[Tajfutas] Váltó Liga

Hites Viktor tajfutas at freemail.hu
2011. Már. 23., Sze, 10:57:17 CET


Sziasztok!

 

Tavaly amikor első ízben került kiírásra a Váltó Liga megpróbáltam
felszólalni a közgyűlésen, hogy ezzel a megoldással véleményem szerint nem
lesz eredményes a cél elérése. Szépen kivártam a háromórányi "kötelezőt"
majd az egyebek napirendi pont alatt igyekeztem szóba hozni az általam a
sportág egyik alapvető irányú fejlődésére vonatkozó kezdeményezést.
Szerettem volna, ha közgyűlési szinten szánunk rá 15-20 percet, hogy közösen
megvitathassuk és meghatározhassuk mit szeretnénk egy ilyen Váltó Ligától.
Akkor kb. 2 percnyi hozzászólás után azzal lettem "hazaküldve", hogy ezt már
eldöntötte a bizottság és jóváhagyta az elnökség, nézzük meg, mi történik,
és a tapasztalatok ismeretében majd változtatunk.

 

Azt gondolom a tapasztalatok sajnos tökéletesen visszaigazolták a
várakozásaimat a tavalyi évben, ezek után az idei évben még több hiba került
elkövetésre a Váltó Liga kiírása és meghirdetése (!) kapcsán. Tanulságként
idén már nem erőltettük mi sem a részvételt a sportág legfelsőbb szervén a
közgyűlésen, mert úgy tűnt érdemi kérdésekkel ott nagyon nehéz foglalkozni,
marad talán ez a lista, amit én is köszönök ezúton is Zetoréknak!

 

üdv. Viktor 

 

  _____  

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Molnár Attila
Sent: Tuesday, March 22, 2011 9:46 PM
To: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas] Váltó Liga

 

Mint (részben) kívülálló kérdezem:

Én csak azt nem értem, hogy milyen eretnek gondolatból kifolyólag lett a
Hermann kijelölve?

- Nyár van, "mindenki" nyaral!

- Azon a hétvégén két helyen van OR verseny.

- Eger ND -ra évek óta "sokan" eljönnek.

 

Mozsár

 

----- Original Message ----- 

From: Tibor Gera <mailto:gera.tibor at szegedivasutasse.hu>  

To: Kelemen János <mailto:nemelek at netquick.hu>  (netquick) 

Cc: tajfutas at lazarus.elte.hu 

Sent: Tuesday, March 22, 2011 9:24 PM

Subject: Re: [Tajfutas] Váltó Liga

 

Köszönöm a sok infót! 

Akkor azt gondolom, hogy erről kellett volna az egyesületeknek írni egy
levelet, mint ahogy kapunk a versenykiírásokról. Márc. 10 én jelent meg a
honlapon! Amikor már le kellett adni a megyei versenyek időpontját.

Még egy utolsó gondolat: Egy edző a jövő évi terveket (fő versenyeket) már
decemberre az alapozásra elkészíti, amiben természetesen lehet változtatni.
Már sajnálom, hogy ennyi pénzt áldoztunk, áldozunk a Váltó Ligára.... 
Így ne lepődjön meg az elnökség, ha ez nem éri el a célját!

A PVSK már eddig sem vette komolyan, ha most mi is kiszállunk (SZVSE),
megkérdőjelezem a komolyságát? Talán még a Szpari kitart!!!

 

Bocsánat a pesszimista gondolataimért: GT

 

2011/3/22 Kelemen János (netquick) <nemelek at netquick.hu>

Február 14-n fogadta el az Elnökség a Váltó Liga 2011 évi szabályzatát és
márc. 10-n jelent meg róla cikk az MTFSZ honlapján.

http://www.mtfsz.hu/index.php?option=com_content
<http://www.mtfsz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1239:iden-
is-valto-liga&catid=74:tajfutas&Itemid=100069>
&view=article&id=1239:iden-is-valto-liga&catid=74:tajfutas&Itemid=100069

 

Janó

----- Original Message ----- 

From: Zoltán Miháczi <mailto:mihacziz at gmail.com>  

To: Tibor Gera <mailto:gera.tibor at szegedivasutasse.hu>  

Cc: tajfutas at lazarus.elte.hu 

Sent: Tuesday, March 22, 2011 8:40 PM

Subject: Re: [Tajfutas] Váltó Liga

 

A döntést nem a bizottságok (Naptár- vagy Versenybizottság) hozta, hanem
elnökségi döntés volt. 

 

Üdv

Mihók

2011/3/22 Tibor Gera <gera.tibor at szegedivasutasse.hu>

Sziasztok! 

 

Én is most olvasom megdöbbenve, hogy az Eger Nagydíj helyett (ősz) a Hermann
(jún. 5) lesz a negyedik futam.

Mivel benne voltam a bizottságban, eredetileg az Eger Nagydíj szerepelt,
mivel kiemel rangsoroló és másnap úgy is váltót kell rendezniük. És jó lenne
(lett volna) egy őszi futam is.

Rengeteg megyei verseny van (nekünk is, amit ráadásul mi rendezünk) a jún.
4-5 hétvégén!

Most hivatalosan is megkérem a versenybizottságot, hogy az eredeti terv
szerint a Váltó Liga 4. futama az Eger Nagydíjon legyen.

Az éves versenynaptár alapján már úgy is ezt tervezte mindenki.

Még nem késő vissza állítani az eredeti állapotokat!!!

 

Gera T.

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20110323/a1268f2e/attachment-0001.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról