[Tajfutas] FW: Sítájfutó OB-k a RouteGadgeten

Hites Viktor tajfutas at outlook.hu
2018. Már. 5., H, 10:31:27 CET


Szia Tamás!

Az általam rajzolt térképet abból a szempontból biztosan nem nevezném semmiképpen „az év sítájfutó térképének”, amit problémaként felróttál neki.
A kifogásolt rész az utolsó pár napban rajzoltam hozzá a korábbi tájfutó térképhez, nagyrészt emlékezetből, illetve az EOTR alapot valamint a googlemaps-et felhasználva plusz amit éppen észrevett az ember a ködben nyomfektetés közben.

Az egyik általad kifogásolt kerítés kiterjedése teljesen jogos. A bontáskor már én is láttam a térképhibát. Rosszul emlékeztem, azt hittem az egész le van kerítve az úttól lefelé, de kb. csak a fele van a kérdéses területnek lekerítve tavaly még nem volt ott egyáltalán kerítés…

Ahol csak oszlopok voltak, ott romos kerítés jelet alkalmaztam, az szerintem úgy rendben volt.

A zölddel ábrázolt erdősáv ősszel még valóban zöld is volt, szerintem most a télen tisztíthatták ki a favágók…

Az elvárásokkal kapcsolatban azt tudom mondani, hogy nyilván szeretne a rendező minél jobb, pontosabb térképet a versenyzők kezébe adni, de lássuk be 26 induló nevezési díja, levonva belőle a költségeket nem ad túl sok mozgásteret a térképhelyesbítésre… Amennyi időt most rá tudtam szánni, azt rászántam, azt hiszem élvezhető versenyt lehetett rajta futni. A befektetett munkámért óránként nagyjából – 1000 Ft-ot sikerült zsebre vágnom, így azt hiszem nem túl reális elvárás, hogy egy kifogástalan év térképe készüljön úgy, hogy én fizetek érte, hogy térképet készítek és versenyt rendezek a mezőnynek…☺ Ettől még persze akár az is készülhetett volna.

A negyedik-ötödik itt rendezett versenyre már biztos jobban kiforott lesz a térkép is, igaz még más részeit is szeretném térképre vinni a Lókút környéki réteknek, erdőknek, így akár az is lehet, hogy egy adott terepre, csak minden 2-3. alkalommal kellene visszatérnünk.

Az átvágási opciók egyébként tudatosan kerültek beépítésre a pályákba (persze a rosszul ábrázolt kerítés, és az adott esetben tisztább növényzet nem volt szándékos) a mostani hóhelyzetben, amikor a nyomokban lényegesen gyorsabban lehetett haladni, mint a szűzhóban. Az egyik ilyen átmenetet kifejezetten Miki ajánlotta, hogy tegyem be, megfogadtam a tanácsot, azt hiszem az is adott a mezőnynek útvonalválasztási lehetőséget.

üdv. Viktor




From: dr. JANKÓ Tamás [mailto:jankot at t-online.hu]
Sent: Monday, March 05, 2018 10:11 AM
To: 'Honfi Gábor' <honfig at szuperinfo.hu>; 'Hites Viktor' <tajfutas at outlook.hu>; tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: RE: [Tajfutas] FW: Sítájfutó OB-k a RouteGadgeten

Miki videóján még a nyomok minőségét is lehet látni. Véleményem szerint az utóbbi idők egyik legjobb pályája volt, jól síelhető nyomokkal, kevés és lankás emelkedőkkel, lejtőkkel, egyáltalán nem volt küzdelmes a haladás. Kivéve talán a mélyhavas átvágási opciókat, de ezek által még nagyobb kihívás lett az útvonalválasztás.
Amin talán fejleszteni lehetne, különösen az átvágási opciók értékelése szempontjából, az a térkép növényzet és kerítésábrázolása. Konkréten zölddel jelölt szép tiszta szálerdőt is láttam, a kerítés meg nem ott ért véget, ahol a térképen jelölve volt, hanem több száz méterrel arrébb. Arról nem is beszélve, hogy legtöbbször csak oszlopok voltak, így semmi gondot nem jelentett (volna) a keresztezése.
T


From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu> [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Honfi Gábor
Sent: Monday, March 05, 2018 9:50 AM
To: 'Hites Viktor' <tajfutas at outlook.hu<mailto:tajfutas at outlook.hu>>; tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>; mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com<mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com>
Subject: Re: [Tajfutas] FW: Sítájfutó OB-k a RouteGadgeten

Szervusz Viktor,

Mets Mikiék biztosan építenek erre a helyzetelemzésnek is beillő értékelésedbe, amivel nem nagyon lehet vitatkozni. Ami engem elgondolkodtat az az, hogy egyre nagyobb érdeklődés mellett a konkrét bajnokságokon indulók száma nem növekedett, sőt, mint látjuk talán csökkent is, de ez lehet, hogy csak a sok halasztás  „eredménye”.
Biztos lehetsz benne, hogy látva a térképet és pályákat, sokan eljönnek a következő lókúti derbyre… ☺

Üdv,

Fifi




Honfi Gábor
hálózati igazgató

Szuperinfó Média Kft.
3300 Eger, Csiky S. u. 19.
Tel.: 06-36/312-701
Mobil: 06-30/4711-593
honfi.gabor at szuperinfo.hu<mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu>
www.szuperinfo.hu<http://www.szuperinfo.hu/>

Feladó: Hites Viktor [mailto:tajfutas at outlook.hu]
Küldve: 2018. március 5., hétfő 9:32
Címzett: Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu<mailto:honfig at szuperinfo.hu>>; tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>; mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com<mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com>
Tárgy: RE: [Tajfutas] FW: Sítájfutó OB-k a RouteGadgeten

Kedves Fifi!

Azt hiszem nem lenne nehéz belátni se a Sítájfutó Bizottságnak, se a versenyrendezőknek, de a versenyzőknek sem ártana…☺, hogy Magyarországon ez a szakág nagyfokú rugalmasságot igényel. Nincsenek magasan fekvő hóbiztos terepeink, így a szakág kedvelői előtt két lehetőség áll. Egyrészt szervezett versenyzői utak és rendezvények a környező országok hóbiztosabb terepeire. (Az elmúlt években még Ausztriában is sorra maradtak el a versenyek...) Rugalmas versenyrendezés és versenyzés hazai terepeken, amikor esik elég hó, és úgy néz ki az előrejelzés, hogy az meg is maradhat a hétvégéig. Mi ez utóbbiban tudunk partnerei lenni a Bizottságnak, és a mezőnynek. Elsősorban nyilván idehaza Lókúton, mert itt vannak a bérelhető sífutó felszereléseink, amit ha szállítani kellene, az nagy macera. Itt van melegedő nem horror áron, itthonról vihetem ki az állványokat, bójákat a terepre, úgy hogy a saját ágyamban alhatok, gyűjtögethetem be a pontokat a verseny után (ma reggel már sikerült az állványok két harmadát behoznom, délután vagy holnap még lesz egy köröm☺. Így nincs szállás és útiköltség, és nem kell a versenyfelszerelést sem szállítanunk. Persze akár utaznék is rendezőként a hóért, mint korábban Sopronba, Galyatetőre, vagy Normafára, de annak költségei már garantáltan nem jönnek ki ennyi induló nevezési díjából. Vagy nagyobb mezőny kell ehhez, vagy támogatás egyének, vagy a Szövetség részéről. Természetesen a legszerencsésebb az lenne a szakág szempontjából, ha lenne hozzánk hasonló hazai pályával rendelkező rendező 4-5 az országban, így ha valamelyik lehetséges terepen leesik a hó, azonnal tud a szakág versenyt rendezni, max a szánt kell mozgatni. (Az igazi persze az lenne, ha minden terepnek lenne saját szánja…) Az elmúlt négy év tapasztalatai alapján Lókút egyébként az egyik „leghóbiztosabb” magyarországi sítájfutó terep…☺

Örülünk, hogy megmutathattuk néhányatoknak Lókút kiváló adottságait, azt gondolom a terep lehetőségeit, adottságait még messze nem merítettük most ki. Reméljük, hogy még máskor is találkozhatunk, és aki akarta az jól érezhette magát nálunk a hétvégén.

Csak ismételni tudom magamat, hogy pl. a Ti helyetekben ilyen messzire biztosan nem egy napra utaznék el. Mi ilyenkor mindig bepakoljuk a családot, és legalább 2-3 napra megyünk el az ország másik végébe, mert 1-2 óra élményért nem vagyok hajlandó napi hat órát autóban ülni és vezetni…☺

üdv. Viktor



From: Honfi Gábor [mailto:honfig at szuperinfo.hu]
Sent: Monday, March 05, 2018 8:59 AM
To: 'Hites Viktor' <tajfutas at outlook.hu<mailto:tajfutas at outlook.hu>>; tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>; mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com<mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com>
Subject: RE: [Tajfutas] FW: Sítájfutó OB-k a RouteGadgeten

Szervusz Viktor,

az a legkevesebb, hogy a Hosszútávú OB-n indulók nevében megköszönjem a valóban remek körülményeket és pályákat.
A sok halasztás után már a szokatlan márciusban kellett összejönnünk Lókúton, de megérte 5-kor kelni ezért a látványért, amit a fennsíkszerű lókúti terep nyújtott.
Azért szerintem is nagy kár, hogy sokan nem bíztak abban, hogy valami delikát élményben lehet részük, pedig ez a környék remek adottságokkal a profiknak és a kezdőknek egyaránt tökéletes.

Köszönjük a térképjavítást, a pályákat és a hólepte téli falu hangulatát, ami már nem a pálya része, de ritka élmény volt.

Üdv,

Fifi



Honfi Gábor
hálózati igazgató

Szuperinfó Média Kft.
3300 Eger, Csiky S. u. 19.
Tel.: 06-36/312-701
Mobil: 06-30/4711-593
honfi.gabor at szuperinfo.hu<mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu>
www.szuperinfo.hu<http://www.szuperinfo.hu/>

Feladó: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu> [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] Meghatalmazó Hites Viktor
Küldve: 2018. március 5., hétfő 7:41
Címzett: tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>; mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com<mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com>
Tárgy: [Tajfutas] FW: Sítájfutó OB-k a RouteGadgeten

Sziasztok!

Szeretném itt is megköszönni Jankó Tamásnak és Mets Mikinek a hétvégi sítájfutó rendezvényhez, az OB-k megrendezéséhez nyújtott segítségüket.
Örülök, hogyha komoly erőfeszítések árán is, de sikerült ilyen remek hóviszonyok között egy márciusi (!) sítájfutó hétvégét megrendeznünk Lókúton.

Bízom benne, hogy megnyerte a tetszéseteket a terep és élveztétek a pályákat, én úgy éreztem már korábban és most versenyrendezés közben is - felvezetve és bontva a pontokat - , hogy ezt a terepet kifejezetten sítájfutásra találták ki az égiek. Kellemes lejtők, legyőzhető emelkedők, nyomfektetési lehetőség szinte bármerre.:)

Júliusban a Vakáció Nagydíjra várunk majd ide nagy szeretettel Benneteket, akkor inkább az erdős részeit igyekszünk jobban kihasználni a terepnek.

Tamásnak köszönhetően már elemezhetőek az útvonalválasztások, a részidők is a RouteGadgeten: http://rg.mtfsz.hu/cgi-bin/reitti.cgi

Ha valakinek véletlenül épp szabad a hétfő – keddje mostanra még hideget és még további (!) havat mondanak, így ki lehet próbálni a terepet, aki még nem tette a hétvégén, vagy lehet egy jót repetázni. Aztán szerdától már megérkezik itt is a tavasz.

Kívánok mindenkinek sok mozgást, és kellemes tájfutó szezont!

üdv. Viktor

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20180305/20a28a8b/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról