[Tajfutas] MIért koppintjuk egymás dolgait?

Hites Viktor tajfutas at freemail.hu
2015. Már. 12., Cs, 22:40:07 CET


Kedves Varsányi Attila!

 

Tökéletesen igazad van, Matyi levele volt a minta a reggeli levelemhez.
Mivel ma van a nevezési határidőnk ezért szerettem volna még kiküldeni egy
figyelemfelhívó levelet, és reggel mikor a géphez ültem jött meg Matyi
levele, amely valóban több szempontból is megtetszett. 

 

Összeszedett, nem túl hosszú (nem olyan mint a mostani levelem, amit biztos,
hogy kevesebben olvasnak majd végig), színes betűket is használ,  de
legjobban a betűméretére figyeltem fel, mert én a szerencsére még jó
szememmel lényegesen kisebb betűméretet használok, ami viszont az
idősebbeknek gondot okozhat, és ez csak most tudatosult bennem is. 

 

Paskuj Matyi rendszeresen tart előadásokat a marketingről, amikre szinte
soha nem jutok el, de bevallom nem gondoltam bele hogy a levele esetleg
"világszabadalom" és nem szabad ilyen módon koppantani. A dátum elrontása
persze gyermeteg hiba volt a részemről, de akár szándékos is lehetett volna,
mert jól érezhetően többen is felfigyeltek a hibára olyanok, akik nem
vesznek részt a verseny valamilyen ok miatt, bármilyen más levelemre nem
érkezett a versennyel kapcsolatban ennyi észrevétel, mint a mostaniraJ...
Egyébként még az sem lehetetlen, hogy Matyi koppint rólunk, mert alighanem
az elsők között voltunk, akik éppen az akkor még Minimaraton néven
megrendezett első prológon Győrben "ingyenes" belépőt adtunk a Thermál
fürdőbe 2006-ban, igaz valójában fizettünk érte, csak beépítésre került a
nevezési díjba a kedvezményes belépőjegy ára, amit aztán kicsit megbántam
akkor, mert az után a rész után is be kellett fizetni a "tájfutó adót". Most
már erre nincs lehetőség, ahogy látom Mórahalom is már túl van a
bejáratáson, és most már kér a belépőért is egy kis díjat, amit Matyi
helyesen nem épített be a nevezési díjba. 

  

Pontosan mit értesz azon, hogy spórolok a versenyeken? 

 

Esetleg azt, hogy 130 embernek nem vitetünk ki 20 db mobil WC-t, hanem
megpróbálunk olyan versenyközpontot találni, ahol van rendes WC? Ma hívott
egy hölgy, hogy a Fenyőfői tájfutó verseny miatt keres "talán tájfutó
országos bajnokság lesz? Adnának kedvezményes ajánlatot mobil WC-re". 

Vagy azt, hogy csak 45-50 pont lesz kinn a Tájfutó Maratonon az erdőben és
nem 80? 

Vagy azt, hogy nincs minden évben teljesen új terepen megrendezve a 150-250
fős verseny, de azért azon vagyunk, hogy technikás terepeket válasszunk (a
fenyőfői, de még a győri is ilyen lesz!!) és lehetőleg olyat, amin több éve
nem volt verseny, vagy ha volt, akkor nagyobb verseny legalább ne legyen
rajta pár éve? A fenyőfői terep ezen részén az utóbbi 4-5 évben jó, ha
összesen futott annyi ember versenyen, mint most fognak, pedig nem túl nagy
a nevezői létszám.

Vagy azt, hogy az egyik legalacsonyabb nevezési díjjal megrendezett országos
rangsoroló versenyről beszélünk?

Vagy azt, hogy egy kisebb külső támogatásnak köszönhetően ingyenes a prológ
az utánpótlás versenyzőknek? 

 

Fejtsd ki légy szíves mire gondolsz pontosan, hadd okosodjon már az a rohadt
spórolós, bunkó, szemét, betű és egyéb koppintós Hites Viktor!

 

sporttársi üdvözlettel:

Hites Viktor

 

 

 

 

 

From: Varsányi Attila [mailto:varsanyi.attila1 at chello.hu] 
Sent: Thursday, March 12, 2015 9:26 PM
To: Hites Viktor; tajfutas at lazarus.elte.hu
Cc: mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com
Subject: MIért koppintjuk egymás dolgait?

 

 

Kedves Hites Viktor!

 

A spórolás netovábbja az amit csinálsz.... Már a "betűkkel" is sikerül
spórolnod!

 

 

Ajánlom figyelmébe mindenkinek Paskuj Mátyás tájfutó levelező listára
2015.03.12. 7óra 14 perckor elküldött levelét és Hites Viktor szintén e
listára elküldött levelét 2015.03.12. 7 óra 46 perckor !

Kérem hasonlítsátok össze!

 

Amennyiben sikerült összehasonlítani (egymásra tenni) a két azonos
betűstílusú és formátumú levelet, akkor már érthető, hogy miért is lett
áprilisi Viktor versenye.....

 

Nem kellene ennyire spórolni még a betűkön is (ha már a versenyeken
spórolsz!) és főleg nem szép más által megszerkesztett levelet
koppintani....

 

 

üdvözlettel:

 

Varsányi Attila

 

 

----- Original Message ----- 

From: Hites Viktor <mailto:tajfutas at freemail.hu>  

To: 'Hites Viktor' <mailto:tajfutas at freemail.hu>  ; tajfutas at lazarus.elte.hu


Cc: mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com 

Sent: Thursday, March 12, 2015 9:15 AM

Subject: Re: [Tajfutas]A mai nap zárjuk a normál nevezést az idei Tájfutó
Maratonra és prológjára a Nagy Imre emlékére rendezett Tavaszi Elektromos
Kupára

 

 



---
Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
http://www.avast.com
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20150312/aaf9572e/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról