[Tajfutas] Postás kupa 2015 / 10DK Nyílt szalagos kategória

Horváth György horvath.gyorgy at outlook.com
2014. Dec. 13., Szo, 12:53:32 CET





Sziasztok!

 

Eddig még nem írtam a levlistára.
Igyekszem tömör lenni, de a levelem még így is sokkal hosszabb lesz, mint egy
átlagos hozzászólás.

 

Feltettük a Postás kupa kiírását a
jövő évi versenyek közé. Ez még nem lenne ok egy levél megírására (pláne
elolvasására), de ennek ürügyén szeretnék Krasznai Orsi 10DK kategóriával
kapcsolatos Tájolóban megjelent felvetéséhez kapcsolódni. 

Fontos, hogy a tájfutással
ismerkedők pozitív élményeket szerezzenek a sportról.Az ismerkedők kategóriába
beleértem a kezdő tájfutón kívül a versenyzőt elkísérő szülőt, barátot,
barátnőt is, aki még sose látott versenyt, vagy látott már ilyet, de még nem
mert egyedül kimenni a terepre.
Szerintem a rendezőknek biztosítani kell, hogy a kezdők valós, de viszonylag
biztonságos körülmények között ismerhessék meg a tájfutás
alapelemeit, Ezt a biztonságot adhatja meg a szalagozás, vagy a kisérő. Ha
APA/ANYA rajtideje 20, a csemete pedig 10DK-ban (vagy a barát a NYK-ban) 10-re
indul, akkor az egész kategória értelmét veszti, mert nem tudnak együtt
kimenni. Ebből az következik, hogy a10DK és nyílt kategóriáknak nem szabad
rajtidőt adni. Ennek persze hátránya is van. A 20-ra induló szülő a pályája
lefutása után akar majd kimenni a 10DK pályára, tehát a rajt üzemidejét meg
kell növelni, ami egy kétfutamos versenynapnál komoly nehézséget okozhat.  A Postás kupákon a rajtok elhelyezésénél a
pályák technikai követelményeit tarjuk elsődleges szempontnak, így a céltól
való távolsága gyakran 1,5 km-nél is több, ami a rajt üzemidejét tovább
hosszabbította. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a legjobb megoldás, ha a
nyílt és kísérős/szalagos kategóriáknak a cél közelében hosszú üzemidővel külön
rajtot telepítünk. Úgy ítélem meg, hogy a megoldás bevált. 

Egyetértek azzal a felvetéssel, hogy
a szalagozott pálya nem csak a 10 évesek számára lehet hasznos, ezért 2012 óta minden Postás kupán meghirdettük a 10DK kategóriával megegyező nyílt szalagos
kategóriát. Nem volt nagy sikere, talán a figyelemfelhívásban nem voltunk
elég jók. Most még időben vagyunk. Szeretném mindenki figyelmét felhívni a 2015-ös Postás kupa nyílt szalagos kategóriájára, melyen bárki
(bárkivel, bármikor) elindulhat. 

 

A korhatár ellenőrzésénél csak a
rajtengedélyre szorítkozhatunk. Ha valakinek nincs rajtengedélye (pl. egy
külföldi versenyző) attól bemondásra el kell fogadnunk az életkort (akár az F60
kategóriában is). A szülői segítség ellenőrzése még nehezebb dolog. Ez
csak 2-3 pontőr segítségével lenne biztosítható. Erre a rendezők többségének lehetősége
sincs. Meg kell bíznunk egymásban!

 

Ami a 10DK kategória kötelező
megrendezését illeti: Nem drákói szigorra van szükség, a rendező csapatok
tájfutás iránti elkötelezettsége elég lehet a cél eléréséhez. Remélem jövőre
minden nagyobb versenyen lesz rajtidő nélküli 10DK/Nyílt szalagos kategória.
Várom ezzel, valamint a Postás kupákon alkalmazott módszerrel kapcsolatos
véleményeteket, hogy a jövőben még jobb versenyeket rendezhessünk.

 

Visszatérve a 2015-ös Postás kupára.
Április 18-19-én várunk mindenkit a Szabadszállás melletti "alföldi
dombvidékre", ahol még sosem volt tájfutó verseny. A részletgazdag domborzatú,
változatos fedettségű terep minden tájfutónak pozitív meglepetést fog okozni.
Ne hagyjátok ki!

 

Horváth György

PSE

  		 	   		  
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20141213/9d908e82/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról