[Tajfutas] Változtak a vezetők ! De még itt vannsk a vadászok is

Zentai József jozsef.zentai at gmail.com
2011. Jan. 11., K, 17:38:49 CET


Oké, a Feró levelét nem néztem meg, de nem is teljesen erre gondoltam.  Új rajtnak, azért ez is jó!
Aztán majd meglátjuk, miként tudunk érvényesülni. 
Popey
Ui : No, de akkor még itt vannak a vadászok, nekik általában hiába jelzed a verseny idejét, helyét napját, ha úgy alakul a kedvük mennek az érintett terepre vadászni. 
Legutóbb ezzel a jelenséggel a POCSB előtt két nappal találkoztam és csak a véletlen folytán sikerült végérvényesen nekik jelezni, hogy itt bizony vasárnap kora reggeltől (felvezetésre is gondolva) több emberke fog itt futkosni.
Elmondásuk szerint, ŐK! nem is hallottak erről a rendezvényről? 
Mindenesetre vasárnap reggel elsőként kissé rinyálva kimentem a rajt közelében lévő magasles, sózóhoz de, Hál Istennek nem voltak ott.
Még a magánerdő tulajdonosokkal is olykor könnyebb megoldani a területhasználatot, mint velük. 
Talán két vagy három éve az Alföldön kolbászolva elvetődtem a Gera Tibi által rendezett megyei egyéni bajnokságra.(Egy korábbi KOB terep)
Reggel a nagy ködben egy órás kóválygást követően sem tudtam fellelni a közútról a terepi VK-ba vezető bójával jelzett
földutat. Hát persze, hogy nem, ha mérgükben a vadászok időközben leszakították, eltüntették a bóját.Ekkor még nem tudtam mi történt.
Mint a pályafelvezetés közben kiderült a terepengedély megléte ellenére jó éppen ezidőtájt vadásztak a terepen. Talán Spiegl Jani telefonos bevonásával jelentős rajtidőcsúsztatást követően a tájfutók részéről végül pozitívan zárult az ügy. De erről a kellemetlen napról Gera Tibi még többet tudna mesélni. + a szegedi busz homokbaragadása-.
Az 1983-as VB talán éppen az egyéni döntőjének a napján ott Fagyoskeresztnél igencsak fagyos lett a légkör. A verseny rajtja előtt vadászok vették birtokba a terep egyik részét?!.... 
Szóval, velük jobb lenne valami KOMOLYABB  hathatósabb együttműködésre lépni.

----- Original Message ----- 
  From: TIPO Miksi 
  To: 'Zentai József' ; 'tájfutó lista' 
  Sent: Tuesday, January 11, 2011 3:27 PM
  Subject: Re: [Tajfutas] Változtak a vezetők !


  Ehhez adott segítséget Gerely Feri levele:

  From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Gerely Ferenc
  Sent: Friday, January 07, 2011 10:07 AM
  To: tájfutó lista
  Subject: [Tajfutas] Változás az erdészeti igazgatóságban


  Az esetleges versenyengedélyezési eljárásoknál jó tudni:

  http://www.oee.hu/pages/template1.aspx?id=1530894

  Feró




------------------------------------------------------------------------------
  From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Zentai József
  Sent: Tuesday, January 11, 2011 3:02 PM
  To: tájfutó lista
  Subject: [Tajfutas] Változtak a vezetők !


  Sziasztok!

  Azt hittem, nálam majd illetékesebb ír a listára arról, hogy a kormányváltást követően hazánkban az ERDÉSZETEKNÉL is jelentős személyi változások történtek.

  Ezért a versenyrendező szerveknek is jó lesz után járni a dolgoknak, esetleg már most megkezdeni az új vezetőkkel való kapcsolatfelvételt.
  Popey


------------------------------------------------------------------------------


  _______________________________________________
  Tajfutas mailing list
  Tajfutas at lazarus.elte.hu
  http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20110111/7701fce3/attachment-0001.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról