[Tajfutas] WC a bajnokságon.

Kéri Gerzson gfkeri at gmail.com
2019. Sze. 16., H, 13:13:09 CEST


Sólyom, ne is mondd! Azt hittem, ez csak a nálad jóval idősebbek
problémája. Megeshet velünk, a nagyobb számértékű szenior kategóriákban,
hogy többször kell kimennünk, tehát ezért többször végigállnunk a hosszú
sort, nekem azért is, mivel néhány hete műtötték legutóbb a
vízvezetékrendszeremet. (Emiatt szabadtéren, de még piszoárnál sem, nem
tudom elvégezni a kisdolgot sem, az utóbbi időben.) Aztán a kapkodás miatt
a pótszimbólt se ott kerestem, ahol volt, hanem már kint az utcán a
kordonok közötti folyosón. A nem szándékolt vízhűtés a combomon pedig
lehet, hogy javította, lehet, hogy rontotta a futásomat, nehéz
megállapítani, melyik eset állt fenn.

Tényleg, nem ártana a pótszimból felvételének a helyét is szabályozni, mert
jelenleg teljes össszevisszaság van ezen a téren. Van úgy, hogy csak a
belépés után, van amikor a belépés előtt, olyan is van, hogy a VK-ban lehet
felvenni, ahová több 100 métert kellene visszamenni, ha valaki nem vette
észre.

Mindez csak ténymegállapítás és javaslat, nehogy valaki kritikaként
értelmezze, amit írtam. Egyébként az a véleményem, hogy a rendezőség
szándék szerint nagyon szép munkát végzett, megértem, hogy nem lehet olyan
elenyésző kisebbségek szempontjaira is figyelemmel lenni, mint a vonattal
utazók, a nagy számmal kifejezhető kategóriák versenyzői, és esetleges
egyéb kisebbségek szempontjaira. A pályánk csodálatosan szép volt, vagyis
lett volna. Nem akarom ismételni, amit előző levelemben írtam erről.

Üdv:
Gerzson

Mézes Tibor Sólyom <gocsejktfe at gmail.com> ezt írta (időpont: 2019. szept.
16., H, 9:20):

> Tisztelt Elnökség!
>
> Kérem, hogy a következő bajnokságokra legyen meghatározva, hogy hány
> nevező esetén, hány WC üzemeljen. Különös tekintettel a karanténra.
> (Figyelmbe véve a férfiak és a nők számát.)
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20190916/89a6e88c/attachment.html>


More information about the Tajfutas mailing list