[Tajfutas] Gyászhír

Mariann Fent fentmariann at gmail.com
2019. Dec. 16., H, 15:22:18 CET


Nagyon lesújtott ez a hír, bár tudtuk, hogy nagyon beteg.

Én először 1970-ben találkoztam Tiborral, első tájfutó kísérleteim
idején. 2 próbálkozásom hosszú szünet követte,
majd 1976-tól 1994-ig aktív pályafutásom végéig, abban a szerencsében
részesülhettem, hogy igen rövid
megszakításokkal, végig együtt dolgozhattunk. Már első
találkozásunkkor feltűnt segítőkészsége, felkészültsége és
mélységes elhívatottsága.

Első igazán sikeres csoportja kezdeti lépéseitől volt szerencsém Tőle
tanulni a tájékozódási futás tudományát,
irányítása alatt lettem olyan tájfutó és sportoló amilyen.

Az évek során mindig mindenkinek követendő irányt, normát mutatott.
A vele kapcsolatba kerülőknek az élet minden területén példakép is volt.
Tanulhattunk Tőle emberi tisztességet, kitartást, küzdeni tudást,
alázatot, elhivatottságot, a munkába vetett hitet,
az ellenfelek tiszteletét, bajtársiasságot. Irányítása alatt a
mindenkori "csapata" részese lehetett a közösséggé
válás nagyszerű folyamatának is.

Versenyzői mindig irigylésre méltón technikásak voltak egyedülállóan
precíz mérnöki pontossággal megtervezett
elméleti gyakorlatainak és edzőpályáinak köszönhetően.

Én nagyon sokat köszönhetek Neki, része minden elért eredményemnek. Ma
egy egészen más ember lennék,
ha nem dolgozhattam volna Vele hosszú éveken keresztül.

Műveltsége és tudása alapján igazi reneszánsz emberként szerettem és
tiszteltem.
Köszönet érte, hogy mesterem és barátom volt.


MTFSz iroda <iroda at mtfsz.hu> ezt írta (időpont: 2019. dec. 16., H, 10:45):

> Tisztelt Sporttársak!
>
> Ma kaptuk a szomorú hírt, hogy Páhy Tibi bácsi a tegnapi nap folyamán
> elhunyt.
>
> Tisztelettel
> MTFSz iroda
>
> [image: image.png]
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>


-- 
Fent Mariann

Kérem, óvja a természetet, ha nem szükséges, ne nyomtassa ki ezt az e-mailt!
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20191216/cf7a43c9/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: image.png
Type: image/png
Size: 105092 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20191216/cf7a43c9/attachment.png>


More information about the Tajfutas mailing list