[Tajfutas] HOB górcső alatt?

Kelemen János (netquick) nemelek at netquick.hu
2011. Ápr. 4., H, 20:08:12 CEST


Sziasztok,
Nagyon kivette belőletek a szuflát a HOB, mert nem igazán juttok levegőhöz?
Kártyát vittetek magatokkal, hogy a sok szembefutásnál és csiki-csukinál valamivel elüssétek az időt?
Azért a kerülni vagy nem kerülni, elgondolkodtatta a versenyzőket. Sőt, néha riasztó tettekre serkentette őket. Nem a táv, hanem a szint (vagy az attól való félelem) öli meg a versenyzőt. Láthatóan nem igazán volt elég nagy a terep egy HOB-hoz.
Tessék berajzolni az útvonalakat, hogy a pályakitűző utólag ki tudja értékelni, hogy mely átmeneteket degradált le a mezőny C fokozatúra.
( Ezt tette velem Jörgen Mortensson is 1992-ben a Világ Kupa futamon.)
Tessék mondani, volt térerő a célban, lehetett onnan telefonálni?
Mert, ha igen akkor igazán jöhettek volna hébe-hóba részeredmények a verseny honlapjára?
Tél végén kiveséztük, hogy automatán küldi FTP-n keresztül az MT2003 az eredményeket.
Következtetéseimet kizárólag a Routegadget-ben látható térkép, pályák és útvonalak alapján vontam le.

Hol lesz megtekinthető az idei első RR verseny elnöki és ellenőrzőbírói jelentése az MTFSZ honlapján?
Üdv,
Janó
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20110404/cb7e8438/attachment.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról