[Tajfutas] Honvéd Kupa eredmények

Kéri Gerzson gfkeri at gmail.com
2013. Május. 13., H, 12:25:15 CEST


Kedves rendezők és résztvevők!

Elsősorban azt szeretném kifejezni, hogy főleg ilyen terepeken szeretek
tájfutni, még akkor is, ha kevésbé sikeresen, mint ezúttal is. A verseny
további méltatásának örömét ezért meghagyom a jobb eredményt elérteknek.

Inkább azt szeretném még elmesélni, hogy a verseny második napja után még
egy kis gyalogtúrát tettem másodmagammal a Hálóvető-árok - Alizháza -
Hódos-ér - Kopasz-hegy (Ferencházi vh.) - Porva-Csesznek vm. útvonalon.
Közben megtekintettük a néhány évvel ezelőtti, a megáradt Hódos-ér által
elmosott verseny célterületét. A verseny emlékét már egy nagy fakereszt is
őrzi, de az elpusztult gyalogos híd nem került még pótlásra. A jelenleg
sekély vizen kövekből és faágakból képzett bürün azért nem volt túl nehéz
átjutni. Nem tudom, feladata-e egyáltalán valamilyen szervezetnek a
turistautak tönkrement hidainak a pótlása. Valószínűleg nem, hiszen a
sokkal frekventáltabb Cuha-völgyi (Vinye és Porva-Csesznek közötti) szép
szakaszán, a Hódos-érnél valamivel tekintélyesebb méretű Cuha-patak hidait
sem pótolják sajnos már nagyon hosszú ideje.

A Kopasz-hegyről szép kilátás nyílik a környező erdős hegyekre, innen nézve
és fotózva még a Kőris-hegyi "póktojás" is bent volt a képben.

Üdv:
KGF


2013. május 12. 22:11 Németh Zsoltné írta,

> Sziasztok!
>
> Felkerültek a Honvéd Kupa eredményei az MTFSZ honlapjára!
>
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20130513/e226ea43/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról