[Tajfutas] Országos Tájfutó Diákolimpia pályaadatok

Hites Viktor tajfutas at freemail.hu
2011. Május. 12., Cs, 10:16:45 CEST


Szia Fruzsi!

 

Az eddig sem volt kétséges, hogy a gyakorlott 11 éveseknek nem hosszú ez a
pálya, eleve arról szólt az eszmecsere, hogy vajon a kisebbeknek és
kezdőknek, akikből lehetnek többen is még ebben a korcsoportban jó-e ekkora
pályát tűzni. Valóban érdemes lehet megkérdezni a kicsiket és a szülőket,
kísérőket is, milyen élményekkel távoztak, de azért ezek a vélemények eléggé
sok mindentől függenek még nem elsősorban a pálya hosszától és nehézségétől,
hanem pl. jött-e a barátom, jó volt-e az idő, nekem sikerült-e végigtalálnom
a pályán, kivel találkoztam útközben, milyen volt a szállás, szóval
alapvetően attól, hogy biztonságban és jól érezte-e magát a gyerek az egész
versenyen. Az utóbbi évek edzői tapasztalatai alapján egyetértek Veled
abban, hogy nagyon mást igényelnek még a 8-9 évesek és a 10-11 évesek,
emiatt, ha úgy gondoljuk, hogy a 8-9 éveseknek is ott a helyük az Országos
Diákolimpián (szerintem egyértelműen ezt gondolja a többség), akkor valóban
érdemes meghirdetni jövő évtől az I. korcsoportot is. A gyerekeknek is több
sikerélményük lehet, hiszen kettéoszlik a mostani nagy örömünkre már egész
nagynak számító mezőny, így a kisebbeknek is megnyílik az esély az érem
oklevél megszerzésére, ill. a pályakitűzéssel kapcsolatos probléma egy része
is megoldódik, mert lehet tervezni egy rövidebb 1,5-2 km-es, meg egy
hosszabb 2-4 km-es szalagos pályát.

 

Amúgy az a most már elég egyértelmű tapasztalatom, hogy tájfutó szülő
nélkül, sokkal eredményesebben vonható be a sportágunkba a 4. de még inkább
az 5-6. osztályos korosztály, mint a kisebbek. Igaz, hogy addigra már sokan
választottak sportágat, de sokan abba is hagytak már néhány sportágat, meg
alsóban még elsősorban lelkesek a gyerekek, bármire szívesen járnak, főleg
ha a szülő is támogatja a dolgot, de még könnyen megijednek az erdőben, és
nehezen dolgozzák fel a térképi információt.

 

üdv. Viktor

 

 

  _____  

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of hajnal
Sent: Thursday, May 12, 2011 9:55 AM
To: 'Tájfutó levelező lista'
Subject: Re: [Tajfutas]Országos Tájfutó Diákolimpia pályaadatok

 

Sziasztok

 

A 2,6 / 3,7 km-es pálya, egy gyakorlott 11 évesnek nem lesz hosszú. De jól
emlékszem, hogy a tavalyi DO-n kicsit kiakadtam, mert az ugyanazon a terepen
megrendezett Tipo Kupa után (NII: 3,0 / 5,1 /120m + hosszú rajtmenet) nem
örültünk (főleg a gyerekek) a 3,2 /5,2 km-es DO pályának. Végül ott sem
veszett el senki, a 61 gyerekből 5 disq, 6 egy órán felüli idő született. Jó
lett volna / lenne megkérdezni az indulókat, milyen élménnyel távoztak/nak
(én csak öt véleményt ismerek).

A probléma szerintem ott van, hogy szerencsére sokan nem 10-11 évesen
kezdik, és ezek a pályák 6-8 éves korban "durvák". Talán némi megoldást
jelentene az I. korcsoport bevezetése a 8-9 éveseknek és kisebbeknek.
Szerintem amúgy is kicsit késő a bevonásra 4-5. osztályig várni, akkor már a
gyerekek többsége választott sportágat vagy hobbit. 

 

Üdv, Biró Fruzsi

  _____  

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Pataki Gábor
Sent: Thursday, May 12, 2011 8:09 AM
To: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas] Országos Tájfutó Diákolimpia pályaadatok

 

Szia Viktor,

azért, valljuk be, NII-ben 150 szint/3710 nem egy "gyenge" pálya, és nem is
mondható szokásosnak....
üdv.,

Gábor

2011.05.11. 15:43 keltezéssel, Hites Viktor írta: 

Szia Sólyom!

 

A pályaadatok azt mutatják, hogy valóban nem az év legrövidebb pályája lesz
a II. korcsoportosoknak, de én sem érzem azért még gyerekgyilkosnak a távot,
talán még a szinttel együtt sem. Szerintem a többség meg fog birkózni
sikeresen a feladattal, reméljük nem sok síró gyerek lesz a verseny után. 

 

Egyébként szerintem is elég lenne max. 1500-2000 méter légvonaltávú és
3000-3500 méter szalagozott távú verseny ahhoz, hogy eldőljön ki a legjobb
ebben a korosztályban az országban. Igaz, hogy ez egy országos bajnokság, de
mégis a legkisebbekről van szó! Több sportágban szerintem nem is rendeznek
ebben a korosztályban még országos diákolimpiát. Épp a hétvégén beszélgettem
Kiszel Sanyival, hogy a 10 éves lánya 1200 métert futott a mezei
diákolimpián, amit meg is nyert:-), és hogy szerinte ez bőven elég hosszú
táv volt neki. Ő azt mondta ebben a korosztályban még nem volt továbbjutás
az országosra, mert nekik még nem rendeznek országost (?).

 

Az Országos Diákolimpián szerintem az alsóbb korosztályoknak II-III. (talán
még a IV.-nek is) egyértelműen még a népszerűsítést kellene szolgálnia
feljebb pedig már nyugodtan lehetne "gyerekgyilkos" is a verseny, talán nem
is véletlen, hogy több korábbi év diákolimpiája volt válogató verseny
ezekben a korosztályokban. Úgyhogy a kér állásfoglalást én enne szellemében
kérném. 

 

Ezenkívül lenne egy javaslatom a versenyszabályzatunkat illetően is, ez
utóbbit hivatalos formában is be fogom adni. Szerintem a népszerűsítés
érdekében kötelezővé kellene tenni a rangsoroló versenyek esetében legalább
két (NYK, NYT) esetleg három nyílt (NYK, NYTR, NYTH) kategóriát, amikben
maximalizálni kellene a nevezési díjat a regionális rangsorolókra vonatkozó
nevezési díj plafonnak megfelelően. A rangsoroló kategóriákba nem elég
rugalmas a nevezési lehetőség, és sokszor túl magas a helyszíni nevezési
díj, ami nem segíti sajnos elő a sportág népszerűsítését a még nem tájfutók
körében. 

 

üdv. Viktor 

 

 

 

  _____  

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Mézes Tibor Sólyom
Sent: Wednesday, May 11, 2011 1:33 PM
To: LISTA
Subject: Re: [Tajfutas]Országos Tájfutó Diákolimpia pályaadatok

 

Sziasztok!

 

Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy előző levelem a zalamegyeibarátokközt
újabb része, téved.

 

Lehet, hogy a normáltávú szalagos pályát lesz olyan, aki megcsinálja az
előírt győztes idő közelében.

De mi lesz a többi kezdő gyerekkel, akiknek biztos, hogy ez lesz a 2.
(második) versenye? (S az első sem volt a legnehezebb.)

Néhány győzni fog, a többség meg nem jön többet versenyre.

Hajrá létszámnövelés!

 

Vajon mi a jobb?

A) egyszerűbb pálya, sok sikerélmény mindenkinek, a jók győznek

B) durva pálya, a mezőny végét keresni kell, de könnyen rátalálnak mert
hangosan sírnak, a jók győznek

 

Gondolom mindenki észrevette, hogy a jók győznek mindkét verzióban benne
van.

 

Kedves rendezők!

 

Gondoljátok át mégegyszer!

 

Illetve sportágunk vezetése adjon ki egy állásfoglalást, hogy

A) A diákolimpia szolgálja a népszerűsítést, mindenki számára megoldható
feladattal.

B) A diákolimpia legyen kemény gyermekgyilkos verseny.

 

Köszönettel:
Sólyom



 

2011/5/11 Pataki Gábor <pataki.gabor at k-mail.hu>

Sziasztok,

én esetleg a szintet tartom egy kicsit "combosnak" .....

Gábor

2011.05.11. 10:23 keltezéssel, Mézes Tibor Sólyom írta: 

Sziasztok!

 

Valaki magyarázza már el, légyszíves, hogy a szalagos pálya miért ilyen
hosszú, hogy még én is megértsem.

 

Köszönettel:
Sólyom

2011/5/10 Erdos <info at microprof.hu>

Az http://otd.ztc.hu <http://otd.ztc.hu/>  oldalon megtaláljátok a
diákolimpia pályaadatait.
Ági


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas




-- 

Üdv:
Sólyom

 

további infók:

www.balatonkupa.gocsejtajfutas.hu
<http://www.balatonkupa.gocsejtajfutas.hu/> 

www.gocsejtajfutas.hu <http://www.gocsejtajfutas.hu/> 

www.gocsejtajfutas.blogspot.com <http://www.gocsejtajfutas.blogspot.com/> 

 

 
_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

 


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas




-- 

Üdv:
Sólyom

 

további infók:

www.balatonkupa.gocsejtajfutas.hu
<http://www.balatonkupa.gocsejtajfutas.hu/> 

www.gocsejtajfutas.hu <http://www.gocsejtajfutas.hu/> 

www.gocsejtajfutas.blogspot.com <http://www.gocsejtajfutas.blogspot.com/> 

 

 
 
_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

 

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20110512/98190398/attachment.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról