[Tajfutas] Jukola, Tio-milla és 5 fős váltó?

Hites Viktor tajfutas at freemail.hu
2011. Ápr. 26., K, 11:37:29 CEST


Szia,

Egyrészt nem szerettem volna destruktív lenni a szabályhozatalban, ezért is
vaciláltam sokat a kérdést illetően. Másrészt bár jó bulinak szánjuk a
versenyt, azért szeretnénk, ha a térségben majd egyszer olyan presztízse
lehetne egy ilyen több fős váltóversenynek, mint amilyen van a Jukolának,
vagy a Tiomillának. Azért is választottuk az alacsonyabb létszámot az előbb
említett két versenyhez képest, és azt, hogy semmilyen megkötés nincs az
indulókra nézve, hogy minél több magyar egyesület tudjon váltót kiállítani,
úgy gondoltuk 5 ember kiállítása a legtöbb klubnak azért még nem okoz
gondot. Van egy másik öt főből álló váltó is Magyarországon, az egyesületi
váltó OB, ami szerintem szintén nagyon izgalmas verseny, mi igyekszünk
mindig ott lenni, és váltót, váltókat indítani. Annak azonban az a nagy
hátránya, hogy korosztályonként kell kiállítani egy-egy embert, amire sajnos
viszonylag kevés magyarországi egyesület képes. Itt viszont ezekhez a nagy
létszámú és persze ennek is köszönhetően nagy presztízsű versenyekhez
hasonlóan, összeállhat akár 5 felnőtt és megpróbálhatja elhódítani a
győzelmet, de bevonhatóak a csapatba fiatalabbak, és idősebbek is. Akinek
pl. van egy vagy két erős ifi versenyzője, de nincs egy harmadik, hogy a
Váltó Liga korosztályos futamában elindulhassanak, azok két erős ifivel is
eséllyel szállhatnak szerintem be a küzdelembe akár a győzelemért is! Az
elitnek nyilván nem buli verseny egy Jukolla vagy egy Tiomilla, de a
többségnek szerintem ott is az. Persze nem mostanában fog indulni ezen a
váltóversenyen 1000-1500 váltó az biztos. Én idén már 40-50 váltónak is
nagyon örülnék, ennyit elég könnyen ki tudnak szerintem állítani akár
egyesületi szinten is a magyar klubok, és ennyi váltó között, már biztosan
érdekes és izgalmas verseny alakulhat ki. Nem mellékesen itt végre élesben
egymás ellen, illetve együtt egy csapatban versenyezhet majd adott esetben
egy 16 éves ifjú titán és egy jó erőben lévő 40-50 éves szenior, aki éppen
lehet ennek a fiatalembernek az édesapja is:). 10-20 éven belül esetleg
néhány száz váltó is rajthoz állhat majd talán a mindenkori 5 fős váltón, ha
a hazaiak, és külfödiek körében egyaránt sikerül vonzóvá tenni ezt az
eseményt.

Bízom benne, minél többen eljöttök, mert akkor tudunk igazán izgalmas
váltóversenyt rendezni!

Jó felkészülést!

üdv. Viktor 


-----Original Message-----
From: marosffy.orsi [mailto:marosffy.orsi at mail.datanet.hu] 
Sent: Tuesday, April 26, 2011 11:18 AM
To: Hites Viktor; 'tájfutó levlista'
Subject: Re: [Tajfutas] Jukola, Tio-milla és 5 fős váltó?

Szia, Viktor!

Privát véleményem: a Jukola és a Tio mila megteheti, hogy ilyen 
kikötést szab, hát, a Herend Kupa rendezői szerintem gondolják át, nem 
hinném, hogy több száz, esetleg ezer váltó nevezne...
Az meg olyan destruktív, amikor egy ilyen "buli" versenyen értelmetlen 
szabályokat hoznak.

Üdv,
Orsi


"Hites Viktor" <tajfutas at freemail.hu> ezt írta:
> Sziasztok!
> 
> 
> 
> Véglegesíteni szeretném a Herend Kupa és 5 fős váltó kiírását, 
>előtte
> azonban szeretném megérdeklődni azoktól akik már indultak Jukolán, 
>vagy
> Tiomillán, hogy ott előírás-e, hogy a váltótagok azonos 
>egyesületbeliek
> legyenek-e? Azon gondolkozom, hogyha ez ott előírás akkor nálunk is 
>az lesz,
> de ettől még természetesen rajthoz állhatnak majd vegyes váltók is, 
>csak
> őket vagy nem értékeljük, vagy külön kategóriában kerülnek esetleg
> értékelésre.
> 
> 
> 
> Előre is köszönök egy gyors választ attól, aki ezt tudja!
> 
> 
> 
> üdv. Viktor
> 
> 
> 
> 
> 





További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról