[Tajfutas] Hungária Kupa 2011.

Kéri Gerzson gfkeri at gmail.com
2011. Aug. 22., H, 11:37:22 CEST


Sziasztok!

A Román Jani által felsorolt 9 ponttal teljes mértékben egyetértek, és
megtoldom még eggyel:

10. Nagyon tetszett a mórahalmi városi versenyen alkalmazott
labirintus. Ezzel tudom, nem mindenki ért egyet, hallottam olyan
véleményt is, hogy a labirintusfutás a tájfutás megcsúfolása. Remélem
azonban, hogy a többség másként vélekedik, és hozzám hasonlóan
pozitívan értékeli a labirintusfutás élményét. Ez már jobban
hasonlított egy igazi labirintushoz, mint korábban a BEAC néhány
versenyén, illetve egy salgótarjáni váltóversenyen alkalmazott
labirintus-kísérletek. (Ez nem kritika a labirintussal kombinált
régebbi versenyek rendezőivel szemben, nyilván a lehetőségeik olyat
engedtek meg, ami volt akkor, és a kísérletért ők is dicséretet
érdemelnek szerintem.) Számomra az volna igazán érdekes, ha a Hungária
Kupáénál még nehezebb labirintussal kellene megküzdeni.

Néhány kérdést vetnék még fel, az elsőt mindjárt a labirintusra vonatkozóan.

A versenyen nem volt egyértelműen leszabályozva, hogy a labirintust
körülfogó téglalap területére csak egyszer szabad-e belépni és
kilépni, vagy megengedett-e a labirintuson belüli átmeneteket
kívülről, vagyis a közeli bejáraton kifutva és a másik bejáraton
befutva teljesíteni. Bizonyos kategóriákban a labirintus elérésekor
dugás után érdemesebb lehetett be se menni egyből a
labirintus-területre, hanem kívül megkerülve, az ellenkező oldali
bejáratról fogni az első labirintuson belüli pontot. Félreértések
elkerülése céljából jó volna, ha előre közölnék a rendezők, hogy
mindez megengedett-e vagy nem.

A versenyen elért időeredményeknek pontszámokra történő átszámítása
oda vezetett, hogy mindazok, akik a győztesidő kétszeresét vagy annál
rosszabbat futottak, ugyanúgy 0 pontot kaptak arra a napra, mint akik
hibáztak, vagy nem indultak aznap. Ezt így nem egészen látom
igazságosnak. Ennek ellenére azt mondom, hogy E, A, B kategóriákra
rendben lehet így, de a C és D kategóriáknak (továbbá esetleg a
legidősebb szenior kategóriáknak) a jövőben, hasonló
sorozat-versenyekre módosítani kellene a képletet oly módon, hogy ne a
győztes idejének kétszeresétől, hanem mondjuk 3- vagy 4-szeresétől
legyen 0 az elért pontszám, vagy más képletet kitalálni, hogy
kevesebben kapjanak 0 pontot a versenyfeladat szabályos teljesítése
ellenére.

Hirtelen ezek jutottak eszembe.

Üdvözlettel:
Kéri Gerzson

2011/8/22 Román János > Sziasztok!
>
> Sokan azt mondják, hogy drága a sportágunk, és ez valamelyest igaz. De
> vannak olyan versenyek, amiken kapunk a pénzünkért értéket.
>
> Itt van a Hungária Kupa 2011. Aki drágálta, az átgondolhatja a következőket:
> Amit kaptunk a pénzünkért:
> 1. 6 napra szóló ingyenes gyógyfürdő belépőt, ami nagyon jól jött a futások
> után az izmok lelazításához, regenerálásához.
> 2. 1 db hátizsákot, ami nagyon jól néz ki és praktikusan lehet bele pakolni.
> Ez olyan 15 vagy 20 literes lehet saccra.
> 3. 5 olyan terepen lehetett futni, ahol igencsak gondolkozni kellett
> némelyik helyen, bár én nem vagyok egy tájfutó zseni...:-)
> 4. a személyzettől odafigyelést, ami nem egy hátrány a mai világban...
> 5. személy szerint jó pályákat (bár sokan kritizálták, de lennének a
> pályakitűzők helyében és ezzel a terepadottsággal küzdjenek meg ők!)
> 6. személy szerint jó térképeket (ezeket is érte kritika, de ezt majd ki
> lehet beszélni egy sör mellett a ROB-on)
> 7. leckét, hogy jövőre hogyan lehet felül múlni a Matyi ötleteit...
> 8. nagyon sok olyan kísérő rendezvényt, ahol más jelleggel lehetett futni,
> aki akart.
> 9. olyan kulturális program összeállítást, amely igazi fesztivál hangulatot
> teremtett.
>
> Tehát nagyon megérte a pénzt ez a verseny és sajnálhatja az, aki nem volt
> jelen és nem tapasztalta ezeket az élményeket csak interneten vagy a helyi
> rádiós hullámsávon.
>
> Gratulálok és köszönöm a szervező gárda minden egyes tagjának, hiszen legyen
> az bármilyen kis munka, nélkülük nem lehettünk volna elégedettek!
>
> Találkozzunk jövőre Sárospatakon!
> ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
> Üdvözlettel,
> Román János



További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról