[Tajfutas] váltóversenyek (és egy kicsit OCSB is)

Hites Viktor tajfutas at outlook.hu
2017. Feb. 16., Cs, 13:31:57 CET


Sziasztok!

Zsolt köszönjük, hogy erre a két változásra felhívtad a figyelmünket!

Szánom-bánom, de már évek óta nem járok közgyűlésre, mert úgy éreztem teljesen feleslegesen vettem részt a legutolsó 3-4 országos közgyűlésen, leginkább azért, mert az ehhez hasonló észrevételeim nem nagyon találtak meghallgatásra. Így nyilván a közgyűlési anyagokat sem nagyon tanulmányoztam az elmúlt években, így idén sem.

Hát szerintem sem lenne szerencsés egy ilyen mértékű egyesületi tagdíj emelés. Pontosan amiatt, amit leírtál, a kis egyesületeket ez igen hátrányosan érintheti, ami simán ahhoz vezethet, hogy ezek bedobják a törülközőt, és az nem hiszem, hogy akkora öröm lenne a sportágnak. Amúgy egy 30 fős egyesület szerintem már nem számít kicsinek, sok 5-10 fős egyesület (akikből lehet, hogy csak a fele aktívabb valamivel) is kitart ma még a sportágban, nekik egészen komoly terhet jelent majd egy ekkora egyesületi tagdíj.

Annak idején a Váltó Liga kapcsán is jeleztem, hogy a kiosztott pénzdíjak véleményem szerint nem fogják elérni a kívánt hatást, azaz a fokozott részvételt ezeken a versenyeken, hiszen abból csak az erősebb nagy egyesületeknek van esélye részesülni. Ha már szánunk erre pénzt, ráadásul ilyen nagyságrendben, akkor inkább közvetlenül a részvételt kellene támogatni, hogy mindenki ott lehessen a szokásos versenyköltségeknél egy kicsit olcsóbban, így egy kicsit érdekelté váljon a részvételben mindenki. Azaz a nyári edzőtáborokhoz hasonló támogatást tartottam volna szerencsésnek, de nem a rendezők, hanem a résztvevők felé.

Felhívtam a figyelmet arra is, hogyha a felnőtt versenyengedélyek díja eléri az ingerküszöböt, akkor hirtelen meredeken fog csökkeni a kiváltott versenyengedélyek száma, ez úgy tűnik mostanra következett be, nem véletlen, hogy most kitalálta valaki a napi versenyengedély bevezetésének ötletét. Akkor ehhez hasonlót javasoltam, azaz a versenyzéshez közvetlenül kapcsolódó rangsordíjat emeljük inkább meg, mert akkor aki kevesebbet versenyez annak sem kerül ez arányaiban sokkal többe. A 2000, 600 illetve 300 Ft-ot ugyanakkor nagyon soknak tartom, mert ez nem 3-5 %-os tehernövekedést jelent a keveset versenyzők nevezési díjában, hanem kb. 150 %-osat. Olyan, mintha el akarnánk őket rettenteni a versenyzéstől, vagy a rendezőket rávenni, hogy versenyengedély nélkül csak nyíltban engedjék az embereket rajthoz állni… Bár az igaz, hogyha valaki csak országos rangsoroló versenyen indul 6 versenynap, akkor így a versenyengedélye csak 3600 Ft lesz, és nem 5000, ugyanakkor ha négy OB-n szeretne összesen elindulni egy évben, akkor már 8000 Ft-ot kellene kicsengetni az éves 5000 Ft-tal szemben. Szóval szerintem a számok nem lettek jól meghatározva, főleg most nem, hogy már az erdőért is bérleti díjat kell fizetnünk itt Veszprém megyében, de ahogy hallom a Pilisben is… Én egyrészt a felnőtt versenyengedély díját csökkenteném a jelenlegi szintről, hogy azok is szívesebben kiváltsák az éves engedélyt, akik kevesebbet versenyeznek. Olyan 2-3000 Ft-ra vinném le, egy versenynap nevezési díját még talán szívesen befizetni mindenki a közösbe akkor is, ha fel sem kerül a rangsorra… Másrészt a napi versenyengedélyt, ha mindenképpen be akarja vezetni a szövetség levinném 200 Ft körülre és minden versenyre egységesen alkalmaznám. A regionális rangsoroló versenyek nevezési díjának adómentes sávját pedig magasabbra emelném, mert egy 40-80 fős verseny 1000 Ft/fős nevezési díjból kihozni ma már a lehetetlennel határos…

Aktív versenyrendezőként nyilván az is érdekelne, hogyan képzeli a Szövetség ennek a nap versenyengedélynek az adminisztrálását, a díjak beszedését stb. Ugyanúgy 1000 Ft-ot kérünk a versenyzőtől egy regionális rangsoroló versenyen, majd abból 300 Ft-ot befizetünk a Szövetségnek, vagy ezután úgy kell megjelentetni a kiírásokat majd, hogy 1300 Ft/fő a nevezési díj versenyengedélyeseknek 300 Ft kedvezmény? Netán 1000 Ft/fő, de aki nem rendelkezik versenyengedéllyel annak plusz 300 Ft/fő? A külföldi versenyzők, hogyan kezelendőek? Szóval sok kérdés felmerül bennem ezzel kapcsolatban.

üdv. Viktor

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Verebélyi Zsolt
Sent: Thursday, February 16, 2017 12:54 PM
To: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas] váltóversenyek (és egy kicsit OCSB is)


Sziasztok!

Sok mindenben nem értek egyet!

A Közgyűlés dönt majd a 2018. évben fizetendő szövetségi tagdíjról is. A javaslat két módosítást tartalmaz, az egyik a képviseleti díj – amely 2010. óta változatlan – megemelése 15.000 Ft-ról 25.000 Ft-ra.

A kis egyesületekre is gondolni kell! Gondolok egy 30 fős kis egyesületre, levetítve 830 Ft, egy  100 fős nagy egyesületre 250 Ft! Véleményem, hogy legyen meghatározva kis és nagy egyesületi tagdíj!

A másik módosítás egy új elem megjelenése, a napi versenyengedélyé. Ezt a díjat a rendezők szedik be a versenyükön részt vevő, versenyengedéllyel nem rendelkező indulóktól, majd a verseny után befizetik a Szövetségnek. A napi versenyengedély díj OB-k esetében 2000 Ft/fő/verseny, kiemelt és országos rangsoroló versenyeken 600 Ft/fő/nap, regionális rangsoroló versenyeken 300 Ft/fő/nap. A díjat a megyei és országos diákolimpiákon és nyílt kategóriában nem kell fizetni. A rendezők adminisztrációs terheinek növekedése miatt a napi versenyengedély díjából 100 Ft/fő/nap a versenyrendezőséget illet meg. A Szövetség ilyen módon nem a nevezési díjak emelését kívánja elérni, hanem a versenyrendszerben megjelenő potyautasokkal kívánja megfizettetni a rendszer fenntartásának költségeit. Az intézkedés pozitív hozadéka lesz az éves versenyengedélyt kiváltók számának növekedése is.

A Viktor utolsó mondatához, ez sem segítő elő a sportágunk előrehaladását! Lassabban rosszabbak leszünk a ........!

Üdv.Zsolt


2017.02.16. 11:34 keltezéssel, Hites Viktor írta:
Szia Zsolt!

A tájfutásnak sok szempontból (még az élsport szempontjából is) jól jönne a tömegesítés, de azt nem nagyon értem, hogy függ ez össze a minősítéssel, főleg az utcai versenyek példájának okán. Ott történik minősítés? Mi elég sok terepfutó versenyt rendezünk, amin időről időre rajthoz áll néhány utcai futó, és próbálunk azon dolgozni, hogy az utcai futókat kicsábítsuk az erdőbe, de ez egyelőre minimálisan eredményesebb, mint a tájfutás tömegesítése. Biztos, hogy nem ismertünk fel minden lehetőséget, és nem is használunk ki még minden megoldást ennek érdekében, alighanem lehetne találni területeket, amik segíthetnének az utcai futók, nagyobb számban terepfutó versenyeken történő indulásában, és a tájfutás tömegesítésében is, de azért azt látni kell, hogy fő visszatartó erő mégis a térképhasználat és az ismeretlen útvonal. Manapság a Spartan Race-ek hatalmas népszerűségnek örvendenek, pedig alapvetően hasonlóak egy tájfutó verseny fizikai kihívásaihoz (igaz nálunk nem kell felcipelni menet közben plusz zsákot a hegyre, meg vissza, de van sár, sokszor van, hogy egészen durva terepakadályokat kell legyőzni lásd Kazár, amiket persze nem a rendezőség épít, előfordul patakátkelés a hideg vizen keresztül stb..), ugyanakkor nem irányít senki végig a tájfutó pályán, Neked kell megtalálni az ideális útvonalat. Ez bizony sokakat elrémít a sportágunktól. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy még messze nem annyian hódolnak a tájfutásnak, mint ahány embernek tetszhetne ez a sportág a magyar viszonyok között is. Ezt a számot olyan 30-300.000 közöttire becsülöm, miközben ma van kb. 3000 tájfutó.:)

Természetesen kellene azon gondolkodni, és tenni is érte, hogy a sportágunkat, a versenyeinket minél vonzóbbá tegyük sokak számára, de ebben a minősítésnek szerintem minimális szerepe lehet.

üdv. Viktor


From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu> [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Tóth Zsolt
Sent: Thursday, February 16, 2017 12:47 AM
To: 'péter kovács' <kovacsp969 at gmail.com><mailto:kovacsp969 at gmail.com>
Cc: tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>
Subject: Re: [Tajfutas] váltóversenyek (és egy kicsit OCSB is)

Kedves Péter!

Sajnos ez a probléma nagyjából 2 okra vezethető vissza.
Az egyik az ami nem csak a váltót, de a pálya kombinációs egyéni versenyeket is érintené. Az azonosnak tekinthető kombinációt definiálni kellene, csak ezt senki sem szeretné felvállalni a szövetség részéről. Igy egyszerűbb bevállalni, hogy megszüntetik a váltók minősítő voltát, bár ettől a kombinációs egyéni pályák problémája továbbra is meg fog maradni.
A másik sokkal prózaibb ok.  Továbbra sem akarja senki elfogadni, hogy a tömegbázis bővítése csak úgy lehetséges, ha a egyre több szempontból tesszük vonzóvá a tájfutást. A szövetség vezetése főleg elitben gondolkodó emberekből áll, ezért – ahogy az a tavalyi listán folytatott üzengetésből is látszik – fel sem fogják, hogy bizony nagyjából 200-300 fő között van azoknak a versenyzőknek a száma, akit nem a győzelem érdekel, hanem csak szeretne valami szempontrendszert amivel mérni tudja, hogy előre, vagy éppen visszafelé fejlődik.
Pedig elég lenne csak az utcai futóversenyeket megnézni és rögtön látható, hogy mitől nő évről évre a rendezvényeiken résztvevők száma, ráadásul a tájfutáshoz képest horribilis árért.

Üdv

Tóth Zsolt

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu> [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of péter kovács
Sent: Wednesday, February 15, 2017 10:01 PM
To: tájfutó levlista
Subject: [Tajfutas] váltóversenyek (és egy kicsit OCSB is)


"A Versenyszabályzatban .....      ... és megszűnt a váltóversenyek minősíthetősége (kivéve az nxm-es formát).

A Minősítési szabályzatban is át lett vezetve a színkódos rendszer változása, a váltók minősítésének eltörlése és a minősítésszámítás online formájának kötelezővé tétele."

Sziasztok!

A váltó-és csapatversenyekkel kapcsolatban néhány éve már elkönyveltem magamban, hogy újra elfogadottá váltak, "révbe értek", egyáltalán újra vannak, és úgy gondolom érdeklődés is van irántuk.

Nem követem napi szinten a tájfutás fejlesztésével kapcsolatos terveket, ezért  nagyon meglepett, amikor a fentieket olvastam a hétfői elnökségi ülés rövid összefoglalójában a honlapon<http://mtfsz.hu/?p=2169>.

Nagyon remélem, hogy rossz a megérzésem, de nagyon tartok attól, hogy az új szabályozás pont oda fogja visszavetni a váltóversenyeket ahonnan pár éve sikerült kirángatni őket (a mocsár aljára, a kipusztulás szélére),

A tárgyban említett "(és egy kicsit OCSB is)" szintén egy meglepetésemhez kapcsolódik, amikor a napokban Ádám felhívására a tavalyi pontjaimat néztem meg, értetlenkedve láttam, hogy miért nincs pontom az OCSB-n. Utólag kiderült, hogy a kombinációk miatt alakult így.

Engem a minősítések továbbra sem érdekelnek különösebben, a kombinációs (és emiatt esetleg nem minősítő) CSB-kre is ugyanúgy el fogok járni, de tartok tőle, hogy sokan meg nem.
Ne legyen igazam, de ha emiatt újra sorvadásnak indulnak majd a váltóversenyek, akkor igazán szomorú leszek majd.

Az okokat nem kutattam, nem tudom, így csak egy halovány gyanúm van, miszerint a minél egyszerűbb minősítés-számításhoz lehet köze.
Ha tényleg így van, akkor azt hiszem hogy a mosdóvízzel együtt kiöntöttük a gyereket is a lavórból.

Reménykedem, hogy két év múlva is ugyanannyi váltóverseny lesz még a versenynaptárban mint eddig, hát majd  meglátjuk...


kovacsp




_______________________________________________

Tajfutas mailing list

Tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>

http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20170216/a2c2bb44/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról