[Tajfutas] Már három ország versenyzői jelezték részvételüket az idei Barátság Kupán. Legyél ott Te is az indulók között!

Hites Viktor tajfutas at outlook.hu
2017. Júl. 25., K, 18:30:30 CEST


Kedves Sporttársak!

Sok szeretettel várunk Benneteket a Hungária Kupák szokásosnak mondható időpontjában augusztus 18-22. között idén a Barátság Kupára, amely az orfűi Hungária Kupa időpont áthelyezése miatt került erre a szokásosnál kicsit későbbi dátumra. A július 20-ai kedvezményes nevezési határidőig közel hetven nevezés érkezett már be, F65-ben pedig mostanra már három ország versenyzői, a két rendező ország tájfutói mellett, egy német "fiatalember" is jelezte részvételét, iratkoztak fel.

Az idei futamok az Őrségben és Ausztriában kerülnek megrendezésre, kiváló technikás, részletgazdag és jól futható és nem mellékesen a hazai tájfutók számára nagyrészt új terepeken. Használjátok ki Ti is, hogy egy versenyen két országban versenyezhettek, és két csodaszép tóban az Őrségi Hársas-tóban és az Ausztriai Rauchwarti fürdőtóban pihenhetitek ki a napi futamok fáradalmait. Bár bízunk benne, hogy nem egyszeri alkalomról van szó, így lesz még a jövő években is lehetőségetek hasonló versenyen indulni, hiszen az idei megbeszélések során már felmerült, hogy jó lenne tető alá hozni a Deutsch Kaltenbrunni tájfutó barátainkkal egy olyan futamot, amelynek során átfuttok ténylegesen a határon.:)

Minimálisan drágultak a nevezési díjak a kedvezményes határidőt követően, a normál áras nevezési határidő pedig augusztus 10-ig tart. Folyik gőzerővel a térképek és pontok véglegesítése, így augusztus elejére már biztosan elérhetőek lesznek az előzetes pályaadatok is a verseny honlapján: http://baratsag-kupa-2017.webnode.hu , ahol találtok most is térképrészleteket mindkét terepről illetve néhány jellemző képet a terepekről, kedvcsinálónak azt hiszem ezek sem utolsóak.:)

Érdekesség egyébként, hogy a Rauchwarti terep térképei is hazai tájfutó keze munkáját is dicsérik, hiszen a legutolsó felújítást Tóth Gábor végezte ezeken az ausztriai térképeken. A pályák minőségét azzal is igyekszünk fokozni, hogy a pályakitűzőkön, és ellenőrző bírókon kívül Wolfgang Pötsch, számos nemzetközi verseny tanácsadója, és szpíkere a jelenlegi izraeli válogatott szövetségi kapitánya is átnézi és véleményezi.

Fantasztikus nyugalmat áraszt magából az Őrség és Burgenlandnak ez a déli sarka is, így nyár végi pihenésnek is kiváló választás lehet a Barátság Kupa. Aki viszont a célban hallható zene miatt jönne a versenyre, ne tervezze be, mert már évek óta úgy kapjuk az engedélyt, hogy a hangosítást nem engedélyezik!:)

Idén már napi eredményhirdetést is tervezünk a győzteseknek, finom házi lekvárokkal, szörpökkel, bio gyümölcslevekkel feleségem Márti és ausztriai barátunk Fritz Marth "Biohof"-jának jóvoltából.

Várjuk barátsággal a hazai tájfutókat az idei Barátság Kupára, ünnepeljük együtt augusztus 20-át az őrségi Hársas-tónál!

tájfutó Barátsággal:
Hites Viktor
a versenybíróság elnöke



--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20170725/1e52de70/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról