[Tajfutas] Sprint-térkép rajzkérdés

Kelemen János kelemen.janos111 at t-online.hu
2013. Sze. 2., H, 19:30:44 CEST


Sziasztok,
A szakmai kérdésre egy szakmai jellegű válasz érkezett, azaz hogy a sziklafal jele 0,5 kéne ide a városba, vagy az áthatolhatatlan kerítés, korlát 0,4 mm-s vonala?
"Én talán a vastagabbikkal ábrázolnám azért, hogy egyértelmű legyen, illetve ne kezdjen el senki sem azon töprengeni, hogy ez most vastag-e vagy sem."
Ezt a kontraszt kérdést az előző levelemben próbáltam megmagyarázni.

A rajztechnikai szakmai kérdésre küldött, nem szakmai válaszra, az alábbiakat tudom megírni.
Egy hivatalos RR verseny, a BmRB volt szombaton és azt követően pedig egy pontbegyűjtő versenyecske.
Az első verseny szervezése májusban kezdődött el (és volt ellenőrző bírája), míg az utóbbié a versenyt megelőző héten (és nem volt kontroll ellenőre).

Pályakitűzőként kíváncsi voltam, hogy ki hogyan teljesíti a pályákat, így ezt a nézelődésemet, összekötöttem egy másik feladattal és fotókat is készítettem. 
Az R versenyen szabálytalanul leugrók csak egy foghegyről eleresztett mondatot kaptak tőlem, hogy ez bíz szabálytalan volt.
A pontbegyűjtő versenyecskén már megkértem a delikvenseket, hogy kapaszkodjanak vissza.
F65 versenytérkép részlete mellékelve és mellékelve a pontbegyűjtő térkép részlete is, ahol látható a takarás.
Figyeljetek oda a sprinteken és tanulmányozzátok át az előző levélben belinkelt jelkulcsot.
Üdv,
HN

Ui: most megpróbálom megfejteni Máthé Pisti leírása alapján a ROB karantén helyszíneket és a 22-s csapdáját, azaz a 22 lépcsőfok helyét, ami bizonyára a délutáni döntő rajtjában lesz, mert a délelőtti lakótelepen elég kicsi a szintemelkedés.


--- Original Message ----- 
  From: Nagy Lajos 
  To: Kelemen János ; tajfutas at lazarus.elte.hu ; tajfutovalogatott at googlegroups.com 
  Sent: Monday, September 02, 2013 6:05 PM
  Subject: Re: [Tajfutas] Sprint-térkép rajzkérdés


  én hagynám hogy ott átmenjenek.énis átmentem,aztán Janó közölte hogy ki leszek zárva,ezért visszamásztam,mind nagyon sokan.Egyébbként a térképen semmi nem látszott!!!!! Marhaság volt,főleg  Janót odaküldeni.

  Üdv     lujipapa



    -- Eredeti üzenet --

    Feladó: Kelemen János <kelemen.janos111 at t-online.hu>
    Címzett: <tajfutas at lazarus.elte.hu>, <tajfutas at lazarus.elte.hu>, <tajfutovalogatott at googlegroups.com>
    Elküldve: 2013. szeptember 2. 9:21
    Tárgy : [Tajfutas] Sprint-térkép rajzkérdés



    Sziasztok,
    Az alábbi képen látható és térképen a 9-s pont felett található támfalat 0,4 vagy 0,5 mm vonallal ábrázolnád?
    https://plus.google.com/u/0/photos/107541600725798572429/albums/5918261446531772945/5918261642134195570?pid=5918261642134195570&oid=107541600725798572429
    http://www.tajfutaspecs.hu/images/stories/kiirasok_2013/bm_rovidtavu_2013/bmrb_2013_f21_9_10.jpg
    Mindkettőn tilos az áthaladás. (A térképen most 0,4 mm van)
    Üdv,
    HN

----------------------------------------------------------------------------
    _______________________________________________
    Tajfutas mailing list
    Tajfutas at lazarus.elte.hu
    http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20130902/0dba9ab2/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: bmrb_2013_pgy_nl.jpg
Type: image/jpeg
Size: 156358 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20130902/0dba9ab2/attachment.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: bmrb_2013_pálya_7_nl.jpg
Type: image/jpeg
Size: 117863 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20130902/0dba9ab2/attachment-0001.jpg>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról