[Tajfutas] Fwd: térkép(JOGOK)

Márk Gárdonyi mark.gardonyi at gmail.com
2013. Dec. 31., K, 14:34:52 CET


Kb. egy hónappal ezelőtt e-maileztem Domával ebben a tárgyban, aki azt
mondta, hogy felülvizsgálat alatt van az MTFSZ térképkiadási szabályzata.
Az új szabályzatot az egyik szerzői jogász kollégám át fogja nézni, és
szükség esetén javaslatokat tesz majd a javítására. Adott esetben nem
kizárt, hogy a januári térképjavítós fórumra is meghívjuk, de legalább az
eddig gyakorlatban felmerült kérdéseket (pl. mi számít magánhasználatnak)
feltegyük neki.

Üdv,
Gárdonyi Márk


2013. december 31. 11:34 péter kovács írta, <kovacsp969 at gmail.com>:

> Az ilyen-olyan törvényekben nyilván szabatosan le van írva, hogy kit
> milyen jogok illetnek meg, de ez az egyszeri térképjavító, -rajzoló vagy
> -kiadó számára nem biztos, hogy könnyen értelmezhető, illetve nem biztos,
> hogy a mi tevékenységeink teljesen lefedhetők a hatályos törvényekkel.
>
> Jogi szempontból valószínűleg butaság amit írok, de ha a törvény nem
> érthető a számunkra, akkor a Térképbizottság vagy az MTFSZ etikai
> bizottsága (van ilyen?) hozhatna egy állásfoglalást, írhatna egy
> értelmezést, ajánlást, hogy kb. mihez tartsák magukat a felek, szerintünk
> (MTFSZ tagok és tagszervezetek) szerint kinek milyen jogai vannak.
> Ez egy bíróság előtt lehet, hogy nem állná meg a helyét, de legalább
> magunk között tudnánk, hogy ki a hunyó egy-egy vitás esetben.
> Persze ez még csak a tájfutók körén belül lehetne egy viszonyítási pont,
> nem biztos, hogy a turisták is elfogadnák.
>
> Kovács Péter
> BBB
>
>
>
> 2013. december 31. 11:13 Molnár Attila írta, <amolnar at btfsz.hu>:
>
>>  Egyenlőre nem a Tipos térképeink "nem kívánatos"
>> felhasználásával vannak a gondok sportágunkban.
>> Egyébként is, jó velem nem kekeckedni ilyen esetben - ezt a turisták már
>> tudják! De szerencsére eddig mindig megoldódott a dolog.
>>
>> Sajnos vannak a sportágunkban olyan személyek akik nem riadnak vissza
>> (bocsi, nem tudok rá most szebb szót) a lopástól.
>> Nyilván ehhez kell az is, hogy a készítők nem léptek fel annak idején
>> erélyesebben ebben a témakörben, saját vagyonuk védelmében. És hát valljuk
>> be: a térképbizottság se állt a helyzet magaslatán. Nincs is könnyű dolga,
>> mivel a jogszabályok behatárolják ténykedését.
>>
>> Mozsár
>>
>>
>> ----- Original Message -----
>> *From:* Andor és Katalin Vékony <vekony.arva at gmail.com>
>> *To:* tájfutó lista <tajfutas at lazarus.elte.hu>
>> *Sent:* Tuesday, December 31, 2013 1:47 AM
>> *Subject:* [Tajfutas] Fwd: tájfutó arcok
>>
>>
>>
>> Ez azért a kiadó és helyesbítők között létrejött szerződés kérdése
>> elsősorban (írtok ilyesmit?)
>>  "*Munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban létrehozott mű*
>>
>> *30. § *(1) Eltérő megállapodás hiányában a mű átadásával a vagyoni
>> jogokat a szerző jogutódjaként a munkáltató szerzi meg, ha a mű elkészítése
>> a szerző munkaviszonyból folyó kötelessége.
>>
>> *Kiadói szerződés*
>>
>> *56. § *(1) Kiadói szerződés alapján a szerző köteles a művet a kiadó
>> rendelkezésére bocsátani, a kiadó pedig jogosult azt kiadni, valamint
>> forgalomba hozni és köteles a szerzőnek díjat fizetni."
>>
>> Megbízási szerződés esetén inkább  a  30.§ él. A 2005-ös Gránás térképen
>> például az szerepel, hogy kiadó és szerzői jogok: ARAK és CTC.
>>
>> Az általam ismert  Tipos térképek meg közös műnek minősülnek a maga
>> áldásával és átkával együtt...
>> (A)
>>
>>
>> 2013. december 31. 1:22 Molnár Attila írta, <amolnar at btfsz.hu>:
>>
>>>   Csak a rend kedvéért: a kiadó személye egy dolog. Ettől még nem lesz
>>> a térkép "tulajdonosa"!
>>> És ezt jó lenne, ha többen megjegyeznék és betartanák!!!
>>>
>>>
>>> ----- Original Message -----
>>> *From:* Andor és Katalin Vékony <vekony.arva at gmail.com>
>>> *To:* Mathe Istvan <mathepista at gmail.com>
>>> *Cc:* lazarus <tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>> *Sent:* Tuesday, December 31, 2013 1:00 AM
>>> *Subject:* Re: [Tajfutas] tájfutó arcok
>>>
>>> 2.
>>> Tovább gondolva Máthé  Pista sorait, lehet mégis  csak inkább  a 2005-os
>>> Éjszakai OB-ra készült Gránás térképre és a 25. Hungária Kupára készült Gém
>>> hegy kivágatokra gondolhat, s nem a csákvári kastély parkra  (pl. a
>>> jelenleg folyó edzőtábornál Gánton) amit évek óta lopnak? Kik is? 2005-ben
>>> az ÉOB kiírásában az szerepelt, hogy a területről még nem készült tájfutó
>>> térkép, a térképen amin az OB indulói futhattak kiadóként az ARAK és a
>>> Csákvári TC van feltüntetve. Érdekesek ezek a szerzői jogok...
>>>
>>> Vékony Andor, (mint a jelenleg folyó ARAK-os edzőtábor egyik szervezője)
>>>
>>>
>>>
>>>
>>> _______________________________________________
>>> Tajfutas mailing list
>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>
>>>
>>
>>  ------------------------------
>>
>> _______________________________________________
>> Tajfutas mailing list
>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>> _______________________________________________
>> Tajfutas mailing list
>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20131231/d94a6b29/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról