[Tajfutas] Sopron Kupa

Kéri Gerzson gfkeri at gmail.com
2012. Sze. 30., V, 20:05:00 CEST


Sziasztok!

Mint régi soproni lakos - gyerekkoromban ott éltem - ezért Molnár Tibor
leveléhez csatlakozva én is bíztatok mindenkit a Sopron Kupára, ill. az
Egyetemi Bajnokságra történő nevezésre. A helyi buszjárattal is pár méter
távolságra megközelíthető vk környéke nagyon szép helyen van. Emlékszem,
hogy gyerekkoromban a soproni hegység döntő része szép szálerdő volt. Az
utóbbi időszakban sajnos az erdőgazdálkodásban történt szemléletváltozás
miatt, mint az országban mindenütt, Sopronban is romlott a szálerdő jelleg.

Egyúttal megkérem a rendezőket, hogy - mivel gondolom legtöbben már csak
holnap olvassátok a levelemet - , ha lehetséges még egy nappal
hosszabbítsák meg az alapáras nevezési határidőt, azaz október 1-ig.

A szállást biztosító tornateremben úgy hallottam, nagy mennyiségű tatami
áll rendelkezésre a kényelmesebb pihenéshez, ezért szokásomtól eltérően
tornatermi szállást kértem, valamint azért is ezt kértem, mivel a
szálláshely névadója - Krasznai Ferenc - osztályfőnököm volt az érettségim
évében és az azt megelőző évben.

Hadd meséljem még el nektek, hogy Krasznai Ferenc elsősorban legendás
kosárlabda edző volt, de a tájékozódási versenyeket is népszerűsítette,
ugyanis a Széchenyi gimnáziumban tájékozódási házi bajnokságot rendezett,
amit egy alkalommal megnyertem Keszei László osztálytársammal együtt.
(Akkor még természetesen nem nem a mai értelemben vett tájfutás volt ez, s
nem is egyéni verseny, hanem 2-3 fős csapatok versenyeztek.)

Hadd mutassam meg a tabló képünket is. Fent jobbról 3. Krasznai Ferenc, én
az alsó sorban vagyok Trom András mellett, akit Hegedüs Ábel is ismer,
ugyanis közösen szerveztek pár éve egy rendezvényt a Hadtörténeti
Múzeumban. Az osztálytársaim között volt többek között Gombocz János a
testnevelési Egyetem és Szalay István a Szegedi Egyetem későbbi
professzora, akiket talán többen is ismertek. A tablónk képe elektronikusan
megtalálható az alábbi helyen:

http://szig.sopron.hu/media/tablo/1960/1962a/

Üdv:
Kéri Gerzson





2012. szeptember 27. 11:12 Molnar Tibor írta, <molnar at ggki.hu>:

> Kedves Sporttársak!
>
> A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel szeptember 30.(vasárnap)
> éjfélig meghosszabbítottuk a Sopron Kupa kedvezményes nevezési határidejét!
>  ->  http://sopronkupa.hu
>
> Molnár T
>
>
> ______________________________**_________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-**bin/mailman/listinfo/tajfutas<http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20120930/d307496a/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról