[Tajfutas] HOB

Hites Viktor tajfutas at freemail.hu
2015. Már. 3., K, 15:42:55 CET


Kedves Zsolt!

 

Azt hiszem az egyetlen komolyabb esélye a sportágnak az általad az üzleti
életből vett alapigazságot figyelembe véve elsősorban az, ha több tájfutó
lesz idehaza, OB-kkal, rangsoroló és kisebb versenyekkel is elég jól
elvagyunk már látva valóban. Az igazi azonban mindenképpen az lenne, ha
annyi tájfutó lenne az országban (lásd, svédek, norvégok, finnek), hogy
legyen értelme minden régióban a 3SZ-hez, vagy a SAS vasárnapi versenyeihez
hasonló helyi versenyeket is meghirdetni minden héten, hogy aki nem tud/akar
az otthonától távolabbra versenyre menni, annak is legyen lehetősége
sportolásra a sportágunkban. A létszám növelés megvalósítása azonban nem
egyszerű feladat ez már valószínűleg sokaknak tisztán látszik rajtam kívül
is. Évekig optimista voltam ebben a tekintetben, keményen dolgoztam
edzőként, szakosztályvezetőként, hogy minél többen megismerjék és
bekapcsolódjanak a sportágunkba, próbáltam régi edzőket újra rábeszélni,
hogy foglalkozzanak gyerekekkel, írtam ezerrel a pályázatokat, hogy minél
több forrás álljon rendelkezésre, de sok dolog akadt, amik elvették ettől a
küzdelemtől a kedvemet az elmúlt években. 

 

Jó versenyzést, kemény pályákat majd a HOB-on, én remélem, hogy azok is
élvezni fogják a tömegrajtos megoldást, akik most még idegenkednek tőle, ha
már ez lesz.

 

üdv. Viktor

 

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Tóth Zsolt
Sent: Tuesday, March 03, 2015 3:08 PM
To: 'Miklós Forrai'
Cc: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas] HOB

 

Kedves Miklós!

 

Abszolút nem a froclizásod volt a szándékom, mivel tényleg komolyan
gondolom, hogy színvonalas pályákat szoktál tervezni.

Azt el kell ismerni, hogy a lányok esetében általában normáltávúra szokott
sikeredni a legtöbb HOB-os pálya, ezért ideje volt már, hogy ezt végre
valaki észre vegye.

A Zoli szerintem azért jelzett, mert a fiuk esetében mindenhol érdemben
hosszabb a pálya a szokásosnál.

Az iránymenetek kapcsán azt próbáltam jelezni, hogy lehet nyíregyházi
mintára növényzet és domborzat mentes terepet választani és mezei futó
versenyt csinálni és lehet olyan növényzetes terepen versenyezni, ahol
"kénytelen" még az elit is kerülni.

A logikai láncolat nagyon egyszerű, ha abból indulsz ki, hogy a tömegrajt
növeli a futósebességet, az csak akkor áll össze, ha arra alapozol, hogy a
ragadásból adódóan a futógépek nem morzsolódnak le a technikás pontokon,
ezért a könnyű átmenetekben gyorsítják a haladást.

Elméletileg a HOB-nak nem a ragadás, hanem az alternatív útvonalválasztást
lenne az egyik lényeges eleme. Ez lenne az a táv, ahol nagyjából azonos
szerepnek kellene jutni a szellemi és fizikai teljesítőképességnek.

Azt természetesen nagyon tisztelem, ha valaki  lemond a munkadíjáról a
sportág érdekében. 

Azonban az elmúlt években felduzzasztott OB-k azt eredményezték, hogy a
hagyományos nagy versenyek sajnos elnéptelenedtek, ebből adódóan már csak
ezek a versenyek képesek elbírni az új térképek készítését. 

Másrészt a gazdasági életből az a tapasztalatom, hogy az eleve veszteségre
tervezett vállalkozások előbb-utóbb kihalnak. 

 

Üdv

 

Zsolt

 

From: Miklós Forrai [mailto:fmjasi at live.com] 
Sent: Tuesday, March 03, 2015 2:25 PM
To: Zsolt Tóth
Cc: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: RE: [Tajfutas] HOB

 

Sziasztok!

 

>> Gyanítom, hogy a felvetés arra próbált utalni, hogy a korábbi
színvonalatok alapján feltételezte, hogy nem csak ész nélküli iránymeneteket
terveztek egy hosszú távú OB-n.
Én azt gyanítom, hogy a felvetés arra próbált utalni, hogy F40-ben
szokatlanul hosszúnak tűnik a 16 km, a legutóbbi alföldi Hosszútávú OB-n
ennél jóval rövidebb volt a táv. Az, hogy a 40-es élmezőny tényleg tudja-e
hozni az 5.6-os átlagot, majd kiderül a versenyen, utána okosabbak leszünk.
Az nem világos, hogy mi köze ennek ahhoz, hogy hány ész nélküli iránymenetet
tartalmaz a pálya. Tázláron is piszok gyorsan lehet futni, mégsem egy
kimondottan ész nélküli terep.

 

>>Sajnálom, hogy a korábbi színvonalatokból visszalépve még büszke is vagy
rá, hogy a tájékozódás helyett a ragadást tekinted a HOB legfontosabb
szempontjának.

Mi van??????? Itt komolyan kíváncsi vagyok, hogy miből, milyen logikai
láncolattal sikerült erre a következtetésre jutni.

Tömegben törvényszerűen mindenki gyorsabban fut (még én is), nem kell ahhoz
ragadni egyáltalán. Attól hogy emiatt 5.7 helyett 5.6 p/km lesz az élmezőny
feltételezett tempója, attól még nem ez lesz a legfontosabb szempont a
pályatervezésnél.

 

>>Azt már csak barátilag jegyzem meg, hogy verseny rendezőként arra sem árt
gondolni, hogy a rentábilis rendezéshez szükséges, hogy ne csak a dobogó
esélyesek induljanak.

A Hosszútávú OB nem játék és mese. Úgy gondolom, a HOB-on azok indulnak,
akik dobogóesélyesek és/vagy szeretnének egy igazán hosszút futni.  Ha
valaki mégsem szeretné túlgyilkolni magát, csak futni egy jót, azoknak ott
vannak a Nyílt kategóriák és a 21BR, amely kategóriák pont a rentábilis
rendezés miatt lettek kiírva. A szabályzatban előírt győztes időket egy
kupaverseny sokadik napján lehet esetleg komolytalanabbul kezelni, de egy
országos bajnokságon azért próbáljunk ragaszkodni hozzájuk. 

 

Üdv,

FM

 

  _____  

From: tothzsolt at kabelnet.hu
To: fmjasi at live.com
CC: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: RE: [Tajfutas] HOB
Date: Tue, 3 Mar 2015 10:38:11 +0100

Kedves Miklós!

 

Gyanítom, hogy a felvetés arra próbált utalni, hogy a korábbi színvonalatok
alapján feltételezte, hogy nem csak ész nélküli iránymeneteket terveztek egy
hosszú távú OB-n.

Sajnálom, hogy a korábbi színvonalatokból visszalépve még büszke is vagy rá,
hogy a tájékozódás helyett a ragadást tekinted a HOB legfontosabb
szempontjának.

Azt már csak barátilag jegyzem meg, hogy verseny rendezőként arra sem árt
gondolni, hogy a rentábilis rendezéshez szükséges, hogy ne csak a dobogó
esélyesek induljanak.

 

Üdv

 

Tóth Zsolt

 

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Miklós Forrai
Sent: Tuesday, March 03, 2015 7:26 AM
To: tajfutas
Subject: Re: [Tajfutas] HOB

 

Sziasztok!

 

Az utóbbi években minden egyes Hosszútávú OB után ment a sírás-rívás a
listán, hogy milyen rövid pályák voltak. Ideje volt már, hogy forduljon a
trend. :)

 

Ha az alföldön rendezett OB-kat nézzük, akkor a 40-es fiúk ilyen tempót
tudnak:

HOB 2013: 13.1km; győztes idő: 70:21; átlag: 5.37

ONEB 2014: 10.7km; győztes idő: 58:48; átlag: 5.50

 

Tekintve, hogy a tömegrajt miatt alapból gyorsabban és kevesebb hibával fut
a mezőny, azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy F40-ben az a 16km inkább
kevés lesz, mint sok.

 

Üdv,

FM 

  _____  

Date: Mon, 2 Mar 2015 12:25:50 +0100
From: szakip999 at gmail.com
To: Tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: [Tajfutas] HOB

Sziasztok !

A győztes időkről nem esett még szó.

Csak egy kérdésem lenne. 

F21 = 5.08

F35 = 5.61

F40 = 5.55

F45 = 5.71

F50 = 6.25

Ezeket a kilométerátlagokat számoltam az előzetes pályaadatok alapján.

A 21-es kategóriában Józsa Gabi tud ilyen átlagot 30 kilin, de az idősebb
kategóriákban kihez számolták ezt? Szerintem nem lesznek így meg a megfelelő
idők.

Hétvégén 40-ben Nagy Pista 6.5 kilin 5.8-as átlagot, 8.7 kilin 5.74-est
jött. Ez még messze van a tervezett átlagtól. Hétvégén persze 21-ben 5
perces alatt nyertek szombaton. Náluk ez jogos, de az "öregebbeknél" nem
biztos.

Szaki


_______________________________________________ Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas



---
Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
http://www.avast.com
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20150303/904e23b1/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról