[Tajfutas] érem

Erdélyi Tibor etibor1 at gmail.com
2010. Sze. 13., H, 23:30:38 CEST


Az oklevelekre az SI állományból pár perc alatt rá lehet nyomtatni teljesen
automatikusan bármit, bármilyen betűtipussal, amit az SI állomány tartalmaz,
nevet, kategóriát, helyezést, klubot, stb.

Előtte meg kell tervezni, ki kell nyomtani a megfelelő számú oklevelet, meg
persze az SI-ből nyomtatáshoz egy cimkét is kell késziteni. Vagy egy óra
munka előtte, a versenyen meg mondjuk 5 perc.

Szerintem nem ördöngösség, és teljesen egyedi emléket vihetnek haza a
helyezettek.A Boróka
Kupán<http://www.astrois.hu/boroka-osz/2010/index.html>(amely az
idényzáró lesz a november 20-21-én, a zöld pokolban, Kaskantyún),
mindig adunk oklevelet, idén is fogunk.

Apropó, köszönöm, hogy feltetted a btfsz.hu
versenynaptárába<http://www.btfsz.hu/index.php?option=com_verseny&Itemid=58>a
Borókát! <http://www.astrois.hu/boroka-osz/2010/index.html>

ET





2010/9/13 Molnár Attila <amolnar at btfsz.hu>

>  Én ünnepélyesen megígérem, hogy ha rajtam múlik soha nem rendezek olyan
> versenyt ahol oklevelet is kell adni.
>
> Az ide DO -n rákészülve (összes buktatót előre mérlegelve) is komoly
> feladatot jelentett az elkészítése, kezelése.
> És ahogyan elnéztem az SDS is rendesen küzdött azon a bizonyos vasárnapon
> ...
>
> Szép, meg jó lenne a gyerekeknek! DE nem éri meg azt a pénzt, fáradságot,
> energiát és bosszúságot ami vele van!
> Ráadásul az eri-hirit is jelentősen hátráltatni tudja minden előkészület
> mellett is.
>
> Mozsár
>
>
> ----- Original Message -----
> *From:* Kinde Tünde <tundikv at freemail.hu>
> *To:* 'Kovács Gábor' <borea at is.hu> ; 'Országos Tájfutó Levlista'<tajfutas at lazarus.elte.hu>
> *Sent:* Monday, September 13, 2010 9:36 PM
> *Subject:* Re: [Tajfutas] érem
>
>  A mi gyerekeink szeretik az oklevelet is, érmet is. Bajnokságon leginkább
> egyszerre. Érmet mutatni, oklevelet falra kitűzni kérik be az iskolába.
>
>
>
> Anno, még tájFUTÓ koromban nyertem egy bajnoki címet, egy szomszédos
> országban. Akkor minden bajnokságon, minden évben, minden bajnok kapott
> érmet, oklevelet( mappa keménységű, két oldalra nyíló, kívülről nemzeti
> szalag mintával körbenyomottat) és egy "bajnoktrikót". Ez a bajnoktrikó egy
> pulóver volt, mely a nemzeti színekből készült. Mindig ugyanolyan. Akinek
> volt ilyen, arról lehetett tudni, hogy bajnok, vagy az volt. Itt őrzöm a
> szekrényben. J Az elv kicsit hasonlított a Hungária Kupák sárga
> győztespólójára, csak ez bajnoki... A dobogósok érmet és oklevelet kaptak.
>
>
>
> Nem tudom, milyen költségekkel jár egy ilyen jellegű jelképes, de mégis
> sokaknak sokat jelentő díjazás. Nem feltétlenül mindegyik kategóriában, de a
> gyerekeknél mindenképpen szükséges lenne ez a fajta motiváció. (Kicsit
> túltekintve a tájfutásba beleszületett, vagy már fiatalon gyökeret eresztett
> ifjakon, ott vannak az iskolatársak, osztálytársak, akiknek nem valamiféle
> média által tukmált gumisztár példaképre van szükségük, hanem ezekre a velük
> együtt küzdő kis sportolókra, akikre ilyen módon figyelnek fel, hogy látják
> az érmeket, okleveleket.)
>
>
>
> üdv,
>
> tündi
>
>
>
>
>
> *From:* tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:
> tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] *On Behalf Of *Kovács Gábor
> *Sent:* Monday, September 13, 2010 3:19 PM
> *To:* Országos Tájfutó Levlista
> *Subject:* Re: [Tajfutas] érem
>
>
>
> Igen ez így van, ahogy Péter írja, sokan sokféleképpen gondolkodnak.
> Van aki az érmeket, kupákat tartja fölösleges porfogónak. Más viszont
> büszkén teszi ki vitrinbe, polcra, falra, viszi megmutatni az iskolába.
> Van aki azért szereti az oklevelet, mert az legalább kis helyen elfér. Nagy
> családban v. egyesületben azért is jó mert néhány év után is kiderül rőla,
> hogy ki kapta... Más meg nem szereti, mert az csak egy darab papír.
> Van aki a pólót szereti, mert azt el lehet hordani, ha felveszi pl. a
> Hungária Kupa többnyire szokásos sárga pólóját, mindenki látja róla, hogy ő
> a napi győztes. Éremmel a nyakukban már kevesebben mászkálnak. Más meg nem
> szereti a sokadik pólót, ami egy idő után kinyúlik, kifakul, szétszakad,
> stb.
> Van aki az enni-innivaló ajándékot szereti, szenioroknak jó lehet az üveg
> bor, BR-ben a karton sör, bár ha absztinens nyeri, akkor meg az a gond.
> Talán a csokit mindenki megeszi.
> Van aki a praktikus ajándékot szereti, kempingszék, hátizsák, zseblámpa,
> polifoam, termosz, stb., más meg nem, mert már úgyis van neki.
> Ötletes ajándék volt az idei éjszakai OB-n az éjjeliszekrényre való lámpa
> ("Tiffany") meg a Szélrózsán a petróleumlámpa.
>     Szóval sokfélék vagyunk, ezért csak egy dolog tűnik biztosnak, elég
> nehéz olyan díjazást összehozni, ami mindenkinek elnyeri a tetszését....
>
> KG
>
>
> ----- Original Message -----
> From: "Vankó Péter" <vanko at mono.eik.bme.hu>
> To: <tajfutas at lazarus.elte.hu>
> Sent: Monday, September 13, 2010 2:42 PM
> Subject: Re: [Tajfutas] érem
>
>
> OK, bajnokságokon legyen érem (legalább a fiataloknak és az elitben) - bár
> én szeniorként ott is meglennék nélküle.
>
> Más versenyeken - főleg szenior kategóriákban - viszont szerintem teljesen
> felesleges. Főleg a tömeggyártott, ragasztott érmek - ezekkel nincs mit
> tenni, mint kidobni. Akkor meg csak felesleges pénzkidobás.
> Egy csokinak (vagy főleg egy jó bornak :-) ) sokkal több értelme van (azt
> meg lehet enni-inni :-) ), de én a pólóknak is örülök (bár a feleségem
> szerint már így se férek el a szekrényben a rengeteg tájfutópólótól).
>
> Ez csak 1 vélemény, tudom, mások mást gondolnak.
>
> Üdv
> VP
>
> ------------------------------
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20100913/58fedbdc/attachment.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról