[Tajfutas] HOB górcső alatt?

Hites Viktor tajfutas at freemail.hu
2011. Ápr. 5., K, 07:48:23 CEST


Szia Robi!

 

Elég sok versenyt rendezünk, rendeztünk az utóbbi években, és tapasztalatból
tudom, hogy sokszor előfordul, hogy nehéz a rendezőket "lebeszélni" a
bontásról a versenyidő lejárta előtt, mert valami miatt, mindenki állandóan
sietne haza:-). Azért valakinek a 90 perces versenyidejénél egy HOB-on
pályát bontani az tényleg erősnek tűnik egy kicsit, hiszen itt 300 perc a
versenyidő. Mi az első Tájfutó Maratonon jártunk úgy, hogy egy F21-es
versenyző "még csak" négy óra után járt egy kicsivel, amikor a pálya vége
felé leszedtük előle a pontokat, azóta erre igyekszünk nagyon odafigyelni.
Ugyanakkor pl. a Sátormagason rendezett Tájfutó Maratonon azért elég
kellemetlen volt, amikor egyetlen versenyző miatt kellett közel két órát
várni a bontással, mert ő a leghosszabb pályán akart indulni, miközben a
tudása nem igazán erre predesztinálta. Végül letelt a versenyidő,
elindítottuk a bontást, és amikor a bontó találkozott vele, és szólni akart,
hogy már bontunk, és ő éppen egy tiltott területen tartózkodik (Nemzeti
Park, fokozottan védett területekkel, amiket a térképen jelölnünk kellett
tiltott területtel, hogy azokat elkerüljék a versenyzők), elutasította a
"segítséget" azzal, hogy "ne-ne ne mond meg, hol vagyok"!:). 

 

Az mondjuk elgondolkodtató, hogy miért kellett 200 - ig indítani egy HOB-on.
OB lévén elvileg minden kategóriának saját pálya jár, így a 36 nevezett
versenyző elindítása 77 perccel korábban is véget érhetett volna. Most
viszont a Tájfutó Maratonhoz (ami nem OB inkább csak a HOB-ra szóló
felkészülési verseny:-)) hasonlóan azonos pályát kapott az F35 és az F18,
ráadásul itt is megverték a fiatalok a szeniorokat, vagyis a fiatalokat
kellett volna a szabályzat szerint elől indítani.

 

üdv. Viktor

 

 

 

 

  _____  

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Bánfi Róbert
Sent: Monday, April 04, 2011 11:47 PM
To: 'Zentai József'
Cc: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas] HOB górcső alatt?

 

Én másik és még szerencsétlenebb esetről hallottam. Bár ezt nem is
szerencsétlennek nevezném.

Az F18 utolsó két indulója (bőven 200 feletti rajtidővel) 90 perc körül érte
el a 7. pontját. Vagyis annak csak a hűlt helyét. Ugyanis egy lelkes
rendező, megunta a verseny hosszát és elkezdte beszedni a pontokat. Később
utolérte őt a két versenyző és arról tájékoztatta őket, hogy már zajlik a
pontok beszedése. Ennek hatására természetesen a két érintett szomorúan
vette tudomásul, hogy akkor ők már bizony le vannak.. Az eset pikantériáját
adja, hogy az egyik érintettel hasonló eset történt meg néhány éve egy
"nagy" hazai rendezésű erősen nemzetközi versenyen. 

A következtetéseket, és a véleményeket szűrje le mindenki magának. Azért én
nem nyalogatnám az ujjaimat, ha minden verseny így lenne megrendezve.

 

Robi

 

  _____  

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Zentai József
Sent: Monday, April 04, 2011 9:44 PM
To: péter kovács; Kelemen János (netquick)
Cc: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas] HOB górcső alatt?

 

 

Hát, én meg egy kissé szerencsétlen esetről hallottam.

 

Fehérvári Zsolt  F 21 E SDSE célbaérésekor a szpíker gyorsan közölte 

..................... Fehérvári híbázott, dugókája nem jelzett. 

Eközben az ifiknél küzdő testvér a másik Fehérvári éppen a cél közeli
pontnál (megkezdve a másik körét)hallotta a szpíker bemondását ....
"Fehérvári dugókája nem jelzett"......... azt magára értve megtorpant, úgy
értelmezte róla van szó, (az előző pontnál az ő dugója nem jelzett) megállt
elkeseredésében visszafordult és bekocogott a célba.

Szerencsétlen eset.

 

Most látom Fehérvári  Zsolti mellett Tóth  Ádámnak is az utolsó két
pontjánál .00.00 jelzés van, de minden oké, értékeltek lettek. Vajon mi
történhetett,

nem bír több időt tárolni a dugóka?

Egy másik eset: - Ha Egei Tamás jól rajzolta be útvonalát,  miért ne
rajzolta volna jól be, akkor elsőségéért dupla dicséretet érdemel. (Nézzétek
meg!)

A tanulság még egy ilyen tájékozódási hibát követően is olykor vissza lehet
hozni a sírból az elvesztett métereket, perceket.

Neki sikerült!

Popey 

 

----- Original Message ----- 

From: péter kovács <mailto:kovacsp969 at gmail.com>  

To: Kelemen János <mailto:nemelek at netquick.hu>  (netquick) 

Cc: tajfutas at lazarus.elte.hu 

Sent: Monday, April 04, 2011 8:54 PM

Subject: Re: [Tajfutas] HOB górcső alatt?

 

Tényleg, még senki sem szidta vagy dicsérte a HOB-ot!

 

Akkor én most megnyitnám a sort az utóbbival, nekem nagyon tetszett!

Igaz, hogy mikor a terepről tudomást szereztem, az is tudatosult bennem,
hogy ezt csak megfelelő felkészüléssel lehet túlélni. Azt hiszem a
felkészülésem sikerült, mert nem haltam bele a pályába, ami egyébként nagyon
tetszett (F40), sok gondolkodtató, sok figyelős átmenet volt benne, néha
nehéz döntésekkel, de én pont ezt vártam a tereptől. Meg azt is, hogy
"megszakadunk", aki valami kellemes lődörgésre számított, az valamit nagyon
elnézhetett! Érdekes módon a mi pályánkon mindkét győztes (Szerencsi Ildi,
Hajdú Martin) a befutó előtti pontra tette bele a legnagyobb kunkort, ezek
szerint ők is elpilledtek a végére.

 

Janó, az online erdményekről meg csak annyit, hogy egyelőre ez még csak
lehetőség, és nem kötelező. Ha a rendezőknek van erre fölös energiájuk, ám
csinálják, de én versenyzőként azért tudtam értékelni, hogy e helyett velünk
foglakoztak.

Tudom, tudom, aki távolról követi a versenyt, annak ez nagyon hiányzik, de
talán egy nemzetközi(bb) versenyen majd több energiát fordítanak ilyenre.

 

Kovács Péter

BBB

 

2011/4/4 Kelemen János (netquick) <nemelek at netquick.hu>

Sziasztok,

Nagyon kivette belőletek a szuflát a HOB, mert nem igazán juttok levegőhöz?

Kártyát vittetek magatokkal, hogy a sok szembefutásnál és csiki-csukinál
valamivel elüssétek az időt?

Azért a kerülni vagy nem kerülni, elgondolkodtatta a versenyzőket. Sőt, néha
riasztó tettekre serkentette őket. Nem a táv, hanem a szint (vagy az attól
való félelem) öli meg a versenyzőt. Láthatóan nem igazán volt elég nagy a
terep egy HOB-hoz.

Tessék berajzolni az útvonalakat, hogy a pályakitűző utólag ki tudja
értékelni, hogy mely átmeneteket degradált le a mezőny C fokozatúra.

( Ezt tette velem Jörgen Mortensson is 1992-ben a Világ Kupa futamon.)

Tessék mondani, volt térerő a célban, lehetett onnan telefonálni?

Mert, ha igen akkor igazán jöhettek volna hébe-hóba részeredmények a verseny
honlapjára?

Tél végén kiveséztük, hogy automatán küldi FTP-n keresztül az MT2003 az
eredményeket.

Következtetéseimet kizárólag a Routegadget-ben látható térkép, pályák és
útvonalak alapján vontam le.

 

Hol lesz megtekinthető az idei első RR verseny elnöki és ellenőrzőbírói
jelentése az MTFSZ honlapján?

Üdv,

Janó

 


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

 


  _____  


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas



_____________ NOD32 6015 (20110404) Információ _____________

Az üzenetet a NOD32 antivirus system megvizsgálta.
http://www.nod32.hu

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20110405/63bd3684/attachment-0001.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról