[Tajfutas] ROB-POCSB

miklos mets miklos.mets at gmail.com
2011. Sze. 6., K, 11:10:57 CEST


valaki küldjön egy vezértérképet jpegben
MM

2011/9/6 péter kovács <kovacsp969 at gmail.com>

> Miki, a kedvünkért kerekedj felül magadon, és oszd meg velünk az említett
> részek szkennelését!
> Saját 40B-s pályámból kiindulva csak azt mondhatom, hogy azon nem volt hiba
> a benyomtatással, pedig én a színeket sem látom rendesen.
>
> Én csak a főtéri romtemplom sraffozását nem vettem észre, de a mi pályánk
> nem vezetett arra, aki meg  az ismerőseim közül átfutott rajta, az eddig még
> eredményesen lapított, mert eddig még nem zárták ki :-))
>
> A főtérre vezető utca rajtban kifüggesztett sraffozása viszont tényleg nem
> volt eléggé informatív, ilyen erővel elég lett volna kifüggeszteni csak a
> sraffozás nyomatát azzal, hogy íme, ez hiányzik. Egyébként ott a helyszínen
> kétszer is átfutva meg sem fordult a fejemben, hogy átküzdjem magam a
> "bányagödrön", és szerintem útvonalválasztásba sem zavart bele.
>
> Nekem a délutáni futáson csak az egyik lecsós stand okozott gondot, nem
> láttam tőle a bóját, és csak harmadszori térképnézés után jöttem rá, hogy
> mögötte kell lennie.
>
> Kovács Péter
> BBB
>
>
>
>
> 2011/9/6 miklos mets <miklos.mets at gmail.com>
>
>> Az biztos, hogy ezen a terepen ilyen nyomtatást nem szabadott volna. én
>> nem néztem, kik milyen pozíciót töltöttek be a versenyen, és azért azt a
>> jóindulatú feltételezést engedd meg :-) hogy azt gondoljam, ők korábban még
>> nem estek ilyen hibába, vagy nem tudták felmérni, mi látszik majd a térképen
>> kinyomtatás után, esetleg városi versenyt nem csináltak falakkal, és ezt
>> tapasztalatlanságnak nevezzem !
>> Én lusta vagyok mintákat küldeni, de ha van aki veszi a fáradságot, mások
>> okulására elküldhet néhány (én 3 ról tudok) ilyen esetet. És ha asztal
>> mellett esetleg jól is látszik, az még jobban bizonyítja hogy nem mérték
>> föl, mit lát egy versenyző futás közben a terepen.
>>  MM
>>
>>
>> 2011/9/6 Kovács Gábor <borea at is.hu>
>>
>>> **
>>> Sziasztok!
>>>
>>> Az ellenőrzőbíró tapasztalatlanságáról nem igazán beszélhetünk. Az ezt
>>> megelőző 5 sprint OB közül 4-nek ugyanő volt az ellenőrzőbírója, ha jól
>>> számolom.
>>> A rendezők mögött is ott van már egy másik sprint OB, 5 ével ezelőttről.
>>>
>>> Kérdés, hogy mit tud kezdeni az ellenőrzőbíró amikor elé raknak több száz
>>> kinyomtatott térképet a verseny előtt pár nappal és látja, hogy esetleg nem
>>> szája íze szerinti a felülnyomás?
>>> (szerintem semmit...)
>>>
>>> Megjegyzem, én a saját térképemen nem látok semmi zavaró lilát, sőt az
>>> egyik legjobb minőségű nyomatnak látom, a térképet és rajta a lilát is,
>>> amivel az utóbbi időben futottam.
>>>
>>> Kovács Gábor
>>>
>>>  *From:* miklos mets <miklos.mets at gmail.com>
>>> *Sent:* Tuesday, September 06, 2011 9:48 AM
>>> *To:* tipomiksi at chello.hu
>>> *Cc:* Tájfutó lev.lista <tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>> *Subject:* Re: [Tajfutas] ROB-POCSB
>>>
>>> Sziasztok!
>>>
>>> Eddig gondolkodtam, de megírom. Bár lelkes rendezők jó kis versenyt
>>> csináltak, ők és ellenorzóbírójuk tapasztalatlanságának tudom be a sprint
>>> döntő nyomtatási hibáit, amikoris több esetben logikus vagy annak látszó
>>> útvonalat takart el a lila felülnyomás. Szerintem nem megengedhető, hogy egy
>>> OB-n mások kárára szerezzenek tapasztalatok rendezők. A végeredmény
>>> szempontjából mindegy hogy figyelmetlenség, időhiány vagy egyszerűen a
>>> tapasztalat hiánya (ami az első kettőnek is oka lehet)  okozta ezt. Nem
>>> nőttek fel a feladathoz. Kár volt sokunk játékát elrontani ezzel.
>>> MM
>>>
>>>
>>> 2011/9/6 TIPO Miksi <tipomiksi at chello.hu>
>>>
>>>> **
>>>> A tó körüli tiltó jelölés szerintem rossz döntés volt: vagy semmit sem,
>>>> vagy egyértelműen az utat is tiltani kellett volna, utóbbi esetben kordonnal
>>>> is kizárva a belépést.
>>>> Ezek után már csak további rossz döntés következhetett: kizárni vagy nem
>>>> kizárni azt, aki az út mellett (mennyivel?) futott? aki az országútnál a
>>>> sarkot levágta?
>>>>
>>>> Ami a lila felülnyomást illeti, a kód-számok kiolvashatósága is néha
>>>> nehéz volt (pl. 92, 105). Jó lenne, ha a pályabenyomtatásnál MINDEN rendező
>>>> figyelne arra, hogy a sorszám (ill. a kód) olyan helyre kerüljön, ahol jól
>>>> olvasható.
>>>>
>>>> Egyébként jó verseny volt a POCSB. A ROB is, bár kicsit rövidek és nem
>>>> elég fifikásak voltak a döntő pályái. És a bemelegítő térkép a "levegőben
>>>> lógott".
>>>>
>>>> Miksi
>>>>
>>>>  ------------------------------
>>>> *From:* tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:
>>>> tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] *On Behalf Of *Molnár Attila
>>>> *Sent:* Monday, September 05, 2011 2:22 PM
>>>> *To:* Tájfutó lev.lista
>>>>  *Subject:* Re: [Tajfutas] ROB-POCSB
>>>>
>>>>   Már elnézést!
>>>> De ez is a verseny része, hogy a megfelelően jelölt (tiltott, vagy
>>>> veszélyes!) helyeket értelmezni tudja egy versenyző!
>>>> Jó, hogy nem szalagozást akarnak egyesek a pályákra!
>>>>
>>>> Az már más kérdés, hogy a rajtba ki lehetett volna rakni egy egész
>>>> (!) térképet (honnan a fenéből "találja" ki a versenyző, hogy a terep melyik
>>>> részén találja a kirakott területet ábrázoló részt majd a térképen? Semmi
>>>> nem jön át ebből.). Ezzel előnyhöz szerintem nem jutott volna senki azalatt
>>>> a 45 másodperc alatt, amíg nézni tudta.
>>>>
>>>> Viszont ami nem tudom hogyan sikerült, az a POCS lila felülnyomása!?
>>>> Hát, igencsak figyelni kellett, hogy az ember észrevegye azokat a lila
>>>> karikákat!
>>>> A pink kb. 50-65% -os telítettséggel volt felvíve a papírra ...
>>>>
>>>> Egyébként gratula a rendezőknek.
>>>>
>>>> Csak csendben kérdezem (mivel zavar), hogy ha esett volna, akkor ...
>>>> ????? Sátor ... ??? Illett volna ...
>>>>
>>>> Mozsár
>>>>
>>>>
>>>> ----- Original Message -----
>>>> *From:* Nagy Lajos <nagyluji43 at vipmail.hu>
>>>> *To:* Petrócki Ádám <adam.futas at citromail.hu>; Tájfutó lev.lista
>>>> <tajfutas at lazarus.elte.hu>; egyesuletek at orienteering.hu
>>>> *Sent:* Monday, September 05, 2011 12:14 AM
>>>> *Subject:* Re: [Tajfutas] ROB-POCSB eredmény
>>>>
>>>>
>>>> Ádám!!
>>>>
>>>> Kritika!!!
>>>> Nyilván nem neked szól,de a 3egyszerübb most neked irrnom.Most értem
>>>> haza a Versenyről,és nem tudom el felejteni a ROB -on a hibámat.Az utolsó
>>>> egy héten kétszer estem bele a piros sraffozás hibájába.A ROB.-on pl.
>>>> besegitett a vereségben az hogy azt az utat félig pirossal be
>>>> sraffoztátok.Nem csak én hane,m többen mg ettük.Nekem ott ment el a
>>>> bajnokságom.
>>>> A kérésm a következő rendezőkhöz hogy az ilyen helyeket hagyják ki és ne
>>>> sraffozzák. ha hagyták volna ,többen lényegesebb jobb eredménxt értek volna
>>>> el,mert szerintem csak zavaró volt.Nézzétek meg,és gondoljátok át. Hiába
>>>> figyelmeztettek a rajtban,mire oda értünk már senki nem emlékezett hogy
>>>> miről volt szó.
>>>> Szóval az egész kétértelmü volt.
>>>>
>>>> Amúgy kiváló verseny volt. mindkét nap.
>>>>
>>>> lujipapa
>>>>
>>>>
>>>>
>>>> -- Eredeti üzenet --
>>>> *Feladó:* Petrócki Ádám <adam.futas at citromail.hu><adam.futas at citromail.hu>
>>>> *Címzett: *Tájfutó lev.lista <tajfutas at lazarus.elte.hu>, Tájfutó
>>>> lev.lista <tajfutas at lazarus.elte.hu>, egyesuletek at orienteering.hu<tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>>> *Elküldve:* 2011. szeptember 4. 22:11
>>>> *Tárgy : *[Tajfutas] ROB-POCSB eredmény
>>>>
>>>>
>>>> Sziasztok!
>>>> A Rövidtávú és Pontbegyűjtő Csapat Országos Bajnokság eredményei
>>>> elérhetők a verseny honlapján. A RouteGadget feltöltése folyamatban.
>>>> Elnézést kérünk a késlekedésért!
>>>> www.rob2011.hu
>>>>
>>>> Üdv:
>>>> P. Ádám
>>>>
>>>> ------------------------------
>>>> _______________________________________________
>>>> Tajfutas mailing list
>>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>>
>>>>  ------------------------------
>>>>
>>>> _______________________________________________
>>>> Tajfutas mailing list
>>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>>
>>>>
>>>> _______________________________________________
>>>> Tajfutas mailing list
>>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>>
>>>>
>>>  ------------------------------
>>>
>>> _______________________________________________
>>> Tajfutas mailing list
>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>
>>> _______________________________________________
>>> Tajfutas mailing list
>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>
>>>
>>
>> _______________________________________________
>> Tajfutas mailing list
>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20110906/f74bff98/attachment.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról