[Tajfutas] BTFSz - MTFSz 1970

György Bozán bozan.gyorgy at gmail.com
2019. Nov. 26., K, 19:52:25 CET


Kelemen Janó által hozott BTFSz 50 alapító atyák listáját a következőkkel
egészíteném ki:

Elnök az a *Szőnyi László* lett, aki már 1957-től a Bp-i Természetbarát
Szövetség elnöke volt. Tehát ott hagyta a turistákat és a tájfutók (micsoda
anakronizmus, hiszen csak 1974-ben született meg ez a kifejezés) élére
állt.
Tagja volt az MTFSz 5 fős Elnökségének is. A BTFSz-ben viszont 10 fős
grémiumot vett maga alá, kihangsúlyozva a főváros vezető erejét.

A főtitkár* Hosszú Aurél* lett. Végtelen munkabírással megszállottan
dolgozó csendes szavú ember volt. Nyomorék fiáról semmit sem tudhattunk,
akinek '56 októbere előtt még megvolt mindkét lába.

A BTFSz-be tömörült 28 szakosztály 5 körzetben oszlott meg. Elnökségi tagok
lettek a bizottságvezetők és két körzeti elnök.
Versenybizottság:       Varga László
Pályakitűző bizottság: Halász Miklós
Edzőbizottság:            Vizkelety László dr.
Ifjúsági bizottság:         Szeredai László, 1972-től Bogdány Miklós
Sajtó és Propaganda:   Argay Gyula,       1972-től Schell Antal
Térképbizottság:          Schluth Péter
Minősítési bizottság:    Bánkuti János
Technikai bizottság:     Varga Imre,         1972-től Dobozi Miklós,
egészen 1994-ig
A két körzetvezető:      Nagy Pál György és Csupor Miklós

Úgy tűnik az Ifjúsági-, és a Propaganda bizottság vezetők a leginkább
életre valók!
Boxi

Kelemen János <kelemen.janos111 at t-online.hu> ezt írta (időpont: 2019. nov.
25., H, 23:00):

> Sziasztok,
>
> Akkor ismét mellékelem a Tájékozódási Futás 1970. évi 4-5 oldalát.
>
> "Csodák pedig nincsenek."
>
> Az MTFSZ első elnökségét a MTS hagyta jóvá vagy jelölte ki. Kéresésemre
> próbálják megkeresni a döntést a Sportmúzeum archívumában.
>
> Üdv,
>
> Janó
> 2019.11.25. 19:11 keltezéssel, Miksi-TIPO írta:
>
> BTFSz Elnökség megalakulása:
>
> Ha jól emlékszem, Szőnyi Laci bácsi volt az elnök, Hosszú Aurél a főtitkár.
>
> Ahogy én ismertem őket, főleg Aurélt, az elsők között intéztek el minden
> szervezési és adminisztratív feladatot.
>
> M.
>
>
>
> *From:* Tajfutas [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
> <tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>] *On Behalf Of *Hegedüs Ábel
> *Sent:* Monday, November 25, 2019 1:45 PM
> *To:* 'Lista Lazarus Tájfutók'
> *Subject:* [Tajfutas] BTFSz - MTFSz 1970
>
>
>
> Sziasztok
>
> Kicsit utána néztem a megalakulásnak: minden Tájékozódási Futó Szövetség
> hivatalosan 1970 január 1-én alakult meg (vagy később).
>
> DE!
>
> Mivel mindegyiknek a tagjait egy felsőbb szervnek kellett jóváhagyni,
> jóval előbb el kellett kezdeni a szervezést, részben már 1968 őszén, de
> 1969 májustól mindenképpen.
>
> Az MTFSz Elnökség összeállítása alaposan elhúzódott, ezért csak december
> 2-án tartotta alakuló ülését.
>
> Az első MTFSz Elnökség tagjai közül már senki nem él, de a megalakulás
> során Argay Gyula, Holba Ágnes és Szarka Ernő neve is felmerült, ezért ők
> hárman tekinthetők „alapító atyának”.
>
> Sajnos a BTFSz Elnökség megalakulásáról nincs pontos adat, de könnyen
> lehet, hogy előbb alakult meg, meg a megyei stb elnökségek is. (Akinek mást
> mondtam korábban, azoktól elnézést kérek!)
>
> Hálás lennék, ha az alakuló ülések időpontját megkaphatnám minél több
> helyről, meg az első elnökségeket, esetleg a bizottságokat is, ezt fel
> tudnánk használni a készülő könyvhöz.
>
> *A könyv az MTFSz 50 évéről a jubileumi év zárásaként, ősszel jelenik meg.*
>
> *Szerzőket, interjúkészítőket, munkatársakat is szívesen fogadunk.*
>
> Ábel
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing listTajfutas at lazarus.elte.huhttp://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20191126/248ee497/attachment.html>


More information about the Tajfutas mailing list