[Tajfutas] HOB

Balla Sándor ballaskft at gmail.com
2013. Már. 25., H, 16:52:49 CET


Sziasztok, szia Tibi!

Az ellenőrző bíró sporttársat ne sajnáld. Én személy szerint Őt tenném felelőssé minden rendezői malőrért, hiszen Ő engedte a minősíthetetlenül gyenge terepet, a minősíthetetlenül gyenge térképet, a térkép minőségét a rossz nyomtatással (nem láttam egyetlen térképen sem, hogy ellenőrizte volna), a szörnyen gyenge pályákat, az SI gubancokat, hogy néhány dolgot említsek csak.
A rendezők mindent megtettek, amit tudtak. Fáradoztak, terepet választottak, térképet javítottak, pályát tűztek ki, lovas parádéd szerveztek, 13 hírt közöltek velünk a verseny előtt, szóval MELÓZTAK. Az más kérdés, hogy csak ennyire voltak képesek. 
Sajnálom. 49 éves tájfutó pályafutásom alatt ilyen gyenge OB rendezéssel csak egyszer találkoztam, de akkor a főrendező bocsánatot kért a segítői hibái miatt.
Itt ennek semmi értelme nem lenne, ez összességében minden szempontból pocsék volt.

Én is szerettem erre a vidékre járni. Sajnos, Csekk Sanyi barátunk remekül végzett munkáit ez a rendezés a sárba tiporta. Nehéz lesz újból erre a vidékre csalogatni sokunkat.
A verseny győzteseinek gratulálok. Az Ő eredményük azért fényesen ragyoghat, jól futottak.
üdv mindenkinek, bs
  ----- Original Message ----- 
  From: Tamás Tibor 
  To: Pap Attila ; 'Gillich György' ; tajfutas at lazarus.elte.hu 
  Sent: Monday, March 25, 2013 3:16 PM
  Subject: Re: [Tajfutas] HOB


  Sziasztok!

  Én, mint a gép előtt ülő nyomoronc őskövület úgy tudom -tessék nyugodtan ledorongolni ha rosszul tudom- , hogy egy elektronikus rendszerrel történő verseny rendezésnél nem fogadható el a szúróbélyegző használata ebben az esetben. Más a helyzet ha egy-két doboz megdöglik, de itt nem az volt a felállás.

  Mindenesetre nem irigylem az ellenőrző bírót!

  Üdv!
  Tamástibi
    ----- Original Message ----- 
    From: Pap Attila 
    To: 'Gillich György' ; tajfutas at lazarus.elte.hu 
    Sent: Monday, March 25, 2013 2:50 PM
    Subject: Re: [Tajfutas] HOB


    Sziasztok!

     

    Csatlakozom Gyuri cimborámhoz!

     

    Úgy kezdeni egy HOB-ot, hogy a rajtban közlik a rendezők, hogy nem működik a dugókád, marad a szúró.kicsit demoralizáló. (Szakosztályunk minden tagja így járt.)

     

    Nekem a 23 pont szép sormintát jelentett lepedő térkép szélén.minden ponton kihajtani, szúrni, visszahajtani. (És milyen jól tettem, mert a rendező sporttárs akkurátusan végigellenőrizte az összes szúrást, nehogy egy is kimaradjon.J Kicsit mókás volt mindezt végigfagyoskodni.mintha az én hibám lett volna.) 

    Ott helyben elfogadta, de az előzetes eredménylistában már HIBA van a nevem mellett. (Gyurinak úgyszintén elfogadta, ő értékeltként került a listába.) Most akkor a T. Rendezőség elfogadta az ilyen eredményeket vagy sem??? 

    Én nem morgolódtam befutás után, mert nálam nem ezen múlt az eredmény.max. 1-2 hellyel lettem volna beljebb.bár Gyurihoz hasonlóan a rajttól kezdve bennem volt, hogy vagy kizárnak vagy sem a sorozatos szúrások miatt. Gyuri viszont (szerény számításokkal is) legalább 4-7 helyet bukott a szoros eredmény miatt.

     

    Kérdés. hogy a következő versenyeken is lehet ilyen helyzettel számolni? 

    Egy versenyző számára hogyan derül ki, hogy a dugókája működik-e (részben vagy egészében) vagy sem???

     

    Üdv,

     

    PA

     


----------------------------------------------------------------------------

    From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Gillich György
    Sent: Monday, March 25, 2013 8:35 AM
    To: tajfutas at lazarus.elte.hu
    Subject: Re: [Tajfutas] HOB

     

    Sziasztok!

     

    A mi szakosztályunk (TTT) tagjai is, SI 10-es dugókával futottak. A rajtban már se a törlés, se az ellenőrzés nem sikerült.

    A rajtszemélyzet megjegyezte, hogy már a 3. új dugókás vagyok, akinek nem működik, és szóltak, hogy a szúróbélyegzőket

    tudom használni, de a célban ne felejtsek el időt kérni. A pálya elején még próbálkoztam a dugókával, de a 3-as ponton

    meguntam, mert addig nem működött egy sem. A szúróbélyegzéssel amúgy is több időm megy el, ezért pluszban még ezzel, 

    nem is kísérleteztem tovább. Egy kis fejszámolással minden ponton elment 5-10 másodpercem, a 18 pont alatt, ami az én pályámban volt, 

    ez kb. 2-3 percet jelentett. Ez már el is vette a kedvemet a versenyzéstől. Lendületesen végigfutottam, de már nem küzdöttem . A bátyám indult

    mögöttem 4perccel, a befutó ponton ért utol. Innen előre engedtem, és kb. 5m-rel futottam be utána. A hidegtől és a futástól

    nehezen tudtam elmagyarázni, hogy adjanak egy célidőt. Végül kaptam egyet, ami szerint 45másodpercbe került nekem ez az 

    utolsó 5m. Ezek után már nem terveztem megvárni az eredményhirdetést, de a versenyről nem akartam úgy elmenni, hogy ne 

    tudjam meg, hogy elfogadták-e az eredményemet, vagy nem.

    2,5 óra múlva sikeresen megtörtént az ellenőrzés, kiderült, minden pontot megfogtam. A szakosztályból másik két tagjának is

    akkor ellenőrizték az eredményét, nekik is mind megvolt, és elfogadták, de az előzetesben még mindig disq-val szerepelnek.

    Egy kicsit bepöccentem, amikor az ellenőrző sporttárs hihetetlen precizitással fél óráig bogarászta a pontfogásaimat, nehogy véletlenül

    áteresszen egy csalót a rostán. Nem tűnt fel neki, hogy ezen az ob-n már eleve sérült az egyenlő esély elve?

    A nyírségi terepeket szeretem, továbbra is szeretnék errefelé versenyezni, de ez a terep talán nem volt a legjobb választás.

    A tájékozódás itt nem nagyon számított, a verseny egy nagy mezei futásra hasonlított. Ha a pályát kiszalagozzák,szerintem a győztesek max.

    1-2 perccel tudtak volna jobb időt futni. Gratulálok a győzteseknek, a későbbi versenyek rendezőitől kérem, az SI-n a szoftver frissítést

    végezzék el, hogy a jövőben elkerülhető legyen a hasonló malőr.

     

    üdv

    ggy

     

     

     

    From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Tamas TOTH
    Sent: Monday, March 25, 2013 7:21 AM
    To: tajfutas at lazarus.elte.hu
    Subject: Re: [Tajfutas] HOB

     

     

      Szerintem csak együtt lehet feltölteni az adatokat - már ha egyáltalán kapott térképet és pályákat.

      Ráadásul személyes vitába is keveredett a rendezőkkel az eredmények tekintetében és gyanítom, hogy addig nem is lesz hivatalos végeredmény amíg az nem tisztázódik.

    Személyesnek azért nem nevezném a vitát, mert nem csak engem érintett.
    Személy szerint egyik rendezővel sincs semmilyen vitám vagy problémám és remélem, hogy ez kölcsönös.

    A problémát 'mindössze' az jelenti, hogy egyes dobozok előzetes jelzésünk ellenére sem voltak felkészítve az
    SI 10-es és 11-es dugókák fogadására. Pl. az egyik céldoboz, ahol még a lyukasztás sem segített. :-)

    TT



     

    Mozsár

      ----- Original Message ----- 

      From: Kéri Gerzson 

      To: tajfutas at lazarus.elte.hu 

      Sent: Monday, March 25, 2013 1:27 AM

      Subject: Re: [Tajfutas] Szabolcs Kupa

       

      Kedves TT

      Az útvonalainkat nem rajzolhatnánk be addig is, amíg a részidők váratnak magukra? Lejátszani nyilván nem lehet részidők nélkül, de pontosabban tudnánk berajzolni kevéssel a verseny után, mint az idő múltával.

      Üdv:
      KGF


--------------------------------------------------------------------------

      _______________________________________________
      Tajfutas mailing list
      Tajfutas at lazarus.elte.hu
      http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas





_______________________________________________Tajfutas mailing listTajfutas at lazarus.elte.huhttp://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas



--  

----------------------------------------------------------------------------


    _______________________________________________
    Tajfutas mailing list
    Tajfutas at lazarus.elte.hu
    http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas



------------------------------------------------------------------------------


  _______________________________________________
  Tajfutas mailing list
  Tajfutas at lazarus.elte.hu
  http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20130325/84a7a806/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról