[Tajfutas] 2015 évi MTFSZ közgyűlés

Hites Viktor tajfutas at freemail.hu
2015. Már. 1., V, 08:10:22 CET


Kedves Gábor!

 

Teljesen egyetértek a gondolataiddal, csak támogatni tudom ezeket.

 

Már az első komolyabb versenyengedély díj emelés előtt próbáltam figyelmeztetni a közgyűlést, hogy ez rövid távon a tehetetlenség miatt jelenthet bevétel növekedést, de hosszútávon mindenképpen az évi pár versenyen indulóknál lemorzsolódást fog eredményezni. Ha a versenyengedély kiváltásának díja összemérhetővé válik az adott évben elindult versenyek összes nevezési díjával akkor óhatatlanul felmerül az emberben, hogy inkább a nevezési díjat fizeti csak ki, és nem vált ki versenyengedélyt az ember, mert minek.

 

Szerintem sem szerencsés, ha a sportágba beleszagolókat azonnal ideiglenes versenyengedéllyel és díjjal „zaklatjuk”. 

Ennél szerencsésebb, ha a versenyrendezők indulásonként egy elviselhető (10 %?) közterhet befizet az ő indulásuk után is.

 

Sajnos a pályázatok valóban egyre bonyolultabbá, körülményesebbekké váltak az utóbbi években annyira, hogy több mint 10 év rendszeres pályázati tevékenység után, már nagyon nem kívánok egyetlen pályázatot sem megírni. 

 

Az általad írt megyei szövetség tisztázatlan jogi helyzete is évek óta probléma kb. 4-5 éve tervezem, hogy létrehozzak egy megyei tájfutásért alapítványt, de éppen a pályázatokkal kapcsolatban tapasztalt változások miatt egyre kevésbé volt kedvem belevágni a dologba, ráadásul segítséget sem igazán kaptam hozzá, így olyan lett volna, mintha egy „magánalapítványt” hozok létre, nem egy közösségét.

 

Jó versenyeket kívánok Neked versenyengedéllyel vagy a nélkül, rangsoroló vagy nem rangsoroló versenyeken az idén!

 

üdv. Hites Viktor

egy hasonlóan gondolkodó, 

közgyűlésre már nem járó, eljutó 

edző, szakosztályvezető, versenyszervező

családi tájfutó 

 

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Gábor Surányi
Sent: Saturday, February 28, 2015 11:10 PM
To: tajfutas at lazarus.elte.hu; Magyar Tájékozódási Futó Szövetség
Subject: [Tajfutas] 2015 évi MTFSZ közgyűlés

 

Kedves MTFSZ és Tájfutók!

Mai napon történt közgyűlésen sajnos nem volt alkalmam megjelenni, de az MTFSZ honlapján megjelenő beszámoló, illetve résztvevőktől hallott egy-két dolog miatt született pár gondolatom amin talán érdemes lenne elgondolkodni, megvitatni, mert úgy érzem, hogy hosszútávon több kárt okozna ennek a sportnak, mint amennyi hasznot termelne.

Konkrétan a nem rangsoroló versenyek és a rajt engedéllyel nem rendelkező versenyzők közteherviselésébe történő bevonására gondolok.

Magam részéről nem tudom elképzelni, hogy mekkora gigászi bevételt remél az országos szövetség ettől, de a történelem már számtalanszor megmutatta azt, hogy az újabb és újabb sarcok (adók) a gazdaság hanyatlását eredményezik.

Én egyedül nevelem gyermekem és mind a kettőnknek van versenyengedélye, de hozzáteszem úgy, hogy az egyesületem hozzájárult a kifizetéséhez és így is igen nagy terhet jelentet számomra. Őszintén szólva komolyan elgondolkodtam rajta, hogy az idén nem élek ezzel a lehetőséggel. Sokan vannak még úgy, akiknek meghaladja az anyagi lehetőségüket a versenyengedély kifizetése. Ha plusz költséget vetünk ki rájuk akkor nem jönnek majd el a versenyre és nem fizetnek nevezési díjat. A rendezőknek kevesebb bevétele lesz, amiből kevesebbet fizetnek be majd a országos kasszába, illetve kevesebb pénzből tudnak majd gazdálkodni, ami azt jelenti, hogy nagyobb teher nehezedik a versenyzőkre a csökkenő egyesületi támogatás miatt. A versenyzők között sok ember van aki nem gazdag és problémát fog jelenteni a versenyengedély és az egyéb ehhez kapcsolódó költségek kifizetése. És ha mégis bevezetésre kerül az "ideiglenes versenyengedély" akkor vagy elindul nyílt hosszú technikásba (már ha a versenyen van ilyen opció), ahova nem kell versenyengedély, vagy keres egy olyan sportágat ahol nem akarják mindenáron elrettenteni olyan költségekkel amiért látszólag semmit nem kap. (mert őszintén szólva amikor a csapatom tagjai feltették ezt a kérdést, hogy "nekik miért jó a versenyengedély?", akkor nem igazán tudtam okos dolgot válaszolni) Itt szeretném megjegyezni, hogy gyakran találkozom azzal a szlogennel, hogy a "Tájfutás, Családi Zöld Sport", ahol kicsi, nagy, öreg, béna és élsportoló is együtt versenyezhet. Kérdés, miért is kellene mondjuk a versenyengedéllyel rendelkező versenyző gyermekeket elkísérő mozgásra vágyó apukának, vagy anyukának versenyengedély, vagy "ideiglenes versenyengedély"? Hisz őket nem érdekli sem a rangsorpont, sem a helyezés, pusztán csak futni szeretne egyet az erdőben és lehet a nyílt kategóriától hosszabb vagy technikásabb pályát szeretne.

Nem rangsoroló versenyek. Hát igen ez egy borzalmasan nagy érvágás lehet. Én saját élményemet tudom elmesélni, hogy ugyan nem a szerdain, hanem a vasárnapin vettünk részt és jól éreztük magunkat, egy nagyon jó edzés volt. Sok embernek ezek jelentik az edzéslehetőséget és lehet ott fenn Budapesten ez egy nagyon nyereséges üzletág, viszont itt vidéken ha nagy létszám (30-40 fő) jön össze, akkor is veszteséges. Pusztán pár elhivatott ember elkeseredett küzdelme a sportág fennmaradásáért. Itt mifelénk sok ember ilyen köztehersértő rendezvényen ismerték  és szerették meg a tájfutást, azóta van versenyengedélyük és fizetik tisztességgel  amit kell. Ha kivetjük ezekre a rendezvényekre a közterhet, akkor azt fogjuk elérni, hogy vagy nem lesz megrendezve, vagy titokban más néven pl. edzés, vagy bemutató címen fog futni. Így nem fog befolyni semmi, csak sok embernek nem lesz edzési és a sportággal ismerkedési lehetősége, mivel sok egyesület nem tart edzéseket, illetve nem csinálnak sportág népszerűsítőket. 

Magam részéről úgy gondolom, hogy inkább azt kellene szabályozni, hogy milyen kedvezményeket kaphatnának a versenyengedéllyel rendelkezők a versenyeken, illetve tájfutó rendezvényeken, hogy akiknek nincs versenyengedélye, azok komolyan elgondolkodjanak azon, hogy jobban megéri ha van, mintha nincs. Mert ha további költségnövekedés történik, vagy újabb terheket vet ki a szövetség erre a sportágra akkor sajnos sok embernek el fogják venni kedvét mind a rendezéstől, mind a versenyzéstől. (sajnos ez a folyamat elég komolyan tapasztalható már most is) Továbbá érdemes lenne elgondolkodni azon is, hogy a mostani rangsoroló versenyek terheit hogyan lehetne csökkenteni, hogy akik köztehertől mentes nem rangsoroló versenyt rendeznek azoknak ne érje meg. Túl nagy közterhek terhelik a rangsoroló versenyeket, amelynek eredménye a folyamatosan növekedő nevezési díj és a csökkenő résztvevőszám. (lásd Hungária Kupa résztvevőszám csökkenés) Véleményem szerint az ilyen gazdasági kérdésekre főleg külső forrás bevonása lenne a megoldás. 

Olvastam, hogy körülményes a pályázás. Hát igen ezzel munka van, de szerintem nagy bűn, hogy ezeket a forrásokat, pusztán mert dolgozni kell vele egyre kisebb mértékben használja ki a szövetség. (legalábbis a megjelent beszámolóból ez derül ki) Pedig ez lehetne az egyik forrása annak, hogy a közteherviselő egyesületek és versenyzők számára kedvezményeket lehessen előteremteni. Itt tennék is egy javaslatot: Olyan sok bizottságunk van, miért nem lehetne még egy projekt bizottságot létrehozni aminek az a feladata, hogy figyeli a pályázatokat, megírja azokat összhangban a szövetség terveivel és segít a lebonyolításban, vagy megbízni egy pályázatíró céget, hogy a nyert összegek bizonyos százalékáért segítséget nyújtson. 

Én gyermekként kezdtem a tájfutást, majd az élet építés és családalapítás miatt pár év kimaradt. Most pár éve visszatértem ebbe a sportágba családommal. Kényszerű helyzet okán kerültem 2 évvel ezelőtt a megyei szövetség elnökségébe, ahol azt tapasztaltam, hogy a megyei szövetségnek semmilyen elfogadható jogi alapja nincs a pénzszerzésre. Persze ernyőszervezet van, azaz csak volt (szövetségek egyesülete) amely az eddigi tapasztalatom alapján inkább csak problémát jelentett, mint előnyt. Volt szerencsém egy nem hivatalos levelet elolvasni ami arról szólt, hogy valami jogszabályi értelmezés miatt nem lehet a megyei szövetségeknek önálló adószáma, pedig ez minden tekintetben csak előnyös lehetne. Mind pályázati lehetőségek, mind támogatók bevonásánál lényeges lenne. A közgyűlésen állítólag elhangzott, hogy sokat és eredményesen költött az országos szövetség sportdiplomáciára, ha már erre is áldoz a szövetség és vannak sportdiplomatáink akkor érdemes lenne kicsit lobbizni az illetékes minisztériumba, hogy számunkra kedvezőtlen a jogszabályon az a kis változás történjen meg. 

Ebben a nem hivatalos levélben az is benne volt, hogy elképzelhető, hogy megszüntetésre kerülnek a megyei szövetségek és országos szövetség magához öleli ezeket a feladatokat. Itt szeretném elmondani, hogy végtelenül tisztelem azokat, akik az országos szövetségben munkát végeznek, de mint már sok esetben kiderült az ő számuk is kevés, hiszen sokszor tapasztalhatóak csúszások a tevékenységekben ami főleg a létszám és időhiánynak köszönhető. Úgy érzem, ha még a megyék bajait is a nyakukba vennék, az csak káoszt és további csúszásokat eredményezne. 

Remélem ezzel a levéllel sikerül egy építő jellegű párbeszédet elindítani, amely végül előnyére válik ennek a sportágnak. Kérek mindenkit, aki olvassa ezt a levelet, hogy amennyiben kritikát kíván megfogalmazni, az lehetőleg építő jellegű legyen és ne bántó, mert senki nem érdemel bántást aki ezért a sportért tesz, vagy ebben a sportágban szerepel bármilyen módon.

Szeretném kinyilvánítani, hogy a fenti levél az én egyéni gondolataimat tükrözi, sem az egyesületemnek, sem a megyei szövetségnek nincs hozzá köze.



Jó versenyzést és kellemes időtöltést kívánok mindenkinek!

Surányi Gábor

 



---
Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
http://www.avast.com
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20150301/42c8c1d6/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról