[Tajfutas] iskolai VB

Sramkó Tibor sramko.tibor at upcmail.hu
2013. Már. 10., V, 18:43:52 CET


Sziasztok!

 

Én ismerek olyan magyar iskolát, ahol lenne 5 fő egy korú tanuló, de az
kétségtelen, hogy szegények vagyunk.

Érdekes viszont, hogy Szlovákia nem szegény (3-4 iskolai csapattal lesznek
ott Portugáliában), de Lettország és Észtország sem szegény (több csapatuk
is lesz)!

Akkor feltenném a kérdést: Biztos, hogy sportágunk vezetése az elmúlt 42
évben mindent megtett (legalább annyit, mint a szlovákok, lengyelek, . stb.)
a hazai sportdiplomáciában?

Minden "kapcsolatot" kihasználtunk? Minden tájfutó múlttal rendelkező
politikust és sportvezetőt megkerestünk?

Nem ezzel a területtel (mely nagyságrendekkel többet hozhat) kellene inkább
foglalkozni, a tagdíjemelés, a még úgy ahogy működő klubok további
sanyargatása helyett?!

Az iskolákban el fogjuk veszíteni a gyerekekért vívott versenyt a TAO-s és
egyéb állami forrásból támogatott sportágakkal szemben, ha nem tudunk nekik
mi is "adni" (pl. felszerelést), illetve anyagilag kevesebbet kérni.

Legalábbis a nem tájfutó szülőkkel rendelkező gyerekek esetében, ill. a
20-30%-os munkanélküliséggel sújtott régiókban.

 

Üdv.

Sramkó Tibor

 

 

  _____  

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Hajdu Kálmán 
Sent: Sunday, March 10, 2013 4:43 PM
To: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas] iskolai VB

 

Volt már példa rá, hogy indult magyar csapat: 2004.04.19-25.     Belgium,
Bütgenbach    Eger és Szolnok

Két probléma van vele, 
1,  A tájfutás nem tartozik a Magyar Diáksport Szövetség versenyrendszerében
található 15 sportág közzé. Ezért nincs támogatás.
2. A csapat tanulóinak azonos iskolába kell járniuk! Nem ismerek olyan
magyar iskolát ahol összetudnak dobni  egy 5 lányból vagy 5 fiúból +
tesitanár álló csapatot és kifizetni annak az utazási, nevezési és
szállásköltségét!

Magyarul, nagyon szegények vagyunk mi ehhez! De talán a jövőben a Telki
iskola megpályáz egy ilyen lehetőséget?

Kálmán

-- Eredeti üzenet --

Feladó: Kelemen János <mailto:kelemen.janos111 at t-online.hu>
<kelemen.janos111 at t-online.hu>

Címzett: LISTA  <mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu> <tajfutas at lazarus.elte.hu>

Elküldve: 2013. március 10. 16:14

Tárgy : Re: [Tajfutas] iskolai VB

 

Szia,

Szerintem ismerik többen ezt a versenyt és bizonyára lenne vagy van rá
érdeklődés is, de az anyagiak erősen befolyásolhatják a részvételt.

Itt tekinhető meg a Szövetség honlapja: http://isfsports.org/

Üdv,

HN

 

----- Original Message ----- 

From: Sramkó <mailto:sramko.tibor at upcmail.hu>  Tibor 

To: MTFSZ <mailto:iroda at mtfsz.hu>  

Cc: LISTA <mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>  

Sent: Saturday, March 09, 2013 8:01 PM

Subject: [Tajfutas] iskolai VB

 

Sziasztok!

Magyarországon erről nem tud senki (a szlovák szövetség honlapján
találtam)?:


ISF 

Orienteering2013 

World Schools Championship 

Vila Real de Santo Antonio / Castro Marim - Algarve 

Portugal 

15/04 - 21/04/2013 

 

Üdv.

Sramkó Tibor

 

 


 

 

 


  _____  


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/li
<http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas> stinfo/tajfutas

  _____  

_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20130310/ec8ca74e/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról