[Tajfutas] JWOC2013 tanulságok???

miklos mets miklos.mets at gmail.com
2013. Júl. 7., V, 12:26:31 CEST


Kálmán, már az előzőt is olvasták, ez is egy vélemény, amit szintén
figyelembe kell venni. Épp hasonló gondolatok mentén csoportosulnak az OB-k
egymás közelében, csak akkor még nem írtad le amikor ezt kitalálta az
illetékes bizottság. Értékeld úgy, hogy le sem kellett írnod, és máris
beépült az új bajnoki rendszerben amennyire szükséges  lehetséges a többi
vélemény mellett.
MM


2013. július 7. 9:20 Hajdu Kálmán írta, <hmarcell at startadsl.hu>:

> **
> Nem rég elküldtem ezt a levet (a JWOC elött) most újra elküldöm (a JWOC
> után) , talán akiknek van ráhatása a sportág fejlődésére elolvassák!
>
> "Minden sportágnak meg van a maga "király" száma amiben nyerni más mint a
> többiben. Számomra ez a NOB és a Váltóbajnokság, de nem kívánok vitázni a
> felett, hogy a 10 bajnokság közül melyik az igazi, már csak azért sem mert
> én nagyjából 50 éve kezdtem versenyezni és azóta, tudom megváltozott a
> világ. De az évi 10 bajnokság ifiknél  a DOL-t is beszámítva 13.
> sportszakmai szempontból merő képtelenség!
> Olyan versenyző nincs a földön aki erre képes felkészülni. A magyar
> tájfutásban oly kevés versenyző van, hogy arról nincs mit beszélni, hogy
> valamelyik edző specialistákat nevel: 3 versenyzőt sprintre, 2-t
> hosszútávra, valaki mást középtávra, ugye ezt te is belátod. A fiam
> számára, felkészülési szempontból a 13 bajnokság, + 3 válogató verseny (és
> ő csak az Ifi VB-re válogatózik, a junior VB-t eleve nem terveztük.) meg is
> haladja azt a számot ahány tétversenyen a tudomány jelen állása szerint
> egyáltalán érdemes elindulni. A kupaversenyek ezután csak edzések, persze
> ahhoz elég drágák, igyekszünk is hanyagolni őket. Ráadássúl az a gyerek aki
> szorgalmas és évente 40-50 versenyen is elindul, szükségszerüen, mire
> junior lesz vagy elfásúl, vagy kiég az eredmény nagyjából ugyan az!
>
> Az évente elnyerhető 13 bajnoki cím egyébként abszolút elértéktelenítette
> a bajnokságok értékét. Nagyjából a bajnoki érem is csak egy érem a sok
> közül. Sportszakmai szempontból egy évben nagyjából két alkalommal lehet
> csúcsformában egy versenyző, ez tiszta biológia. Logikusan a tavaszi idény
> lezárása a Váltóbajnokság, az öszié a NOB. A többi én nem is tudom mi,
> edzőverseny?  felkészülési verseny? Nem tudom, mindenesetre nem érdemes
> csodálkozni, hogy abból a 5-6 versenyzőből aki egy egy évjáratban összejön
> felnőtt korára jó ha egy marad."
>
> Kálmán
>
> -- Eredeti üzenet --
> *Feladó:* Kelemen János <kelemen.janos111 at t-online.hu><kelemen.janos111 at t-online.hu>
> *Címzett: *tájfutó lista <tajfutas at lazarus.elte.hu><tajfutas at lazarus.elte.hu>
> *Elküldve:* 2013. július 6. 20:45
> *Tárgy : *Re: [Tajfutas] JWOC2013 férfi váltó - hibapontok?
>
>
> Végül is, az egész hét összképét nézve, nem oszt nem szoroz.
> Figyelő tekinteteteket Vuokattira-re vessétek:
> http://www.woc2013.fi/ssl/woc.nsf/sp?open**&cid=day707<http://www.woc2013.fi/ssl/woc.nsf/sp?open&cid=day707>
> Janó
>
> ----- Original Message -----
> *From:* miklos mets <miklos.mets at gmail.com>
> *To:* Kelemen János <kelemen.janos111 at t-online.hu>
> *Cc:* tájfutó lista <tajfutas at lazarus.elte.hu>
> *Sent:* Saturday, July 06, 2013 8:26 PM
> *Subject:* Re: [Tajfutas] JWOC2013 férfi váltó - hibapontok?
>
>  Janó, komolyan az a gondod, hogy kicsit esett teherbe vagy nagyon? Ha
> hibapontos, nem mindegy hány hibapontja van?
> MM
>
>
> 2013. július 6. 20:19 Kelemen János írta, <kelemen.janos111 at t-online.hu>:
>
>> **
>> Sziasztok,
>> Szerintetek miért van két hibapontja a JWOC válton az eslő futó Tölgyesi
>> Tamásnak? A TracTrac-t nézve csak az első, azaz 60 számú pontot nem
>> foghatta az 51-t viszont igen.
>> http://www.jwoc2013.cz/upload/live/m20u1.**HTM<http://www.jwoc2013.cz/upload/live/m20u1.HTM>
>>
>> Üdv,
>> Janó, a szomorkás
>>
>> _________________________________________**______
>> Tajfutas mailing list
>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/li**stinfo/tajfutas<http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas>
>>
>>
> ------------------------------
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20130707/e77c8e24/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról