[Tajfutas] Isom és ISSOM

péter kovács kovacsp969 at gmail.com
2012. Május. 24., Cs, 18:57:05 CEST


Kedves Csaba!

Kb. egy hónapja Popeyjel épp arról beszélgettünk, hogy hogyan is lehetne
ábrázolni azt a felüljárót/hidat ami a mellékelt bécsi terepen átvezet.
Ott akkor abban maradtunk, hogy ne adjunk a versenyzőknek rejtvényt azzal,
hogy a magasban futó utat ábrázoljuk, és ezzel megszűnik a lehetősége
annak, hogy bemutassuk a valós környezetet, amiben futnak. Az pedig az utat
tartó pillérsor, ami mellett esetleg valahogy még lehetne jelezni a felül
futó út szélét.
Most már látom, hogy végül nem ezt a megoldást választottátok.
Szerintem (és talán az ISOM és ISSOM jelkulcsok szerint) azt a környezetet
kell/érdemes ábrázolni, amiben a versenyző fut, és az jelen esetben a
pillérsor lenne, hiszen a magasban futó útra még csak rá sem látnak a
versenyzők.
Persze azért előbb-utóbb (legkésőbb akkor, amikor odaér) mindenki
kitalálja, hogy mi lehet az a széles szürke sáv, amin még az (alatta)
átvezető utak is be vannak rajzolva.
Tanulság: városi, városközeli környezetben sokkal gyakrabban kerülünk olyan
helyzetbe, hogy nehezen tudjuk eldönteni, hogyan is ábrázoljuk az adott
szituációt.
üdv:

Kovács Péter
BBB


2012. május 23. 14:56 Perje Oskar írta, <perjecsaba at gmail.com>:

> Sziasztok!
>
> A közelmultban (4 héttel ezelött) Popey segitségével elkészült egy
> sprinttérkép bécsben, a Práter (vidámpark) melletti erdös parkban, ahol
> igyekeztünk az ISSOM 2007 szabvány szerint dolgozni.
> Majus 5.-én itt volt a bécsi egyesületek bajnokságának az egyik fordulója.
> Az ISOM és ISSOM témához hozzászólóknak nagyrészben igazuk van de
> szerintem ha már egy nemzetközi szabályzat érvényben van akkor azt
> egységesen használni kellene, addig amig nemtudunk változtatni rajta.
>
> A térkép a csatolmányban.
>
> Üdv.
> Perje Csaba Oskar
>
>
>
> 2012/5/20 Zentai József <jozsef.zentai at gmail.com>
>
>> Szia Janó, Sziasztok!
>>
>> Ez így kissé már nonszensz. Pedig a közelmúltban még térképhelyesbítő
>> tanfolyam is volt Budapesten.
>> Sajnos, nemcsak itthon, máshol sem veszik komolyan a ISOM és ISSOM  közti
>> jelentős (rajzi)különbséget.
>> Az egyik erre, a másik arra készült.(volna)
>> Használni kellene!
>> Egy a közelmúltban Romániában -Félix fürdőn rendezett sprint bajnokságon
>> például vegyessalátát kaptunk.
>> A szép rajzolatú és jó térkép volt.
>> Csak.....,  az  erdőben ISOM jelkucsot a fürdőhelyen ISSOM-ot használtak
>> térképrajzolók.
>> Nem zavart a dolog, de ha már valakik erre szabályt alkottak (nemzetközi
>> színtéren is), akkor illő lenne a világon mindenütt ezt egységesen kezelni,
>> alkalmazni.
>>
>> Egyébként  Serdülő biztos tudja a Janó kérdésére a választ
>>
>> Szép Napot Mindekinek!
>> Popey
>>
>> ----- Original Message ----- 2
>> From: "Kelemen János" <kelemen.janos111 at t-online.hu>
>> To: "Tájfutó levlista" <tajfutas at lazarus.elte.hu>
>> Sent: Sunday, May 20, 2012 4:27 PM
>> Subject: Re: [Tajfutas]DO és Csákvár kupa 1. nap a RouteGadget-en
>>
>>
>> Mint olvasom a térképen a javítás ez évben történt meg és sprint volt a
>> verseny.
>> Mikor fog a kastélypark térképe ISSOM2007 jeleket kapni?
>> Janó
>> ----- Original Message ----- From: "Tamas TOTH" <info at geomega.hu>
>> To: "Tájfutó levlista" <tajfutas at lazarus.elte.hu>
>> Sent: Sunday, May 20, 2012 11:06 AM
>> Subject: [Tajfutas] DO és Csákvár kupa 1. nap a RouteGadget-en
>>
>>
>> Sziasztok!
>>
>> Felkerültek a Diákolimpia Sprint pályái a RouteGadget-re:
>>
>> http://0x.hu/RouteGadget/cgi-bin/reitti.cgi?act=map&id=328&kieli=
>>
>> Valamint rajzolhatók a Csákvár kupa első napi pályái is:
>>
>> Sprint:
>> http://0x.hu/RouteGadget/cgi-bin/reitti.cgi?act=map&id=329&kieli=
>>
>> Középtáv:
>> http://0x.hu/RouteGadget/cgi-bin/reitti.cgi?act=map&id=330&kieli=
>>
>> Hamarosan jön a mai folytatás is...
>>
>> TT
>>
>>
>> _______________________________________________
>> Tajfutas mailing list
>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>> _______________________________________________
>> Tajfutas mailing list
>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>> _______________________________________________
>> Tajfutas mailing list
>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20120524/9c99e919/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról