[Tajfutas] Hungária Kupa, ingyenes túraverseny, próbáld ki!

Zoltan Szlavik z.szlavik at gmail.com
2014. Aug. 11., H, 10:19:09 CEST


Sziasztok,

Fehér János kevcsináló levelét továbbítom Nektek a listára:

"Sziasztok!

Mindenkit várunk szeretettel augusztus 20-án a Hungária Kupa első
kísérőrendezvényére, a tájékozódási túraversenyre.

http://hungariakupa.tajfutas.hu/files/2014/HU/2014HK_tajekozodasi_turaverseny_kiiras.pdf

Aki már belekóstolt ebbe a trükkös versenyformába annak egy, a korábbiaknál
is fineszesebb pályát ígérhetünk, akinek pedig ez lesz az első ilyen
versenye, az porolgassa le a térképolvasási tudását. J

A verseny az eddigiekhez hűen most is ingyenes lesz minden induló számára!
J
Ahogy a kiírásban ígértük a kategóriák első három helyezettjét díjazzuk, de
aki hibapont nélkül tudja teljesíteni a túraverseny pályáját, az külön
jutalomban is részesül majd. A Hungária Kupa első napján 11 órától lehet
nevezni a versenyközpontban a tájékozódási túraversenyre egészen 16 óráig,
vagy előzetesen e-mailben a feherj at yahoo.com címen.Viszlát 20-án a
Versenyközpontban! J"


 Várunk Benneteket nagy szeretettel a Hungária Kupán, még nem késő nevezni,
ne hagyjátok ki idén sem!
Nevezni már csak emailben lehet: hungariacup at mtfsz.hu
Találkozzunk augusztus 19.-én este a nyitóbuliban!

rendezők
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20140811/3d25d00a/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról