[Tajfutas] POCSB

Hites Viktor tajfutas at freemail.hu
2013. Jún. 10., H, 21:43:48 CEST


Szia,

 

azt hiszem egy tömegrajtos POCSB közvetítésére még én sem vállalkoznék, bár
rengeteg kamerával, egy nagyon jó szakkommentátorral, és jól működő GPS
nyomkövetéssel egészen érdekes dolgokat lehetne szerintem megjeleníteni.
(Pl. azt ahogy tavaly szépen elfelejtettem bélyegezni a frissítő ponton,
ezzel kiejtve a csapatot:-)). Ugyanakkor még mindig úgy gondolom, hogy egy
sprint vagy akár normáltávú verseny megfelelő technika mellett izgalmasabb
közvetítést is eredményezhetne akár, mint egy biatlon, vagy sífutó verseny.

 

Ha valóban nem lesz selejtező az ONEB-en, akkor nem látom akadályát a
hagyományos OCSB ebből történő értékelésének, maximum azt, amiről azt hiszem
már szó esett, hogy az OCSB-n sokan nem a saját korosztályukban
versenyeznek, hogy meg legyen a csapat. Ezt a problémát sajnos csak nagyobb
országos tájfutó létszám és nagyobb létszámú egyedi klubok tudnák orvosolni,
ezt pedig jelen viszonyok között nagyon nehéz produkálnunk.

 

üdv. Viktor     

 

  _____  

From: Gyula Felber [mailto:ergomed.kft at gmail.com] 
Sent: Monday, June 10, 2013 8:20 PM
To: Hites Viktor
Cc: Tóth Zsolt; lazarus lista; egyesuletek at orienteering.hu
Subject: Re: POCSB

 

Szia Viktor!

Egyetértünk, úgy hiszem! Mármint ami a tömegrajtos versenyt érinti. 

A kerékpárt és a sífutást csak azért említettem, mert ezeket közvetíti a
TV., a mi versenyeinket is lehetne ilyen alapon.Biztosan több  tájfutó
van,mint bringás.. habár a mountain már meglökte  ezt a sportot...

A CSB.-t pedig valóban lehetne a normál távú bajnokság egyéni eredményeinek
összeadásával is rendezni. 

Gybá.

 

2013. június 10. 20:02 Hites Viktor írta, <tajfutas at freemail.hu>:

Sziasztok!

 

Tényleg úgy érzitek, hogy a tömegrajttal kiveszik az egyénre szabott
tervezés? Biztosak vagytok benne, hogy minden csapatban lesz egy ember,
akinek azt lehet mondani majd a taktikai megbeszélésen, hogy akkor Neked
"csak az a feladat, hogy elfuss Kovács Ádámmal vagy Józsa Gáborral"? Épp az
egyéni terhelhetőség és képességek nagyon előtérbe kerülnek ebben a
versenyformában, amin a tömegrajt nem sokat változtat, maximum stresszesebbé
teszi még egy kicsivel a feladatot.

 

Nem hiszem, hogy ne maradna tájékozódási feladat egy tömegrajtos POCSB
esetén, és azt sem gondolom, hogy egy sprint versenyen nincs tájékozódási
feladat. Nyilván egyszerűbb a tájékozódási feladat, mint egy technikás
terepen megrendezett normáltávú, vagy középtávú versenyen, ugyanakkor sokkal
nagyobb sebességen (szellemi és fizikai) és jóval nagyobb koncentráció
mellett kell megoldani az egyszerűbb tájékozódási feladatot.

 

üdv. Viktor 

Ps: A sífutásnak és a kerékpár sportnak sincs túl nagy tömegbázisa
Magyarországon, főleg nem a fiataloknál. Még azt is el tudom képzelni, hogy
több igazolt utánpótlás korú tájfutó van, mint kerékpáros.

 

 

  _____  

From: egyesuletek-bounces+tajfutas=freemail.hu at orienteering.hu
[mailto:egyesuletek-bounces+tajfutas <mailto:egyesuletek-bounces%2Btajfutas>
=freemail.hu at orienteering.hu] On Behalf Of Tóth Zsolt
Sent: Monday, June 10, 2013 7:38 PM
To: 'Gyula Felber'
Cc: egyesuletek at orienteering.hu
Subject: RE: POCSB

 

Kedves Gyula bácsi!

 

Teljesen jogos a felvetésed és a mai VB-k erről is szólnak. De ha megnézed
az egyéb sportágakat, lásd sífutás, biatlon, stb. akkor látható, hogy ott is
vannak a látványos ragadást favorizáló számok, de azért még rendeznek olyan
versenyeket is, ahol a sportág klasszikus értékeit is igyekeznek életben
tartani.

De a POCS-on nincs kötelező pálya, ezért a rajttól még az egyes pontig sem
kell önállóan eljutni.

Elvileg azért vannak különböző verseny formák, hogy mindenhol más
tulajdonságok domináljanak.

Azonban a tömegrajtos, teljesen kötetlen pontfogású POCS nem más mint a
mezei futás vagy a hegyi futás tájfutássá keresztelése. Ha kivesszük a
szellemi tevékenységet a tájfutásból, akkor nem kell azon csodálkozni, hogy
az élversenyzőink hamar átnyargalnak a pénzt is tartalmazó atlétikai
számokra, hiszen a pénztelenségen kívül más nem fog megkülönbözetni minket.

 

Üdv

 

Zsolt 

 

From: Gyula Felber [mailto:ergomed.kft at gmail.com] 
Sent: Monday, June 10, 2013 7:22 PM
To: Tóth Zsolt
Cc: egyesuletek at orienteering.hu
Subject: Re: POCSB

 

Kedves Tájfutó Barátaim!
Ragadáncsok, akik csak futni tudnak...De futni is kell tudni, nem? Az is
taktika, nem? Volt egy olyan OB., ahol előre megbeszélték, ki kit enged
előre a célnál, de nem jött be, mert akit előre kellett volna engedni,
belökte a hátul jövő és botrány lett belőle... 

Miért gond ez? 

Tömegrajtnál is szórni lehet az első pontra a versenyzőket. 

Aki meg bírja, hagyja ott a ragadót. 

Nem nagyon szoktam hozzászólni, de pl. a "tömegesítés" is évtizedek óta
állandó téma. Fogadjuk már el, hogy ez a sport családi, tájfutó szülőknek
tájfutó gyereke lesz. Soha nem lesz olyan, mint a sífutás, vagy pl. a
kerékpár, ahol legfeljebb a tájat nézheted, meg a tekerő bringásokat.. De
nem is kell ezekre a babérokra törni. Mi tudjuk, miéért szép, miért jó, a
többi meg le van ...sz...

A fiatalok kb. 15  éves korukig szívesen jönnek, izgalmas, az egész
országban lehet utazgatni egyesületi pénzen, vagy már csak máshogyan, (
pl.szülői költségen...) aztán ha középiskolába mennek a gyerekek, kezdenek
lemorzsolódni...Ez sem baj. mert legalább eddig a korig sportolnak. 

Ez egy életforma, tudjuk jól.

Atlétáknál hány "fontos" verseny van egy évben? OB.,EB. VB.? Nálunk meg
10-12? Na ne...

Üdvözlettel: 

Felber Gyulabácsi

 

 

2013. június 10. 17:30 Tóth Zsolt írta, <tothzs at harkanyfurdo.hu>:

Kedves Sporttársak!

 

Érdemes lenne a rendezői szabadság mellett némi stratégiai célokat is
kitűzni az egyes versenyformáknál.

Az egyértelmű, hogy a sprint versenyek nem a tájékozódási képességről, hanem
a látványossá tételről és fizikai adottságokról szólnak ezért gyakorlatilag
bármit lehet vele csinálni, valószínűleg csak előnyére válik.

Ugyanakkor a POCSB kimondottan az útvonaltervezésről és a személyes
képességekre szabott pályaválasztásról szólna az én fogalmaim szerint. Ez
viszont csak akkor működik, ha ténylegesen kénytelenek a csapatok tervezni.
Ennek a versenyszámnak a tömegrajtosítása gyakorlatilag a lényegét veszi el
a számnak, hiszen innentől kezdve a ragadásnak semmi korlátja sincs, mert ha
3 jó futót teszek egy csapatba, akkor csak azt kell tisztázni, hogy a nyerő
esélyes csapat melyik tagjára kell ragadni és mindenhol dugni kell, ahol Ő
is dugott. 

Oda sikerült már eljutni, hogy egy Kovács Ádám se merjen a saját
tájékozódási tudására hagyatkozni, hanem ragadásos alapon majd a befutót
úgyis megnyerem logikával versenyezzen, de nem biztos, hogy hosszabb távon
ez jó a sportágnak. Könnyen az atlétika "mellék üzemágává" válhatunk ha csak
ettől válik érdekessé egy tájfutó verseny. 

A legtöbb sportágban igyekeznek a nagy bajnokságokat összemérhetővé tenni és
a kisebb versenyeken kisérletezgetni és csak a bevált megoldásokat beemelni
a bajnoki rendszerbe. Nem biztos, hogy ez véletlenül alakult így.

 

Üdv

 

Tóth Zsolt

 

From: egyesuletek-bounces+tothzs=harkanyfurdo.hu at orienteering.hu
[mailto:egyesuletek-bounces+tothzs <mailto:egyesuletek-bounces%2Btothzs>
=harkanyfurdo.hu at orienteering.hu] On Behalf Of miklos mets
Sent: Monday, June 10, 2013 1:27 PM
To: Zentai József
Cc: egyesületek; lazarus lista
Subject: Re: POCSB

 

Popey, ha találkozom veled az erdőben, már az maga az izgalom, megfulladsz e
hirtelen a nagy lihegéstől vagy sem, mástól miért irigyled ezt?

Különben is a DEL gomb mellet van a "nemnevezek" opció, akinek nem izgalmas,
vagy túl izgalmas:-)

MM

 

2013. június 10. 13:20 Zentai József írta, <jozsef.zentai at gmail.com>:

 

Miért  lenne ettől igalmasabb a befutó?

 

Ezek után, csupán egy nagyobb bolondokháza lesz a rajtnál, többi minden a
régi marad.

A gyüjtő pont, illetve a cél környékén pedig a Janó által felvetett
események fognak megtörténni.

Nem biztos, hogy minden újítás-tömegrajt a POCSB-n-később be fog válni.

Próba szerencse!

 

Üdv: Popey

----- Original Message ----- 

From: Zoltán <mailto:zoligyalog at gmail.com>  Gyalog 

To: lazarus lista <mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>  ; egyesületek
<mailto:egyesuletek at orienteering.hu>  

Sent: Monday, June 10, 2013 11:51 AM

Subject: POCSB

 

Sziasztok! 

 

Szeretném megnyugtatni azokat, akik nem tartják izgalmasnak a PCSB
versenyformát, hogy az idei verseny (szeptember 8) tömegrajtos formában lesz
megrendezve, megpróbálva ezzel izgalmassá tenni a befutót is.

 

http://www.mtfsz.hu/megjelenites/versenynaptar/showevent.php?event=5258

 

Üdvözlettel,

Gyalog Zoli


  _____  


_______________________________________________
Egyesuletek mailing list
Egyesuletek at orienteering.hu
http://orienteering.hu/mailman/listinfo/egyesuletek


_______________________________________________
Egyesuletek mailing list
Egyesuletek at orienteering.hu
http://orienteering.hu/mailman/listinfo/egyesuletek

 


_______________________________________________
Egyesuletek mailing list
Egyesuletek at orienteering.hu
http://orienteering.hu/mailman/listinfo/egyesuletek




-- 
Felber Gyula




-- 
Felber Gyula

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20130610/3333cdc3/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról