[Tajfutas] közgyűlés

Kéri Gerzson gfkeri at gmail.com
2019. Már. 7., Cs, 08:43:43 CET


Sziasztok!

Meg kellett várnom egy reakciót, mielőtt folytatnám. A folytatásban Blum
Lacit és a többi egyesület vezetőjét szeretném mentegetni, nehogy kicsit
rosszul érezzék megukat.

Először Mets Mikinek válaszolva:
Ez mind stimmel, amit írtál, csak az nem, hogy a akkor a többi tárgytalan.

Szóval én úgy gondolom, hogy az egyesületek vezetői is magától értetődőnek
tartják, amit én is magától értetődőnek tartottam, hogy a tájfutók
máshonnan is értesülnek az év egyik legfontosabb eseményről, az MTFSZ
Közgyűlésről, és nem csak utólag. Ezért lehet az, hogy nem minden
egyesületnél történik meg az erről szóló értesítés továbbítása az egyesület
tagsága felé. Úgyhogy én az egyesületi vezetőket egy csöppet sem hibáztatom.

Nem hiszem, hogy olyan borzasztó nagy munka lenne az MTFSZ honlapjára
feltenni, vagy az egyesületeknek elküldött elektronikus levélhez hozzáírni
még egy címet, a levelező listáét. Szerintem a honlap volna szerencsésebb a
kettő közül.

A BTFSZ közgyűléséről nem is egy levélben értesültem előre, ezzel Mets
Miklóst djcsérem, azt hiszem tőle jöttek ezel a levelek,  akivel a levelem
elején vitába bocsátkoztam.

Tisztelettel:
Kéri Gerzson

miklos mets <miklos.mets at gmail.com> ezt írta (időpont: 2019. márc. 7., Cs,
7:48):

> Az egyesületek hivatalosan megadott kapcsolati pontjára érkeznek az
> értesítések, és az egyesület vezetőjének feladata a tagjainak továbbítani
> az információkat , legalábbis én így tudom.
> .pont Eddig olvastam nyilván akkor a többi tárgytalan.
>
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20190307/6f654563/attachment.html>


More information about the Tajfutas mailing list