtad előre, hogy el fogsz menni, a
>> rendezők
>>                      honnét tudhatták
>>                      volna?
>>
>>                      2016. április 18. 9:29 Marosffy Dániel írta,
>>                      <marosffy at interface.hu
>>         <mailto:marosffy at interface.hu> <mailto:marosffy at interface.hu
>>         <mailto:marosffy at interface.hu>>
>>                      <mailto:marosffy at interface.hu
>>         <mailto:marosffy at interface.hu> <mailto:marosffy at interface.hu
>>         <mailto:marosffy at interface.hu>>>>:
>>
>>
>>                            Biztos klassz lett volna, ha sikerül
>>         beneveznem. Régi
>>                      tapasztalat,
>>                            hogy egy napsütötte hétvégén, Bp. mellett sok
>>                      helyszíni nevezőre
>>                            lehet számítani. Esetleg többre, mint a
>>         kategóriánként
>>                      meghagyott
>>                            1-2 szabad hely.
>>
>>                            D.
>>
>>
>>                            2016.04.17. 23:22 keltezéssel, Honfi Gábor
>> írta:
>>
>>                                Szia Guriga,
>>
>>                                köszönjük az élményt, Ábel térképét,
>>         Balázs és Ági
>>                      flexibilitását a
>>                                nevezési és dugóka átírási mizériában,
>>         ami nem kis
>>                      rugalmasságot
>>                                igénylő
>>                                   mutatvány volt a közel négyszáz induló
>>                      kiszolgálásában, úgy,
>>                                hogy a
>>                                nullidőt is tartani lehetett. Rólad nem is
>>                      beszélve…illetve a
>>                                büfé, a
>>                                fagylaltozó, igazi tájfutó ünnep volt a sok
>>                      diák-tájfutóval és
>>                                szüleikkel…
>>
>>                                A térképet, a körülményeket látva Gödöllő
>>                      csodálatos adottságokkal
>>                                rendelkező tájfutó központ lehetne…de
>>         lehet, hogy
>>                      már az… J
>>
>>                                Még egyszer köszönöm az elégedettek
>>         nevében is,
>>
>>                                üdv,
>>
>>                                Fifi
>>
>>                                Szuperinfó Média Kft.
>>
>>                                3300 Eger, Csiky S. u. 19.
>>
>>                                Tel.: 06-36/312-701 <tel:06-36%2F312-701>
>>         <tel:06-36%2F312-701>
>>                      <tel:06-36%2F312-701>
>>
>>                                Mobil: 06-30/4711-593
>>         <tel:06-30%2F4711-593> <tel:06-30%2F4711-593>
>>                      <tel:06-30%2F4711-593>
>>
>>         honfi.gabor at szuperinfo.hu <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu>
>>         <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu
>>         <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu>>
>>                      <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu
>>         <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu>
>>                      <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu
>>         <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu>>>
>>                                <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu
>>         <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu>
>>                      <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu
>>         <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu>>
>>                                <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu
>>         <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu>
>>                      <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu
>>         <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu>>>>
>>
>>         www.szuperinfo.hu <http://www.szuperinfo.hu>
>>         <http://www.szuperinfo.hu>
>>                      <http://www.szuperinfo.hu>
>>                                <http://www.szuperinfo.hu/>
>>
>>                                *From:*tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
>>         <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>
>>                      <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
>>         <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>>
>>                                <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
>>         <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>
>>                      <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
>>         <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>>>
>>                                [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
>>         <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>
>>
>>                      <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
>>         <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>>
>>                                <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
>>         <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>
>>                      <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
>>         <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>>>] *On Behalf Of
>>                      *György
>>                                Kiss
>>                                *Sent:* Sunday, April 17, 2016 9:52 PM
>>                                *To:* Tajf.levelezo lista; MTFSZ
>> egyesuletek
>>                                *Subject:* Re: [Tajfutas] Budapesti és
>>         Pest megyei
>>                      Diákolimpia,
>>                                valamint
>>                                Gödöllő Kupa_eredmények
>>
>>                                Sziasztok!
>>
>>                                A részidős eredmények is elérhetőek a
>>         honlapon.
>>         www.godollokupa.fw.hu <http://www.godollokupa.fw.hu>
>>         <http://www.godollokupa.fw.hu>
>>                      <http://www.godollokupa.fw.hu>
>>                                <http://www.godollokupa.fw.hu>
>>
>>                                Kellemes böngészést mindenkinek!
>>
>>                                Üdv, Guriga
>>
>>                                2016. április 17. 19:34 György Kiss írta,
>>                      <kissguriga at gmail.com <mailto:kissguriga at gmail.com>
>>         <mailto:kissguriga at gmail.com <mailto:kissguriga at gmail.com>>
>>                                <mailto:kissguriga at gmail.com
>>         <mailto:kissguriga at gmail.com>
>>                      <mailto:kissguriga at gmail.com
>>         <mailto:kissguriga at gmail.com>>>
>>                                <mailto:kissguriga at gmail.com
>>         <mailto:kissguriga at gmail.com>
>>                      <mailto:kissguriga at gmail.com
>>         <mailto:kissguriga at gmail.com>> <mailto:kissguriga at gmail.com
>>         <mailto:kissguriga at gmail.com>
>>                      <mailto:kissguriga at gmail.com
>>         <mailto:kissguriga at gmail.com>>>>>:
>>
>>                                Sziasztok!
>>
>>                                Köszönjük, hogy ilyen szép számmal
>>         eljöttetek a
>>                      versenyre, és
>>                                reméljük
>>                                jól éreztétek magatokat!
>>
>>                                Az eredmények már megtalálhatóak a
>>         verseny honlapján
>>         www.godollokupa.fw.hu <http://www.godollokupa.fw.hu>
>>         <http://www.godollokupa.fw.hu>
>>                      <http://www.godollokupa.fw.hu>
>>                                <http://www.godollokupa.fw.hu>
>>
>>                                A részidős eredmények megjelenítéséig
>>         türelmeteket
>>                      kérjük, jelezni
>>                                fogjuk, ha már elérhetőek lesznek!
>>
>>                                Üdv, Guriga
>>
>>
>>
>>
>>         _______________________________________________
>>                                Tajfutas mailing list
>>         Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>         <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> >>
>>                      <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>         <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>                      <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>         <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>>>
>>         http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>>
>>                            _______________________________________________
>>                            Tajfutas mailing list
>>         Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>         <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> >>
>>                      <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>         <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>                      <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>         <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>>>
>>         http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>>
>>
>>                  _______________________________________________
>>                  Tajfutas mailing list
>>         Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>         <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> >>
>>         http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>>
>>              _______________________________________________
>>              Tajfutas mailing list
>>         Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>         <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> >>
>>         http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>>
>>
>>     _______________________________________________
>>     Tajfutas mailing list
>>     Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>     http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20160418/607a0f83/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról