[Tajfutas] HISZEK Benned Sport program

Andor és Katalin Vékony vekony.arva at gmail.com
2018. Sze. 7., P, 13:16:46 CEST


HISZEK Benned Sport Program

Az *Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága
*meghirdette
a* HISZEK Benned Sport Program  *II. alprogram III. ütemét. A Program
célja: az egészséges életmódra nevelés, a versenysportban, az ahhoz
kapcsolódó utánpótlás-nevelésben és tehetséggondozásban rejlő lehetőségek
segítése a társadalmi felzárkóztatás terén.

A Programon keresztül az ország bármely területén működő kis-és közepes
sportegyesületek utánpótlás bázisának növelését kívánja támogatni az
Államtitkárság a *Sportegyesületek Országos Szövetségének *(SOSZ)
közreműködésével.

Olyan projektek nevezését várja a SOSZ, melyek az tehetség-kiválasztáshoz,
tehetség-gondozáshoz kapcsolódó teendőkhöz társuló feladatok megvalósítását
szolgálja, például: utánpótlás versenyzői sportólói bázis szélesítését
eredményező sportági toborzó események szervezése, a megnövekedett
utánpótlás taglétszám következtében szükséges sportszakemberi
foglalkoztatáshoz kapcsolódó kiadások, a megnövekedett utánpótlás sportólók
versenyeztetési és nevezési díjak ráfordításainak biztosítása.

Az alprogram 200 000 000 Ft forrást biztosít a jelentkező
sportszervezeteknek, az elnyerhető támogatás mértéke legalább 500 000 Ft és
legfeljebb 5 000 000 Ft.

A Programra jelentkezés határideje *2018. október 1*. éjfélkor lezárul,
addig szeretnénk, hogy minél előbb minden érintett sportszervezethez
eljusson a jelentkezés lehetősége. A Programkiírás részleteiről a
http://sosz.hu/hiszek-benned/  weboldalon található bővebb információ.

Bármilyen egyéb információ kérés esetén felvilágosítás a: SOSZ +*36 1 460
6810*-es telefonszámon vagy a sosziroda at sosz.hu  email címen lehetséges. A
Program támogatási időszaka: 2018. március 15 – 2019. január 31.
*(Sportegyesületek
Országos Szövetsége/1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.)*


Andor és Katalin Vékony <vekony.arva at gmail.com> ezt írta (időpont: 2018.
szept. 7., P, 12:52):

> http://sosz.hu/hiszek-benned/
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20180907/b19d0859/attachment.html>


More information about the Tajfutas mailing list