[Tajfutas] Fw: FN10D

Katalin Vékonyné Árva vekony.arva at gmail.com
2010. Jún. 22., K, 14:33:57 CEST


Két dologról beszélünk.

   1. Diákolimpia, bajnokság
   2. 10D és 10DK


   1. Ez az egyetlen olyan verseny ahol a 14 év alatti korosztályokban futók
   összemérhetik erejüket egy rangos országos versenyen.

Annak idején mikor először indult DOL-n a csapatunkból 2 kislány, sikerült
megmagyarázni nekik, hogy mivel akár két évvel idősebbek között indultak,
nem a nyerés volt a lényeg. Csak a pálya teljesítése, amit mind a ketten
sikeresen kiviteleztek is. Mindenféle rossz érzés, utóhatás nélkül.
Tulajdonképpen ki kéne írni az FNI korosztályt, ami szalagos lenne és az
FNII korosztályt, ami az FN12C-vel azonos.Mi ennek az akadálya?

2.  10D és 10DK
egyéb kupaversenyeken megrendezett kategória. Mivel nagyon szenvedünk az
utánpótlás hiánytól, mindig mind a kettő kategóriát ki kéne írni. A
rendezőség pedig figyeljen rá, hogy ne keveredjenek össze, vagyis 10D-ben ne
kísérjen szülő, ha van DK is. Kihirdetni ki lehet, sőt kell is. Úgy, hogy
minden gyereket kíhívnak, mint a gyerekversenyen.
Ezen egyéb kupaversenyen megrendezett 10D, DK kategóriára igaz, hogy
előszobája az igazi tájfutásnak, és az edzettlen gyerekhez kell mérni a
pálya hosszát, és a szalag igazi vezető- felfogóvonal legyen stb.

Edzésekről:
Hány olyan sportág van, ahol már az óvodába elmennek az edzők gyerekeket
válogatni?! Ha nem fogjuk meg a gyerekeket időben, nekünk már csak a többi
sportágra alkalmatlan vagy lusta (számítógépfüggő stb) gyerek marad. Az már
az edző dolga, hogy az edzésen milyen játékos feladatokkal képzi a
gyerekeket. Amik megfelelnek a sokoldalú terhelésnek. Mellesleg a sokoldalú
testi képzés helye a testnevelés óra lenne, de ezt nem is érdemes említeni.

Kati


2010. június 22. 13:52 Viniczainé Kovács Ildikó írta, <
ildiko.kovacs at profood.hu>:

>  Nem hiszem , hogy ez a válasz helyes, ugyanis ennek a korosztálynak az a
> meghatározó , ha pozitív élménye van,  és egyátalán nem biztos, hogy a 9-10
> éves gyerek kifejezetten tájfutó edzésekre jár heti kétszer !! És igenis ez
> a korosztály még félhet az erdőben !
>
> Ennek a korosztálynak edzéselméletileg is még az a jó, ha sokmindenben (
> értem ez alatt több fajta sportág )  kipróbálja magát és nem egyoldalúan
> van terhelve, nincs edzés- szaga a munkának.
>
> Niggli sokszors világbajnoknőnk is azért járt gyerekkorában edzésekre ,
> mert élvezte a társaságot , nemcsak tájfutó specifikusan volt okítva.
>
> Valljuk meg őszintén ez a versenyszám egy „bevező versenyszám a
> tájfutásba”, tehát szerintem ehhez kell mérni a pályákat.
>
> Azok a gyerekek, aki pedig már 11 évesek, azonban iskolai rendszer szerint
> még szalagozott pályákon indulhatak DO-n, ne ezáltal tegyék fel a kezdők és
> kisebbek előtt a lécet .
>
> ----- Original Message -----
> *From:* Katalin Vékonyné Árva <vekony.arva at gmail.com>
> *To:* Hites Viktor <tajfutas at freemail.hu>
> *Cc:* Tájfutó levelezõ lista <tajfutas at lazarus.elte.hu>
> *Sent:* Tuesday, June 22, 2010 1:28 PM
> *Subject:* Re: [Tajfutas] Fw: FN10D
>
> Olyan gyereket aki fél az erdőben és a fizikai terhelést sem bírja, ne
> vigyél ki egy bajnokságra. Népszerűsíteni ott van a megyei verseny.
> A bajnokság - ide tartozik a DOL is - rangját az adja meg, hogy az ország
> legjobbjai mérik össze tudásukat.
> Mivel sportról beszélünk, feltételezem, hogy valamennyi ( kb. heti kettő)
> edzésen részt vesznek a gyerekek. Ezen edzett gyerekekhez kell mérni a
> pályák hosszát, nem pedig a csak versenyen megjelenőkhöz.
>
> Kati
>
> 2010. június 22. 12:10 Hites Viktor írta, <tajfutas at freemail.hu>:
>
>> Sziasztok!
>>
>> Itt szerintem elsősorban az a kérdés, hogy a 8-11 éveseknek az 5 km-e az
>> életkoruknak megfelelő táv, és jól szolgálja-e a népszerűsítést a
>> sportágválasztást egy ilyen távon rendezett szalagos verseny. A válasz pedig
>> szerintem nem olyan egyszerű. A menő etióp, kenyai atlétákról, akikről
>> tudjuk, hogy azért elég jó futók:), szinte mindig kiderül, simán futottak
>> ennyit a suliba menet-jövet ilyen korukban. Tapasztalatom szerint a magyar
>> gyerekek között is van, aki szívesen fut ilyen távot is a maga tempójában.
>> Ez nyilván kiválóan fejleszti a keringést és később aztán majd jól
>> kamatozik. Ugyanakkor van sok gyerek, aki ebben a korban még nem tud ennyit
>> futni, fél is egyedül ennyi ideig az erdőben, nem ízlik még neki a sár a
>> bozót stb.. Lehet, hogy később se fog és komoly tájfutó nem is lesz belőle
>> soha, de az is lehet, hogy 12-14 évesen már a vaddisznózáshoz is megjön majd
>> a kedve:). Emellett abban sem vagyok teljesen biztos, hogy az a jó, ha
>> mindenkitől, aki megfordul a tájfutásban azt várjuk el, hogy profi tájfutó
>> legyen. Számomra azt is jelentené a sportág nyitottabbá tétele, hogy egy
>> kicsit több teret tudunk biztosítani az amatőröknek, azoknak, akik szeretik
>> a városi versenyeket a kicsit kulturáltabb környezetet, de igénylik a
>> tájékozódás és a futás támasztotta kihívást.
>>
>> üdv. Viktor
>>
>> -----Original Message-----
>> From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:
>> tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of karolyi at cs.elte.hu
>> Sent: Tuesday, June 22, 2010 11:48 AM
>> To: Molnár Attila
>> Cc: Tájfutó levelezõ lista
>> Subject: Re: [Tajfutas] Fw: FN10D
>>
>>  Igen. Ha kulon szabalyokat kell hoznunk csalo szulok ellen, az mar regen
>> rossz. Az ilyeneket vesse ki magabol a tajfuto tarsadalom, talan azert
>> maradunk meg nehanyan. A versenyt nem megovni kell, hanem a csalokat
>> megnevezni es kizaratni.
>>
>> A palyahossz mizeriat sem egeszen ertem. Egy honapja olvashattuk ugyanitt,
>> hogy a gyerekek ugy keszulnek a diakOLIMPIARA, mint az ev legfontosabb
>> versenyere. Gondolom nemcsak azzal, hogy egy evig ezt mantrazzak magukban.
>> Esetleg megismerkednek leendo ellenfeleikkel is, es azzal hogy egy XY
>> gyoztes idore tervezett palyan plusz-minusz 10% mire szamithatnak. Ebben a
>> felkeszito edzo vagy szulo kello odafigyelese segithet. A 3000 akadalyt se
>> roviditik le 2500-ra, ha 5-6 elversenyzo mellett 10-20 amator is rajthoz
>> all.
>>
>> A sportnak velemenyem szerint igen lenyeges eleme, hogy megtanitson arra,
>> a hibat ne mindig masokban, vagy a korulmenyekben keressuk. Ha szulokent,
>> nevelokent ennek ellenkezojet tudatositjuk a gyerekekkel, 30 ev mulva majd
>> miket foganak ok irni a listara?
>>
>> Udv, Gyula
>>
>>
>> > Ezen a verseny elõtt én is gondolkodtam.
>> > Más felé kellene vitetni a tervezõvel a pályákat?
>> > Kellene rajtlista a nyíltnak?
>> >
>> > De rájöttem, hogy felesleges ezen görcsölni:
>> > Aki az értesítõbe írt "kérés" ellenére ezt ilyen etikátlan módon teszi
>> > (ezek
>> > szerint tette) meg, az elé felesleges akadályokat gördíteni.
>> > Így is - úgyis csalni fog! Mert megtalálja a módját, hogy kimenjen a
>> > terepre.
>> >
>> > Én azt kérem mindenkitõl, hogy ha legközelebb ilyent lát, akkor szóljon
>> a
>> > rendezõknek.
>> > Illetve a rendezõk pedig írják ki a versenyeiken a DK kategóriát is (nem
>> > áll
>> > semmibõl és szerintem hirdetni sem szabad), ugyanis szükség van arra is.
>> > Viszont így elkerülhetõ, hogy az egyedül versenyzõ gyerekben rossz emlék
>> > maradjon és egy-egy szülõ-szülõ (edzõ?) közti vita is.
>> >
>> > Mozsár
>> >
>> >
>> > ----- Original Message -----
>> > From: "Kinde Kálmán" <kindek at t-email.hu>
>> > To: <tajfutas at lazarus.elte.hu>
>> > Sent: Tuesday, June 22, 2010 7:31 AM
>> >
>> >
>> > Sziasztok,
>> > ...
>> > A szülöi kíséretre vonatkozóan viszont a magam részérõl nem
>> > értem miért engedélyezték a rendezõk(nek), hogy a DO-val térben
>> > és idõben egyszerre nyíltban lehessen indulni.
>> >
>> > Üdvözlettel,
>> >
>> > Kálmán
>> >
>> >
>> > _______________________________________________
>> > Tajfutas mailing list
>> > Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> > http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>> >
>>
>>
>>
>> _______________________________________________
>> Tajfutas mailing list
>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>> _______________________________________________
>> Tajfutas mailing list
>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>
>  ------------------------------
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20100622/d1894e13/attachment-0001.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról