[Tajfutas] Semmelweis eredmenyek

Zoltán Hegedűs z.hegedus52 at gmail.com
2014. Jún. 29., V, 10:15:04 CEST


Kedves Sporttársak!

Köszönjük a részvetelt a Semmelweis Kupán!

Csatoltam az eredményeket és az MTFSz honlapra is feltettem azokat.

Reméljük, jól éreztétek magatokat versenyünkön, egyben a hibákért elnézést
kérünk.
Azóta sem tudom, a rajtlistát miért nem sikerült feltöltenem a honlapra,
mindig hibát írt ki.
Azoktól is külön elnézést kérek, akiknek a végén nem jutott térkép.
Utólag derült ki - annak ellenére, hogy folyamatosan követtük a
helyszíni nevezők számára szükséges térképek nyomtatási igényét -
egy Nyílt technilkásba nevezett csapat egy rajtidővel több térképet vett
el, amit a jelentkezéskor nem mondtak előre, így a pontosan kiszámolt
térkép készlet kevés lett.
Azok, akiket így hátrány ért és nem a saját kategóriájuban
indulhattak el, azzal kárpótoljuk, hogy a nevezési díjukat a következő
találkozásunkkor visszaadjuk nekik.

Akik számlát kértek, szintén a következő alkalommal megkapják.
Azoknak a helyezetteknek, akik az eredményhirdetést nem várták
meg, az egyedi készítésű díjakat utólag ártadjuk:
legközelebb a Balaton kupáán leszünk ott, majd a
Vizsla Kupán várjuk sporttársainkat július 12-én szombaton a
Normafánál,
ezután a Hungária Kupára megyünk

Kellemes nyarat, nyaralást kívánunk,
jó felkészülést a nyári versenyekre és az őszi bajnokságokra!

Üdv,
Hegedűs Zoltán és a rendezők
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20140629/1ea382db/attachment.html>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20140629/1ea382db/attachment-0001.html>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20140629/1ea382db/attachment-0002.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról