[Tajfutas] Re [Off, Nem Tajfutas] Nyírség-Szabolcs Kupa

Kéri Gerzson gfkeri at gmail.com
2014. Ápr. 1., K, 11:27:01 CEST


Sziasztok!

Egy érdekes véletlen számomra, hogy a Nyírség-Szabolcs Kupa előtt pár
nappal került a kezembe Marik Sándor "Árnyalatok" című kötete, több
nyíregyházi vonatkozással. Tegnap, márc. 31-én volt a könyv bemutatója, ott
szereztem egy dedikált példányt. Még csak a könyv 1/6-át olvastam el, 4
interjú közül hármat (Bán Ferenc építésszel, Bollobás Béla matematikussal
és Gajdos László biológussal készített interjúkat), de már ez is
lenyűgözött. Máris elhatároztam, hogy szombaton a verseny két futama között
megtekintem a Sóstói Állatparkot, melynek létrehozásában Gajdos Lászlónak
vannak jelentős érdemei, majd pedig a Bán Ferenc tervei alapján épült szép
épületeket Nyíregyházán.

Hogy a sporttal is kapcsolatba hozzam az írásomat, több Diákolimpia
győzteséről is szó van a kötetben, nem Tájfutó, hanem Nemzetközi
Matematikai Diákolimpiák győzteseiről, de több fiatal a matematikai
versenyeken való részvételt is sportnak tekintette. Mellesleg, az említett
Bollobás Béla élvonalbeli sportoló is volt legalább két sportágban
(vívásban és evezésben), a kötetben még szereplő Tóth Tamás kémiai
diákolimpikon kézilabdázó volt, Balogh András nagykövet pedig ma, a 70 éves
kor betöltése után is kajakozik és teniszezik.

Az írásomat nem marketingnek szánom, mert azt nem szeretem és tilos is a
levelezési listánkon. Ezért azt kérem, hogy akit érdekel a könyv, ő vegye a
fáradságot és nézzen utána, hol kapható. (Úgy is lehet, hogy tőlem
megkérdezi.) Bolti forgalomba nem kerül a néhány száz példányban megjelent
kötet a szerző szándéka szerint.

Üdv:
Kéri Gerzson
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20140401/d70a789f/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról